Moose ébredése (Star Wars fanfic) 1. rész

Moose hadnagy fájdalmas tekintettel ácsorgott a hangár bejáratában. Figyelte, amint az ifjú pilóták beszállnak gépeikbe, s a TIE-vadászok – azzal a jellegzetes hanggal – kiszökkennek a hangár nyílásán. Mily nyugtatóan hatnak egy birodalmi ex-pilótára, s mily gyakran borzolta vele ő maga is a lázadók idegeit. Összeszorult a szíve, valahányszor az utolsó repülésére gondolt az Endornál. Aktív szerepe volt a lázadók szétmorzsolásában, egészen addig, míg nem fordult a kocka, s egy szempillantás alatt minden elveszett. Tátott szájjal nézte végig, amint az Executor beleékelődött a Halálcsillagba, s csupán néhány pillanattal később az Uralkodó második „csodafegyvere” is követte elődjét a megsemmisülés útján. Vele együtt pedig elpusztult a Birodalom lelke és szülőatyja, az Uralkodó.
Csupán három év telt el azóta, mégis mintha év-századokkal ezelőtt történt volna. Akkor, húsz évesen a Birodalom iránti hév és szenvedély töltötte el a szívét, amit három év alatt kesernyés kötelességtudat váltott fel. "A Birodalom él és élni is fog" – ez lett az új szlogen, amely minden egyes alkalommal egyre valószínűtlenebbül és nevetségesebben hangzott. Amit pedig hajdanán tökéletes világnak hitt, egyre kisebbé vált a szemében, még ha olykor-olykor vissza is sírta azokat az időket. Mintha három röpke év alatt kisfiúból felnőtt férfivé érett volna. Akkor valahogy nem vett tudomást a hatalmi harcokról, a hadurak aljas fondorlatairól a korrupció és a bűnszövetkezetek, virágzásáról, mely a császári palotában is ott tanyázott. Emellett pedig elhitte azokat a nyakatekert és elképesztő érveket, miért is kell szolgaságba hajtani, vagy éppenséggel kiirtani a nem humán fajokat, Sztárpilóta korában elkényeztették – számára a birodalmi neveltetés is maga volt a paradicsom – és sohasem engedték, hogy megtudja miért és kik ellen is harcol valójában.
Ahogy az ifjú pilóták fekete overálljukban és szkafanderükben feszítettek, Moose hadnagy arcára fájdalmas mosoly húzódott. Irigyelte tudatlanságukat, és azt kívánta, ebben a tudatlanságban is haljanak meg. Mert ha egyszer a színfalak mögé néznek, hányingert kapnak saját maguktól.
– Maga mit keres itt, hadnagy? Van netalán valami jelenteni valója? – lépett hirtelen elé szinte a semmiből Tyss kapitány, az éppen felszállni igyekvő egység vezetője.
– Ö…nincs, uram.
– Akkor végezze a dolgát, és húzza el a belét!
– lgenis, uram – mondta Moose tisztelegve, és közben nyelt egy nagyot.
Miután Tyss kapitány kielégítette aznapi vágyát, hogy ismét lehordjon valakit, visszament az egységéhez, hogy az újoncokat megint lehengerelje pilóta-tudományával.
"Hogy miért tojok be mindig ettől a szarkeverőtől, aki az Endornál úgy sipítozott a komon keresztül, hogy még tíz perc, és őt lövöm le először?!" – mérgelődött Moose, és elindult a gyárba. Abba a részlegbe, ahol a vadászgépek összeszerelése, illetve a karbantartási munkák nagy része folyt. Közben egyfolytában magát szidta, hogy lehetett olyan mamlasz, amiért még csak egy epés megjegyzése sem volt Tyss kapitány számára.
Észre sem vette, mikor a szerelőcsarnokhoz ért, hogy egy lány olajos overallban szintén a személyzeti bejáraton át szeretne bejutni.
– Elnézést…uram – makogta az olajos képű kis csitri az ajtóba szorulva a hadnaggyal. – Azt hiszem, jobb, ha először csak ön megy be.
– Menj csak, kislány, én ráérek – azzal félreállt az útból.
"Jellemző a Birodalomra: még valami, amin spórolni lehet" – fintorodott el az ajtó láttán.
Ahogy Moose jobban megfigyelte, nem is volt olyan kislány az a lány. Ő is belépett a helyiségbe, de csak a tekintetével követte a lányt. "Talán ez a nap mégsem kezdődik olyan rosszul" – gondolta, s közben egyfolytában csak figyelte – ám egy idő után már nemcsak a külső adottságai miatt. Míg bámészkodott, a lány a szerelő-csarnokot vette szemügyre, de azt aztán alaposan, úgy, mint aki először jár itt. Aztán észrevette, amint koszos kis kezével néhány vezetéket és egy corelliai pólus quatron kulcsot csúsztatott overállja mellső zsebébe.
"Ez egy nyomorult kis tolvaj"- mérgelődött magában, s elindult felé, hogy saját maga vegye őrizetbe. Felesleges az őrséget ezért idehívni, csak el tud bánni egy lánnyal.
Ám közben nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy valami itt nem stimmel. Quatron-kulcs, daragon jeladó, egy hődetonátor-kapocs – ez a lány megválogatja, miket tesz zsebre. Talán megrendelésre lop, vagy…
– Kisasszony – őt magát is meglepte, amit mondott, pláne az, ahogyan folytatta – Hogy hívják?
– Engem, uram?
– Nem is azt a szerviz-droidot.
– Ö…Susie-nak, uram.
– Nos, Susie, van valami probléma?
– Nincs, uram. Miért kérdezi?
– Csak mert olyan tétlenül csámborog ide-oda.
– Néhány alkatrészt hoztam Buster mérnök úrnak, hogy a központi számítógép meghibásodását megszüntethesse
"Hazudsz, Te kis lotyó! Ha szembesítenélek Busterrel, kiderülne, hogy egy szó sem igaz az egészből, és csak a süketet nyomod itt nekem – bár be kell vallanom, nem csinálja rosszul. Végre méltó ellenfélre akadtam."
– Rendben van, tegye a dolgát, aztán menjen át a 2-es hangárba, elkell ott egy ügyes kéz. Vagyis kettő… De előbb vigye Buster-nek, amit kért!
– Igenis, uram – mondta a lány, majd sarkon fordult, és eltűnt a készülő TIE-vadászok rengetegében.
Másnap reggel sem ment ki Moose fejéből az a lány. Ügy döntött, szemmel tartja és kifigyeli, mire készül. Biztos volt benne, hogy tartogat még meglepetéseket a számára. Végigjárta azt az utat, amit mindennap meg kellett tennie, de nem sikerült a titokzatos tolvaj nyomára bukkannia, talán valaki leleplezte és már rég a fogdában csücsül? Vagy talán már megszerezte, amire szüksége volt és elszelelt? Nem, Moose valahogy érezte, hogy a lány még mindig itt van, és valami rosszban sántikál.
Épp feladta a keresést, amikor az 1-es hangár ajtajában meglátta. Az egyik TIE-vadász alatti állványzaton állt, és a gép hajtóművén babrált valamit. "Mi a fenét csinál ez ott?" – ráncolta össze a homlokát. Úgy tűnt, más is észrevette a lányt, mert egy fekete overallos férfi igyekezett az állványzat lépcsőjének irányába. "Már megint az a nyomorult pojáca!" – azzal meggyorsította a lépteit.
– Tyss kapitány, csak egy szóra! – kiáltotta, majd szinte rohant felé, hogy még a lépcső előtt elérje.
– Hagyjon, Moose, most nem érek rá!
– Csak egy pillanatra tartanám fel, uram,
– Na bökje ki, mi olyan fontos?
Moose elnézett a kapitány válla fölött. és látta, amint Susie leereszkedik a lépcsőn.
– Csupán arra szeretném kérni, hogy beszéljen az osztagában szolgáló pilótákkal, mert az egymás elleni versengés feszültségét gyakran a kantinban vezetik le, és gyakran mennek ölre…
– Ez a maga és a kollégái problémája! – üvöltött rá Tyss. – Mégis, hogy mert ilyen hülyeséggel feltartani?!
– Elnézést, uram, én csak…
– Jobban tenné, ha végre a munkáját végezné! Na, takarodjon, elegem van magából!
Moose kényszeredetten tisztelgett, majd elhagyta a hangárt. Dühös volt, mert Tyss ismét megalázta, de most az egyszer elviselte, mert Susie-nak sikerült lelépnie, mielőtt a kapitány kérdőre vonhatta volna. A lány tehát tartozik a hadnagynak, és Moose sietett behajtani ezt az adósságot. A folyosón utolérte lányt és megállította.
– Miben állhatok ismét a rendelkezésére, hadnagy?
– Mit kerestél az 1-es hangárban?
– Dolgoztam, természetesen.
– Csakhogy tudomásom szerint neked ott semmi keresni valód sincsen.
– A 2-es hangárban sem volt, ahová tegnap küldött, hadnagy.
– Hát, igazad van – habogta és magában elkönyvelt egy pontot a lány javára. – És most hova igyekszel? Miben töröd megint azt a szép kis fejecskédet?
– Mégis, mire céloz, uram?
– Semmire – mondta Moose, majd úgy döntött, nem faggatózik tovább. – Felejtsd el. Eredj inkább a dolgodra! A 4-es szint karbantartó részlegében a helyed. Igyekezz!
– Értettem, uram. Engedelmével… – mondta Susie, majd direkt úgy ment el a hadnagy mellett, hogy közben a vállával nekiütközött. – Elnézést – mentegetőzött erőltetett ártatlansággal, és továbbment.
Moose-t egyre inkább idegesítette a szerelőlány pimaszsága, és hogy nem tudta, vajon miben sántikál. A központi számítógép termébe ment, ahol lekérte Susie adatait a nyilvántartásból. Látszólag minden rendben volt vele, ám amint másodszor is átolvasta, hirtelen kitisztult előtte a kép.
"Elég volt a játszadozásból, ebből már nem tudod kidumálni magad!" – gondolta magában egy elégedett mosoly kíséretében. Sietett, hogy elkaphassa a lányt, és végleg lezárhassa ezt az ügyet.
Susie a Tarktain hajógyár folyosóinak labirintusában botorkált. Halvány fogalma sem volt róla, vajon miért küldte őt a hadnagy egy teljesen más részlegbe. Jobban örült volna, ha a fiatal hadnagy inkább randizni hívta volna, de úgy látszik nem volt az esete. Talán a rendezetlen külső, a gépolajtól mocskos kéz és arc rémisztette el a kezdeményezéstől. Talán ha kibontotta volna a haját… "Milyen jóképű is ez a hadnagy."
Hirtelen hátrahőkölt, Moose hadnagy ugyanis valóban ott állt előtte a folyosón, fegyverét egyenesen rá irányította.
– Na gyerünk, nyújtsd csak előre a két enyves kezed!
– De hisz ez csak olaj…
– Pofa be, és csináld, amit mondtam!
Susie engedelmeskedett. A férfi karperecet vett elő, és megbilincselte a lány kezeit. Alaposan átkutatta a lány zsebeit, majd a lefoglalt alkatrészeket nézegetve megpróbált rájönni, mire is szolgálnak. A lány megrökönyödésére a bal tenyerében próbálta összerakni a különös szerkezetet.
– Van egy háromdimenziós puzzle-készletem, mégpedig holo-játék formájában. Az öcsém odavolt érte, szerintem maga is élvezné.
Moose egy pofonnal jutalmazta a szellemeskedést, melynek hatására leesett a lány fejéről a sapka.
– Ezt mivel magyarázod, szöszi? – mutatott a lefoglalt alkatrészekre.
– Fogalmam sincs. Talán már benne voltak az overállban, amikor azt megkaptam.
A hadnagy kiosztotta az újabb pofont, bár ezelőtt még soha nem ütött meg senkit, most viszont már a másodiknál járt, ráadásul egy fiatal, – és megállapítása szerint – szép teremtés kapta őket.
Miközben arra gondolt, hogy ez az agresszív viselkedés sohasem volt rá jellemző, az ujjai önkéntelenül is a vezetékek között jártak, és a "kirakós játék" kezdett végleges formát ölteni.
– Ahhoz inkább nem nyúlnék – kiáltott fel hirtelen Susie, miközben feszülten figyelte a készülő szerkezetet. Moose hirtelen elkapta a kezét a drótról és felemelve a fejét mélyen a lány szemeibe nézett. Hirtelen kedve lett volna még egyszer pofon vágni, de rájött, hogy Susie most az egyszer nem érdemli meg. Kissé remegő kézzel szétkapta a már majdnem kész szerkezetet, aztán az övtáskájába csúsztatta. Még egy újabb pont Moose-nak a "Leleplezlek, Susie!" című játékban.
– Gyerünk, irány a fogda – bökte meg a fegyverével, s elindultak a folyosón, elöl a fogoly, mögötte Moose hadnagy. Befordultak a következő elágazásnál, és a liftekhez értek.
– Befelé – intett Moose a legközelebbi felé. Susie engedelmeskedett, a hadnagy pedig követte a példáját. Intett a lánynak, hogy kezelje a felvonót. A fogoly készségesen nyúlt a fogda szintjét jelző gomb felé, ám a hadnagy rászólt.
– Ne azt, a legfelsőt!
Susie kérdőn nézett rá, s már szólásra nyitotta a száját, amikor a férfi intett a fegyverével a kapcsolótábla felé. Mégsem szólalt meg, nem volt kedve még egy pofont, vagy legrosszabb esetben egy lövést kapni. Bár az utóbbit nem nézte volna ki belőle. Megnyomta hát a legfelső gombot, s idegesen várta, mit akarhat tőle ez a férfi. Hosszúnak tűnő másodpercek teltek el, mire a lift megállt. A kinyíló ajtón keresztül forró levegő csapta meg az arcukat, s a szemük elé tárult Rondas városa. A település az északi sarkkör peremén helyezkedett el. Az Octox rendszer egyetlen lakott bolygója a többi planétához képest a legmesszebb keringett a napóriástól, így alakulhatott ki az élet valamely formája. A vrellek, ezek a másfél méter magas, sárga szemű, pikkelyes bőrű lények sokáig háborítatlanul éltek szülőbolygójukon, egészen addig, míg az egyik birodalmi hadúr úgy nem döntött, hogy itt, a galaxis peremén hozza létre magánhadseregének hajó- és fegyvergyárát. Az őslakók természetesen felvették ellene a harcot, ám kezdetleges fegyvereikkel labdába sem rúghattak a birodalmi helyőrséggel szemben. Miután megadták magukat, egy részük fogságba esett és rabszolgamunkára kényszerítették őket, ám a legtöbb vrell a hegyekben talált menedéket. A városban csupán néhány pikkelyest lehetett látni, azokat is csak elektronikus pórázzal a nyakukban. Ha elhagynák a várost, lefejeznék magukat.
Moose és a lány kiléptek a tetőre. Susie idegesen topogott, nem tudta mire vélni a hadnagy viselkedését. Talán egy önbíráskodó őrült, aki le akarja őt taszítani a tetőről? Ennyire feldühítette volna?
– Ki vele, mi volt a terved ezekkel? – törte meg a csendet Moose.
– Mégis mit gondol? Valamiből csak meg kell élni, mert hát a fizetés arra sem elég, hogy…
– Elég volt a hazudozásból, leellenőriztelek.
– Igen? Na, és mit talált? Egy őrült sorozatgyilkos vagyok, aki ráadásul a halott császárt akarja újból megölni?
– Nem, Te egyáltalán vagy őrült.
– Akkor mi vagyok?
– Soroljam? Szabotőr, terrorista és az Új Köztársaság kéme.
A lány arcáról egy másodpercre lefagyott a mosoly, és bár sikerült újból összeszednie magát, tudta, hogy hibázott. Ha a hadnagy eddig csak blöffölt, most már erősen gyanakodhat.
– Ja tényleg, ezeket ki is hagytam! Na most már engedjen el, különben itt terem száz lázadó kommandós, és akkor magának annyi!
– Nem hiszem, hogy vagytok annyian.
– Na jó, szerintem abbahagyhatná ezt a nevetséges…
– Te vagy nevetséges, ahogy védekezni próbálsz. Nos, amint említettem, utánanéztem egy-két dolognak. A személyi adatkártyád patyolat tiszta, úgyhogy én mélyebbre bányásztam a birodalmi adatbankban, és néhány érdekességre bukkantam. Mint szerelő az utóbbi két évben összesen hét bolygón dolgoztál. A több mint furcsa ebben az, hogy a hétből ötöt a lázadók támadtak meg, majd elfoglaltak, mégpedig minden alkalommal a te ottléted alatt, vagy után. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy Te egy kém vagy, aki a támadó alakulatoknak készíti elő a terepet.
– Ugyan már! Azért, mert a távozásom után támadták meg a Chandagron rendszert…
– Egy szóval sem említettem a Chandagront.
Susie ereiben megfagyott a vér. Most már tényleg lebukott. Ám a rémület csak egy pillanatig tartott, helyét átvette egyfajta elszántság. Tudta, hogy a kínzóeszközök okozta fájdalmat nem győzheti le, s így mindent kitálalna, ezért csak egy megoldást látott.
– Belőlem nem húzol ki semmit! – mondta remegő, de hangos szóval, s futásnak eredt a tető széle felé. Moose villámgyorsan kapcsolt, s mielőtt a lány a mélybe vetette volna magát, sikerült elkapnia és a földre tepernie.
– Maradj már nyugton! – próbálta csitítani és lefogni a sikítozó, kapálódzó lányt. – Szerinted miért hoztalak fel ide?
– Hogy megölj!
– És abból nekem mi hasznom származna?
– Kitüntetnének, mert megöltél kémet.
– Nem. Eljárást indítanának ellenem, mert nem hallgattalak ki, és emiatt nem derült fény a társaid kilétére.
– Pedig itt sem szedsz ki belőlem semmit.
– Szeretném, ha önként mondanál el mindent.
– Na ne nevettess! Ugyan, miért beszélnék?
– Mert szeretnék segíteni, részt venni az akcióban.
Susie egy pillanatig meglepetten nézett rá, majd harsány nevetésbe kezdett.
– Nem hiszel nekem? – kérdezte a férfi összevont szemöldökkel.
A lány csak a fejét rázta, megszólalni sem bírt a röhögéstől. A hadnagy felállt és Susiet is felráncigálta a földről. Fegyvert húzott elő, aminek láttán abbamaradt a hahotázás.
– Tessék! – azzal a lány kezébe nyomta a fegyvert, és hátrébb lépett. – Ha nem engeded, hogy segítsek neked, akkor inkább lőj le!
Susie ujja ott pihent a ravaszon, s megfordult a fejében, hogy megteszi, lyukat éget a férfi szívébe. De aztán azon mélázott, vajon ez a fickó bolond, vagy tényleg komolyan gondolja azt, amit mondott.
– Honnan tudjam, hogy nem versz át?
– Ha nem bízol bennem, lőj le!
A lány a hadnagy szemébe nézett, melyből különös erő áradt. Hirtelen gyengének érezte magát, s a fegyvert lassan leengedte.
– Rendben van, most már értjük egymást, rá is térhetünk az akció részleteire – indult Moose a lány felé.
– Nem, valamiről még elfeledkeztem – azzal közelebb lépett a férfihoz, és jobb lábát meglendítve ágyékon rúgta. Moose térdre rogyott, s közben végigtapogatta, mindene meg van-e.
– Ha fejbe lősz, kevésbé fájna. Szóval mégsem bízol meg bennem?
– Ezt a pofonokért kaptad.
– Rendben, kvittek vagyunk. De most már beszélj. Hányan vagytok?
– Csupán hárman, de a másik kettőt nem ismerem. Az egyikkel holnap kell találkoznom a Vrell-tanyában.
– De hát hogyan, hisz azt sem tudod, hogy néz ki?
– Rátérek a részletekre is, amint biztonságos helyre értünk.
– Mit gondolsz, miért a tetőre hoztalak fel? Itt legalább nem hallgatnak le.
– Lehet, csakhogy előbb-utóbb szemet szúrhat valakinek hogy mi nemcsak napozni jöttünk fel ide. Na gyerünk!
Egy magányos férfi lépett a terminálhoz. Behelyezte az adat-kártyáját és beütötte a hét betűs kódot: R.A.M.A.B.I.X. Kinyitotta a 'Bejövőre' keresztelt file-t, s az alábbi szöveg jelent meg előtte: A FILINDER KÉNYES VIRÁG SZIRMAI HARMICHAT ÓRA MÚLVA FOGNAK KINYILNI. A GAZOK IRTÁSA MEGKEZDŐDÖTT RAJTAD KÍVÜL KÉT KERTÉSZ MUNKÁLKODIK. ESŐRE HARMINCHÉT ÓRA MÚLVA LESZ KILÁTÁS.
"Tehát magára az akció végrehajtására egy óra áll rendelkezésre. Csak azt nem tudom eldönteni, hogy sok-e, vagy kevés ez az idő. Azonnal fel kell vennem a kapcsolatot a másik kettővel."