Mókuska

„Mókuska mókuska
Felmászott a fára
Leesett leesett kitörött a lába
Doktor bácsi ne gyógyítsa meg
Huncut a mókus úgy is fára megy”

Gyerekek, nektek tetszik ez a dal? Igazán fülbemászó a dallama és egyszerű a szövege, azonban a tartalma nekem soha sem tetszett. Olyan helyes, kedves kis állatka, miért ne gyógyítaná meg a doktor bácsi?- kérdeztem, mikor még én magam is kislány voltam. A szüleim azt mondták, hogy először is a mókusnak ott a helye, másodszor nagyon ügyes, szinte repül egyik fáról a másikra.

– De, nincs is neki szárnya? Akkor hogy repül?

– Azért látszik úgy, mint ha repülne, mert a testük nagyon bolyhos és mivel ugrás közben ösztönösen szétterítik magukat, így a levegő megtartja őket. Valójában nem is repülnek, hanem vitorláznak. Ne félj kislányom, nem lesz szükségük doktor bácsira. Ez csak egy játékos dal, nem kell komolyan venni.

– De én komolyan veszem és már ki is találtam, hogy ezentúl így énekelem:

Mókuska, mókuska
felmászott a fára.
Ott van az otthona, ott az ő hazája,
Cirmos, Bodri meg ne bántsátok,
mert nem lesz nálunk jó a dolgotok.

Szüleim folytatták mindazt, amit róluk tudtak. Ősszel nagy munkában vannak, hiszen össze kell gyűjteni a téli táplálékra valót. Bár nem alszanak téli álmot, de a testhőmérsékletük lecsökken. Kevesebbet mozognak, kevesebbet esznek.

Na, de vajon mit esznek ezek a kedves, barátságos is állatkák? Nos, szeretik a mogyorót, diót, makkot, fakérget, bogyókat, gombákat, rovarokat, tojásokat és madárfiókákat.

Az erdőkben az általuk összegyűjtött, de el nem fogyasztott magok kicsíráznak, amelyekből új növény fejlődik ki, tehát hozzájárulnak ahhoz, hogy még több fa legyen. Előfordulnak olyan kertek, mint amilyen a miénk is, ahová szívesen ellátogatnak, hiszen itt találnak mogyoróbokrot és diófát is. Micsoda öröm, ha ilyen kis lakókkal gazdagodunk! Hiszen kedvesek, szépek, barátságosak, akár a tenyerünkből is esznek. E mellett óvatosak, nem szívesen mennek nyílt területre, ezért készítettünk nekik búvóhelyeket. Ha megtalálják és elfogadják, akkor akár nálunk is maradhatnak és itt születnek meg a kicsinyeik is. Nem szabad elfelejteni, hogy bár kedvesek, azért nem házi állatok, nem szeretik, ha megfogják és kalitkába zárják őket, mert a szabadban érzik jól magukat.

– Én is ott érzem jól magam. Kimehetek?

– Mindjárt, csak még annyit szeretnék mondani, hogy télire majd készítünk nekik etetőt és itatót. Igaz, a földről is felszednék a magokat, de se Cirmosban, se Bodriban nem bízhatunk meg.

A nyest és a bagoly is ellenségük, de talán azok nem találnak rájuk.

– Most már mehetsz, de ne várd meg míg teljesen besötétedik!

– Nem, dehogy, csak átszaladok Julcsihoz. Elmesélem neki, amit mondtatok és az énekem is megtanítom neki.