Érdemes ezen elgondolkodni, mert rohanó világunkban már lőttek, a valamikor divatban volt felhasználási lehetőségeknek.
Megmaradt ugyan egy-kettő belőlük, de már ezeket is lehet helyettesíteni modern, demokratikus és hiszékeny világunkban.
Sajnos rendre el is tűnik ez az elnevezése a szépnemnek, mert a divat változik, nem divatos ma már a fehér bőr, sem a fehér vászonruha, de még az ártatlanság sem, amit e szín jelképez.
De nem erről lamentálnék, mert nem kenyerem a siránkozás, hanem inkább egy kicsit szúrós ecsettel (ami nem mókusszőrből készült) próbálnák összefolyó párhuzamot húzni a régi és új felhasználási területek között.
Ebből rengeteg van, de csak néhányat említek, mert ha mind felsorolnám félek, hogy nem érnek össze párhuzamos vonásaim, és a végén tényleg párhuzamosan szaladgálnék saját gondolataimmal.
Egy lényeges doméniummal kezdeném, ami nem változott, amióta Ádámból az oldalborda kivétetett, és Évára egyel több lik fúratott, ez a kisemberek gyártásának területe lenne.
Ezen a téren senki le nem pipálja a nőt, legyen az mindenféle homokkal megkent Domokos, vagy álruhába bújt nőies macsó, akkor se tud gyereket fabrikálni!
Egyelőre erre a célra egyedül csak a fehérnép használható, függetlenül attól, hogy fekete, sárga, vagy barna bőrének színe.
A kisemberkék felnevelésére is használható még, de újabban erre már egyre kevesebb képviselője a női nemnek vállalkozik. De sebaj! Mert helyette lehet velük kis pincsiket neveltetni, jobban mondva sétáltatni, mert ezzel párhuzamban bármilyen karriert is befuthat.
Sétáltathat kutyát például az út szélén, pajzán történeteket mesélve tört angolsággal a török kamionosoknak, vagy reszketős chihuahua pelo cortot melengetni szilikon keblein, amitől osztán a leghidegebb politikus is megmelegedhet.
Konyhai munkára csak hajdanán volt értelme befogni az asszonynépet, hiszen ha ma itt foglalkoztatnánk őket, akkor bizonyára csődbe menne a Mac's gyors éttermek lánca, és befuccsolna a mosogatógépeket, mikró és palacsinta sütőket, stb. gyártó cégek üzlete.
A konyhai sürgölődés helyett sokkal érdemesebb szobában pihentetni, mert egy webkamera előtt nyúlánkozva komoly karriert futhat, közben megkeresi a kis pizzára valót, de még ennél többet is.
A nappaliban szerintem már ne portörlésre használjuk, mert ez lealacsonyító foglalkozás, hanem használjuk rongyrázásra a vendégek előtt, ez divatos is, meg hidegrázást is kaphatnak tőle az ismerősök. Nem direkt a rongyrázástól, hanem az emiatt fellépő A típusú sárga allergiától.
Legvégére hagytam a hálószobai alkalmazásokat, melyekre szeretném különösképpen felhívni a figyelmet.
Ezek mellett más területek nagyon eltörpültek valamikor, hiszen egy hálószobában egy nő olyan rábeszélő tehetséggel bírt, hogy ettől kisebb és nagyobb világok omolhattak össze, vagy épülhettek újra.
Ez így volt Ádámtól kezdve Salamonig, Napóleontól Hitlerig, vagy Raszputyintól kezdve Sztálinig, utána már nem tudni, mert titkosították egy kis időre a hálószoba titkait, természetesen csak a hidegháború miatt.
No, de ennek ma már befellegzett, mert a háború felmelegedett, és nyilvános manapság mindenféle titok, ezért szinte nincs is hálószoba titok.
A virtuális világ új távlatokat nyitott, mindenki henyerészhet egyedül saját szobájában, és közben kamerán keresztül olyan szexpartit rendezhet, hogy még a Youtube -én is látható lesz mindenki számára.
Felhasználható tehát a fehérnép egy harmonikus távházasságra, az egyetlen gond, hogy ebből gyerek nem igazán lesz, mert egyelőre egyetlenegy esetben sikerült virtuális fogantatás az emberiség történetében.
Szerintem ilyenfajta fogantatásra egyelőre semmi kilátás, ezért aki gyereket akar, annak adnék egy tippet. Például a gyorsfutárszolgálat szolgálatait igénybe véve, elküldheti magját asszonyának, talán így nem öregotthonba zárva kell eltöltse élete utolsó periódusát.
Mindezek mellett természetesen bármire használhatjuk nőinket, lehet belőlük politikust faragi, testőrt, katonát, bérgyilkost, stb., bármilyen durva munkára alkalmas e szép nem, mely valamikor fehér bőrével, kecsességével és finomságával kényszerítette térdre a férfiakat.
Hiába na, az idők változnak, kár ismét lamentálni kezdjek, hadd vidítsalak fel inkább egy jó hírrel.
A minap olvastam, hogy Chuck Norrist női érzések szállták meg, benevez jövőre egy dalfesztiválra, szakállason de női ruhába bújva, és ezután nem öklével, hanem finom lelki húrokat pengetve, és rafinált nőies mozdulatokkal próbálja térdre kényszeríteni a sok elvetemült gazfickó férfiút.
Remélem nem válik divattá ez a férfiaknál, de a nők utánozhatnák, kivéve persze a szakáll viselését!
5 hozzászólás
Szia István! Először is, nem "próbálnák", hanem "próbálnék" – de ez gondolom elütés, nyilván Te is tisztába vagy azzal, hogy beszél egy mai modern, művelt író, s hogy beszél a piacon a köznép:)
Másodsorban azonban itt most nem éreztem hogy maró szatírád annyira telibe találna, mint más írásaidban, bár a csipkelődő stílus most is tetszik.
Mire használhatjuk manapság a fehérnépet? Nem az inkább a kérdés, ők mire használnak minket? Üdv: én
Szia!
Néhány dologgal tisztában vagyok Laci, (természetesen vannak dolgok melyekkel nem vagyok tisztában), és tudatában annak, hogy sokan félre értik szatírám mondanivalóját. De talán a következőt olvasva rájön arra, hogy miért értette félre. Köszi a hibakódot! Üdv. István
Javítom magamat is, mielőtt még másvalaki kapna le a tíz körmömről. Nem "tisztába" hanem "tisztában" :(((
Kedves István!
Mindig szerettem olvasni a viccelődő érdekes gondolatokkal átszőtt írásaidat. Most kissé csalódottan hagytam abba az olvasást. Már a címe – szerintem – megalázó a női nemre. Nem mint emberre, inkább tárgyra vonatkoztatható az a szó, hogy mire "használható" a fehérnép, a nő!
Persze, a férfiak számára akkor volt még jó, amikor valóban arra használhatták, amire éppen tetszett nekik, hiszen a nőknek más szerepük nem is nagyon lehetett, mint kiszolgálni a férjeket és szaporítani a nemzetet…
Nos, nem folytatom, de erősen a női nem ellen irányuló a műved, még ha a szatírák közé is tetted.
Elnézést kérek a sorokért, ettől függetlenül – a többi munkádat szívesen olvastam, s remélem, ezek után is így tehetek.
Üdvözlettel: Kata
Kedves Kata!
Ha nem olvastad végig, akkor semmiképp nem érthetted meg, miért írtam. Sajnálom, de nem a női nem ellen irányult egyetlen vonásom sem, egészen mást próbáltam ecsetelni. Bizonyára ha egy nő írta volna, más szemszögből olvasod, de mivel én írtam, (aki amióta az eszemet tudom, nem voltam nő,csak imádtam őket) teljesen másként értelmezed. De semmi gond, mert jön a következő, amiért lehet majd mások fognak megszólni. Egy szatíra valakit mindig megszúr, erre én számítok, de sajnos nem találtad el azt a célpontot, amire itt céloztam. Üdv szeretettel: István