Mit hozhat az angyalka?

Fogas kérdés ez manapság, hiszen majd mindene megvan mindenkinek, legalábbis amire szüksége van, de azon kívül rengeteg haszontalan kacat is zsúfolja a lakást. Ezért néha jön az embernek, hogy ócskapiacra vigye őket, ha ne lenne erre lusta és ha ne lennének újak a kacatok. Így aztán csak halmozza őket, mind újabb lomtárakat nyitva, gondolván, hogy hátha majd egyszer…
Az egyszer azonban nem érkezik, de a mikulás meg az angyal igen, minden évben, legalábbis mostanáig így volt és mindig kell hozzon valamit, mert ha nem, akkor jaj neki!
Az idén egy kis dilemma előtt áll az angyal, mert ha a maja naptár fenyegetéseinek hisz, akkor inkább borrá változtatná a pénzét, hogy rózsaszínben lássa majd azt, amit feketének jósolnak, ha meg nem hisz akkor máris kínos gondolatok gyötrik, hogy kit milyen haszontalansággal lepjen meg.

A mikulás hadjáratot szerencsésen átvészelte az angyalra menendő(mármint én), egyedül a beszerzésnél volt egy kis galiba, nem komoly és csakis saját komolytalanságát okolhatja érte. Nem akartam elmondani, de most már el kell mondjam ha elkezdtem, mert nem szeretném, ha valaki korán megöregedne a kéváncsiság mellékhatásaként.
Mivel nem a mikuláskodás az igazi mesterségem, nincsenek igazi manóim, akik segítsenek, ezért hát az ajándékok beszerzéséhez, beszerveztem a testem egyetlen olyan porcikáját, amelyiket hajdan kitéptek, de azért ma is megvan, éspedig az oldalbordámat.

Elmentünk a legközelebbi áruházba és beléptünk mi is a tömegnyomor szélére, vigyázva nehogy a közepére kerüljünk, mert onnan nem lehet a polcokhoz érni. Haladtunk is szépen, dobigáltuk a kosárba amit úgy hirtelen le tudtunk kapni a polcról. Már az üzlet közepe táján araszoltunk, amikor a segédem toporogni kezd és megsúgja, hogy nem ártana abba az irányba menni, amerre a királyi trónok várakoznak, megkönnyebbülést adva a rájuk szorulóknak. A nagy sietségben ugyanis otthon megfeledkezett a természet törvényeiről és emiatt most az kezdi megbosszulni magát. Mivel a természettel nem ajánlatos kikezdeni, mert előbb vagy utóbb úgyis ő diadalmaskodik és az ember gatyája bánja, gyorsan átnéztem a tömeg feje felett, egérutat keresve. Észre is vettem egy zónát, ahol aránylag kevés ember lézengett és gyorsan arra irányultunk, remélvén, hogy ott majd nagyobb sebességre kapcsolhatunk. Nem mondhatnám, hogy szerencsés volt az irány, mert a pezsgős polcok felé vitt, melyek előtt elhaladva, amolyan melankolikus Mikulás szomorúsággal, félhangosan elsóhajtottam magam:
-minek kell annyi minden semmiséget vásárolni, ahelyett vennék egy üveg pezsgőt, a dugójával lelőném a Mikulást, így nem tudna járni, a tartalmával belőném magamat, én se tudnék járni és mindjárt sínen lennénk.
Ezt meghallotta az oldalbordám is és mit ad Isten elkezdi összefonni a lábait, de annyira, hogy már lépni se tud, miközben annyira nevet, hogy csak mutogatni tud, hogy a kassza felé menjünk, mert értelmetlen már máshova menni. Kérdem én, szabad nevetni egy mikulás sóhajon? A választ is megadom, hogy nem, mert porul jár az ember és kétszer kell elmenjen ajándékot vásárolni!

De visszatérve az angyalra, mert annak járása közeleg vészesen és mindenki töri a fejét az ajándékokon, sőt nem elég, hogy a sajátját töri az ember, még mások is jönnek tetézni kínjait ötletekért koldulva.
Leültünk mi is megbeszélni, lássuk ki mit óhajtana, ezt nem biztos megkapja, de kérni szabad, mert az angyal nagylelkű és minden kérést meghallgat. Így beszélgetve a legnagyobb fiam, aki már szerez is pénzt nem csak költ, előruccan a kérdésével, hogy mit vehetne a hugicájának, aki még majdnem hisz az angyalkás mesében.
Ez jó kérdés volt, mivel még én se tudom mit vegyek, hiszen olyan óhajai vannak, mint például egy igazi ló(ez visszatérő motívum), legföljebb egy igazi póni, de alább nem hagyja! Mert ugyebár hiába hozott neki a tökéletlen angyal egy műlovat, amelyik nyerít, fel lehet ülni a hátára, ha egyszer nem kell ganajozni, semmit nem ér!
Már majdnem felháborodtam a kérdésen és válaszoltam volna, hogy:- törd csak a magad fejét fiacskám, hadd fájjon a tied is nem csak az enyém, úgyis ehhez hozzá kell szokni! Amikor jött az ötlet a női képviselettől, hogy vegyen neki két lyukacskát a fülébe, mert fülbevaló az van, de nincs hozzá lyuk!
Amikor ezt hallottam, nagyobb elismeréssel néztem az oldalam bordájára, mint az általa készített egybesült sertésbordára és beláttam, hogy soha eszembe nem jutott volna, lyukat adni valakinek karácsonyi ajándékba!