Moose ébredése (Star Wars fanfic) 2. rész

Susie elmondott mindent, amire a hadnagy kíváncsi volt, s nagy kockázatot vállalt ezzel. Ő a szívügyének tartotta a munkáját, és nem hagyhatta, hogy ez a birodalmi pojáca keresztbe tegyen neki. Már csak azért is félt, mert Moose többször is tanújelét adta annak, milyen bizonytalan a meggyőződését illetően. Moose hadnagy egy elágazáshoz érkezett, és nem volt 100%-osan biztos abban, hogy a helyes utat választotta. Néha úgy érezte, hűségesnek kellene maradnia a Birodalomhoz, hiszen az eskü számára mindig is szent dolgot jelentett. Ám észre kellett vennie, a világgal ő is változik, ez a változás valójában már évek óta zajlik a lelkében, s most csak a tetőfokára ért azzal, hogy ezt már másnak is be meri vallani.
Susie akármennyire is kételkedett a hadnagyban, mégis mindent elmondott neki, már amennyit ő maga tudott. Ugyanis az a megszokott helyzet állt fent ennél az akciónál is, hogy nem muszáj mindent tudniuk, így ha foglyul ejtenék őket, a lehető legkevesebbet mondanák el – már ha beszélnének egyáltalán.
A lánynak tehát csak másnap kell felvennie a kapcsolatot egyik társával a Vrell-tanyában. A kocsma a csempészek találkahelye, és a neve ellenére ritkaságszámba menne, ha csak egy vrell is betenné oda a lábát. A titkos kód, melynek segítségével Susie megismerheti cinkostársát, nem más, mint egy betanult szöveg egy ritka növényről, a filinderről. Amikor a lány ezt elmesélte Moose-nak, a hadnagy kis híján röhögő görcsöt kapott. Elképzelte, amint a lány a filinder megporzásáról beszél, amire a következő választ kaphatja: "Gyere, szivi, majd én megporozlak téged!".
Persze nemcsak beszélgetéssel töltötték az időt. Feltűnés nélkül végigjárták a gyárat, mintha csak ez lenne a dolguk. Moose hadnagyba bele se köthettek, hisz ő valóban ezt csinálja mindennap. Megbeszélték, hogyha rákérdeznek, mit csinál Susie, minden alkalommal azt fogja válaszolni: karbantartási munkákat végez a szellőző rendszerben. Ha esetleg az illető utána akar nézni, akkor lép színre a hadnagy a következő szöveggel: "Én kértem meg rá, mert jelentették, hogy rágcsálókat láttak ezen a szinten. A javításokon kívül elszórunk egy kis mérget is, de nincs ok az aggodalomra, a levegőn keresztül nem terjed. Csak a kis dögöknek van félnivalójuk." Ez persze mind csak mese, Susie valójában nagy teljesítményű, távirányítással működtethető füstbombákat és detonátorokat helyezett el. A felsőbb szinteken minél nagyobb területen szórták szét őket, a terv szerint itt inkább csak elterelő és zavarkeltő szerepük lesz az akció során. Az alsó szinteken viszont a rombolás a cél. Itt van ugyanis a pajzsgenerátor, mely a gyár és a város nagy része fölé láthatatlan és áthatolhatatlan védőernyőt borít, visszaverendő az esetleges támadások első hullámait.
A generátor szintjét, valamint a felette levőt késő estére hagyták, addigra a személyzet nagy része elhagyja a gyárat. Ám pont ezt a két szintet őrzik a legjobban. Moose elmagyarázta, hogyan kerülheti ki a riasztást előidéző csapdákat, hova lépjen, mihez nyúljon, s mit tegyen, ha baj van.
Megvárták az őrségváltást, s ezt a pillanatot kihasználva a lifthez lopóztak. A legalsó gombot megnyomva mintegy 50 méterrel kerültek a felszín alá.
– A generátor az enyém – jelentette ki határozottan Susie.
– Rendben, akkor én eggyel feljebb megyek. Bár a robbanás tönkre fogja vágni a generátort, magában az épület szerkezetében kárt nem igazán okoz.
– A Köztársaság nem rombolni és pusztítani küldi ide a csapatait. Nem leigázni akarjuk a bolygót, hanem felszabadítani. Másrészt már régóta szúrja a szemünket a TIE-vadászok állandó utánpótlása.
– Nem értelek titeket. Fennáll a lehetőség, hogy végérvényesen leszámoljatok a Birodalommal, erre ti…
– Amíg egy rendszernek nincs szüksége ránk, és inkább a birodalmi fennhatóságot választja, addig nekünk nincs jogunk beleszólni, pláne nem erőszakkal. Ha ezt tennénk, semmivel sem különböznénk azoktól, akik ellen harcolunk. Ám ha mégis be kell avatkozni, mint ebben az esetben, a lényeg, hogy harcképtelenné tegyük és megadásra bírjuk őket, nem pedig…
– Na jó, ne filozofáljunk, mert telik az idő, és még rengeteg dolgunk van – vetett véget Moose a lassan eldurvuló vitának, azzal végighúzta az azonosító kártyáját a generátorterem zárján, mire kinyílt az ajtó. – Harminc perc múlva itt leszek érted. Pontos légy, mert nem kockáztathatunk!
– Sok sikert! – mondta Susie, majd szájon csókolta a férfit, akit ez annyira meglepett, hogy teljesen elpirult zavarában.
– Ne…neked is – dadogta, majd visszasietett a felvonóba.

"Hogy a fenébe blokkoltam le már megint? Ez a csaj biztos jót röhög rajtam. Elég rossz a reakcióidőm, ha csak most sajnálom, hogy nem csókoltam vissza. Igaz, csak pár órája ismerem, mégis… van valami ebben a lányban." – ábrándozott Moose, miközben belépett a második szint központi termébe. Itt állítják össze a TIE-vadászok szárnyaira a napelem-cellákat, itt szerelik össze a motorokat, az X-1-esbe a hiper-hajtóművet, végül is szinte majdnem mindent a külső vázon és burkolaton kívül. A terem most üresen kongott, a Birodalom korántsem rendelkezett akkora tőkével, hogy akár két műszakban is gyárthassa pusztító vadászgépeit. Nem állt meg nézelődni, hiszen nagyon jól ismerte a helyiség minden egyes négyzetcentiméterét. Már csak húsz perce maradt, hogy elhelyezze a tölteteket, és visszatérjen az első szintre, hogy kinyithassa az ajtót Susie-nak. Letette a földre a hátizsákot, és előszedett két bothan plazmadetonátort. A zselészerű kötőanyagot a 14 turbina közül az 5. és 10. alá tapasztotta, benne az apró, ám annál nagyobb teljesítményű töltetekkel, melyeket azonos frekvenciára állított be. Még néhány, Susie által összetákolt bombát szórt szét a futószalagok alatti mélyedésekben.
Már épp a zsákot gyömöszölte a hulladékledobóba, amikor vörös fény világította be a helyiséget, és megszólalt a fülsüketítő sziréna. Moose fedezékbe húzódott és előkapta sugárvetőjét. Várt néhány másodpercet, majd lassan előmerészkedett. Aztán hirtelen minden megvilágosodott előtte: nem miatta fújtak riadót.
– Susie! – suttogta maga elé, és nekilódult a kijárat felé. Elkapott egy üres liftet, és leereszkedett egy emelete. Amint kinyílt az ajtó, rohamosztagosokba és a biztonsági alakulat emberibe botlott, akik majd feldöntötték a nagy rohanásban.
– Mi folyik itt? Miért van riadókészültség?
– Illetéktelen behatolót jeleztek ezen a szinten, uram – állt meg az egyikük egy pillanatra, majd továbbsietett.
Moose követte a példáját: elvegyült a vonuló biztonságiak között, akik már kiéheztek egy kis akcióra. „Ezek e végén még szitává lövik!” – aggodalmaskodott, miközben a generátorhoz értek. Lesújtó látvány fogadta: Susie a földön feküdt eszméletlenül
– Hé, Bold! – vett észre egy ismerős arcot a tömegben. – Halott a kiscsaj?
– Á, dehogy! Egy kábító lövés terítette le.
– Aha. – próbált Moose közönyös pofát vágni. – Mégis mit csinált?
– A levegőbe akarta repíteni ezt a helyet, vagyis csak a generátort, de ez pont elég. Végre történik valami, cimbora, már kezdtem halálra unni magam.
– Hát még én. Hát még én!
Közben a lányt megfogta két rohamosztagos – majd összeverekedtek ezért a kegyért – és felcipelték a fogdába.
Moose is visszatért a szálláshelyére, de sokáig le sem tudta hunyni a szemét. Egész éjszaka azon töprengett, mit is kellene tennie. Talán hagyhatná az egészet, és elmenekülhetne a bolygóról, mielőtt a felkelők csapatai ideérnek – vagy mielőtt kollégái rá nem jönnek, miben akart segédkezni. Ám ezt a tervet vetette el legelőször. Folytatnia kell azt, amit Susie elkezdett. Ennyivel tartozik neki, még ha nem is ő tehet arról, hogy elkapták. Igen, folytatja, ám előbb ki kell hoznia a lányt a fogdából. Ő az egyetlen, aki inspirálja, miatta állt át a felkelőkhöz. Ha nem találkozott volna vele, nem is jutott volna erre az elhatározásra. Sürgősen cselekednie kell, viszont előtte szakított egy kis időt a pihenésre.

Kora hajnal volt, a nap épphogy előbújt a horizont mögül. Ekkor még aránylag elviselhető a hőség odakint is, ilyentájt élénkül meg a városban a forgalom. Moose végighajtott a sugárúton, majd lefordult az űrkikötő felé, s megállt a tőle pár száz méterre lévő kocsma előtt. Az ajtón belépve egy részeg rodaiba botlott, aki érthetetlen szitkozódásba kezdett emiatt. Ügyet sem vetve rá a pulthoz lépett és rendelt egy lominsört. Míg az italt kortyolgatta, alaposan felmérte a terepet. Négy fickó egy szabakk-partin próbálta meg megkopasztani egymást – két ember, egy whiphid és egy devaroni. Csempészek, Moose ezt első pillantásra megállapította, noha csak a whiphidet látta itt korábban. Egy másik asztalnál három fiatal pilóta társalgott, a kocsma másik végében pedig két rohamosztagos szabadult meg a sisakjától, hogy felfrissítsék magukat egy pohár itallal. A legtöbben a bárpultnál ücsörögtek, s az előző útjukról faggatták egymást.
– Hé, öreg cimbora, rég láttalak errefelé! – érintette meg valaki a vállát.
– Bosco? Bosco Redall? Mit keresel te itt?
– Szabadságot vettem ki, és ugyan hol máshol tölthetném? Annyi mindent lehet itt csinálni, egyszerűen imádok szórakozni menni.
– Te itt maximum az én idegeimre mész.
– Lazíts már, haver – telepedett le mellé a nagydarab fickó. Fekete körszakálla volt, ami nem igazán állt összhangban szőkére festett hajával.
– Egyébként is, hogy volt képed visszajönni ide? Meelto őrnagy még mindig pipa rád a silány minőségű holofilmek miatt. És tudod, én se vagyok megelégedve azzal a láda corelliai whiskey-vel!
– Ugyan már, Moose! Gyere, meghívlak egy italra, és leülünk beszélgetni egy kicsit.
– Bocs, öregem, de most semmi kedvem hozzá.
– Ahogy akarod. De ha esetleg meggondolod magad, ott leszek hátul – mondta a csempész, majd odébbállt.
Moose várt néhány percet, majd úgy látta, hogy itt az ideje megismerkednie a titokzatos bűntárssal.
– Den, ez a sör egyszerűen fantasztikus! – mondta hangosan, túlkiabálva a kocsma morajlását. – Csaknem olyan jó, mint a filinder-juice!
A kocsmában egy pillanatra mindenki felkapta a fejét, ám senki sem tett megjegyzést, csak a csapos.
– Pocskondiázni mered az italomat?! – nyúlt át a pult fölött, és galléron ragadta Moose-t.
– Ellenkezőleg! Te talán még nem ittál filinder-juicet? Sokkal nagyobb hatással van az emberre, mint bármelyik „fűszer”. Ha még nem kóstoltad, nem tudod, milyen is az igazi gyönyör. Bármit megadnék egy láda filinderért!
– Mondana esetleg egy konkrét összeget is, hadnagy? – jött a kérdés a szabakkozó devaronitól.
"Végre megvan ez emberem!" – gondolta Moose, és a kártyaasztalhoz lépett.
– Tudna belőle szerezni?
– Ha tényleg létezik, biztosra veheted.
– A filinder éjszaka virágzik – kezdett bele a hadnagy a betanult szövegbe.
– Érdekel is engem! Ne gondolt, hogy majd én aratom le, és saját kezűleg készítem el neked. A kész italt viszont le tudom szállítani.
"A francba, mégsem ő lesz az!" – mérgelődött Moose, és hirtelen hátat fordított a társaságnak.
– Na mi van? Nem kötünk üzletet? Talán rühelled a fajtámat?
– Eltaláltad.
– Velem nem fogsz szórakozni, te szemét! – azzal előhúzott egy stukkert, hogy hátba lője a szemtelen hadnagyot.
Ekkor egy szőrös kar ragadta meg hátulról a kezét, s a lövés a plafont lyuggatta ki. Egy hatalmas, macskaszerű togorai vetette rá magát, s úgy vágta a csempészt a falhoz, hogy az utána percekig képtelen volt megmozdulni.
Köszönetképpen Moose biccentett egyet a togorai felé, majd bedobta magát a boxba, ahol Bosco már vigyorogva várta.
– Nocsak, nem is tudtam, hogy szívesebben beszélgetnél azzal a devaroni tulokkal!
– Ne gúnyolódj, Bosco!
– Rossz napod lehet, úgy látom. Apropó, még be sem mutattam neked az új társamat. Ez itt Bormoque – nézett a fekete togoraira, aki a csempész mellé telepedett.
– Örvendek a szerencsének.
– Én issz – sziszegte a hatalmas lény.
– És most ki vele, honnan tudsz az akcióról?! – komolyodott el Bosco arckifejezése. – Csak azt ne mondd, hogy te vagy az egyik ügynök.
– Mármint hogy te… – nézett rá döbbenten Moose.
– Igen, az vagyok, amire gondolsz. De veled mi a helyzet?
– Nos én csupán kénytelen voltam átvenni a helyét. Azt hiszem, jobb, ha az elején kezdem…

Meelto őrnagy az irodájába hívatta Bold hadnagyot. Amint bezárult az ajtó, Meelto hellyel kínálta és azonnal rátért a tárgyra.
– Moose hadnagyot árulással vádoljuk, úgyhogy kiadtam a parancsot az azonnali elfogatására.
– Árulással? Miért?
– Többen is állítják, hogy kapcsolatban állt azzal a szabotőrrel, akit az első szinten értünk tetten tegnap este.
– És engem miért hívatott, uram?
– Nos, Moose hadnagy és a lány tegnap végigjárta az épületet „karbantartás és rágcsálóirtás” ürügyén. A generátornál történtek tehát azt sugallják, hogy nem ártana körülnézni, nem helyezett-e el a kiscsaj – és legnagyobb sajnálatunkra Moose – még néhány pokolgépet a gyárban.
– Szóval az én feladatom lesz a detektoros átvizsgálás?
– Igen, Bold. Különítsen el erre a célra annyi embert, amennyit csak szükségesnek tart. Máris kezdjenek hozzá! Leléphet.
– Igenis, uram! – tisztelgett, majd elindult az ajtó felé.
Hallotta, amint az őrnagy hatalmas teste a fotelba süpped, s közben egy mély sóhaj tör fel belőle.
– Bold, engem nagyon meglepett Moose árulása.
– Engem is, uram – azzal elhagyta Meelto őrnagy irodáját.
Körülnézett az üres, szürke folyosón és az arcán egy elégedett mosoly jelent meg.
– De azért örömteli meglepetés volt!

– Ide figyelj, Moose! – szólt Bosco, miután a hadnagy felvázolta előtte a helyzetet. – Az én eredeti feladatom a légvédelmi bázis megbénítása lett volna, ám változott a helyzet. A pajzsgenerátor elpusztítása az első helyre lépett elő. Megértem, hogy aggódsz a csaj miatt, de a fogolyszöktetést későbbre kell halasztanunk.
– Rendben, azt csinálsz, amit akarsz, de én előbb kihozom Susie-t.
– És mégis hogyan? Egyszerűen csak besétálsz, kinyitod a celláját és kihozod?
– Pontosan. Rám ugyanis még nem gyana…
Hirtelen az ajkára fagyott a szó, amint a pult fölött vetítőn saját magát pillantotta meg.
– Mi van, mégis meggondoltad magad?
– Meg. Hallgasd csak, mit mondanak!
Moose arcképét egy másik tiszté vette át, aki erélyes hangon beszélni kezdett:
"ÁRULÓ VAN KÖZÖTTÜNK. EGY ÁRULÓ, AKI ÚGY DÖNTÖTT, HOGY MEGSZEGI A BIRODALOMNAK TETT ESKÜJÉT, ÉS TERRORTÁMADÁSOKKAL AKARJA SZÉTZÜLLESZTENI RONDAS VÁROS BÉKÉJÉT. A BEMUTATOTT FÉRFI NEM MÁS, MINT MOOSE HADNAGY, AKINEK A FEJÉRE EZENNEL VÉRDÍJAT TŰZÜNK KI. 10 000 KREDITET KAP, AKI ÉLVE, VAGY HALVA KÉZRE KERÍTI!"
A kép eltűnt és hirtelen minden figyelem a 7-es boxban ülőkre terelődött volna. A két férfi és a togorai lassan és nyugodtan felállt, és a kijárat felé indult.
– Hé, filinder-virágocskám! Hová ilyen sietősen? – hallották a devaroni gúnnyal és dühvel átszőtt szavait.
– Van nála fegyver? – súgta Moose a mellette álló csempésznek.
– Még ha csak nála lenne!
A hadnagy lassan hátrapillantott és elhúzta a száját. Majd’ egy tucatnyi fegyver szegeződött rájuk. Bosco Moose-ra sziszegett – majdnem úgy, mint Bromoque – , és a bárpult felé biccentett. Aztán mindhárman egyszerre nekiiramodtak, s egyetlen ugrással a csapos mellett kötöttek ki. Lézernyalábok csapódtak a bárpultba, és a ripityára tört üvegekből a nyakukba ömlött az ital.
– Á, ingyen sör! – nyalta meg a száját Bosco.
– Mit gondolsz, meddig húzzuk ki itt?
– Hát nem sokáig. Van valami ötleted?
– Ehhez mit szólsz? – vett elő Moose a válltáskából egy füstbombát.
– Nem rossz! – bólintott elismerően a csempész.
– Még Susie készletéből tettem zsebre.
– Oké, akkor ezt most hajítsd el, és húzzuk el a csíkot!
Bosco eleresztett egy sorozatot, míg Moose egy íves mozdulattal a támadók közé lendítette a gránátot. Amint a füst belepte a kocsmát, a három üldözött előbújt a fedezékéből és a kijárat felé kezdett el rohanni, miközben Bromoque el-eleresztett néhány lövést.
Amint kiértek az utcára, behuppantak Moose siklójába és a togorai gázt adott.
– Fordulj dél felé! – mondta Bosco a társának, aki a sugárútról letérve kifelé hajtott a városból.

Kinyílt a droid-szerviz ajtaja és hat férfi lépett be rajta. Mindannyian tiszti egyenruhát viseltek, ám a hadnagyi rangú volt a legmagasabb közöttük, így Bold és Nicklemann volt a rangidős. A szerviz terme jelenleg használaton kívül állt, csupán néhány, teljes mértékben javíthatatlan droid szállásaként szolgált. Köztük volt egy R5-ös, melynek áramkörei valamilyen módon – szerelők sehogy sem jöttek rá, hogyan – zavarják bizonyos kommunikációs csatornák működését. Bold azért is választotta ezt a helyet, mert a zűrös kis droid jelenléte biztosította, hogy semmiképpen ne tudják lehallgatni a titkos összejövetelt.
– Na gyerünk, Bold, ki vele, mi ez a nagy titkolózás? – törte meg a csendet Nicklemann.
– A lánynak, akit tegnap este elkaptak, volt egy bűntársa. Ezt az illetőt mindannyian jól ismerjük. Már ki is adták a letartóztatási parancsot Moose ellen.
Megdöbbent arckifejezés ült ki a többiek arcára, majd Nicklemann szólalt meg.
– Ez a hír tényleg letaglózott, de ha ez publikus, akkor én még mindig nem értem az összejövetel okát.
– Én kaptam a feladatot, hogy összeszedjek egy csapatot az épület átvizsgálására, esetleges bombák után. Rátok gondoltam.
– Oké, oké, de hol itt a bibi?
– Szeretnélek rávenni titeket arra, hogy a keresésé során semmit ne találjatok. Vagyis a jelentésben semmi se álljon.
– Szóval azt akarod, hogy mi is árulók legyünk, mint Moose?! – zördült fel a legfiatalabb az összegyűltek közül.
– Igen – jött a válasz röviden és egyértelműen.
Ezúttal a döbbent csendet sustorgás és morajlás váltotta fel, majd lassan hárman is a hadnagy mellé léptek, jelezve, támogatják terve megvalósításában. Csupán ketten vártak még némi biztatásra.
– Mégis miért gondolod, hogy belemegyek ebbe? – kérdezte a fiatal tiszt.
– Mert te is, Danrow, akárcsak én, és a jelenlévők közül mindnyájan Moose barátai vagyunk. Én már régóta egyik napról a másikra élek, nincsenek céljaim, s a mai napig úgy gondoltam, ezen a förtelmes bolygón fogok megöregedni. De Moose utat mutatott. Moose, akiről tudjuk, hogy egy szigorú erkölcsű, konzervatív katona, most mégis olyat tett, amit senki sem gondolt volna, és ezért én csodálom őt. Meg merte tenni azt, amiről mi csak ábrándoztunk… Tudnék még mással is érvelni, csakhogy szorít az idő.
– Csupán arról szeretnék még megbizonyosodni – mondta Danrow tizedes, aki közben teljesen egyedül maradt a kétségeivel – , hogy élve meg is ússzuk ezt az egészet. Mert hát a mártír szerepéhez én…
Hirtelen abbamaradt a beszélgetés, amint léptek zajára lettek figyelmesek a helyiség másik végéből. Feszülten figyelték a férfit, aki lassú léptekkel közeledett feléjük.
– Tyss kapitány?! – szólalt meg rémülten Bold. – Ön hallotta, hogy mi miről beszélünk?
– Igen, hadnagy. MINDEN EGYES SZÓT!

Bromoque és Bosco a koldus negyedbe vitte a hadnagyot. A városrész elnevezése csupán másfél évtizedre nyúlik vissza, akkor vette ugyanis birtokba a bolygót Wen-Mork Labadoss birodalmi kormányzó. A külvárosnak ez a része teljesen elszegényedett, s a városban csupán itt húzódott meg néhány vrell család. Boscóék pont ezért jöttek ide. A csempész fejében ugyanis már meg is fogalmazódott a generátor elleni támadás új terve. Mivel Moose-t körözik, a főbejáraton való bejutás lehetetlenné vált. Csakhogy eszükbe jutott valami. A generátor szintje a felszín alatt 50 méter mélyen húzódik, s ez a tény, valamint az, hogy a szóbeszéd szerint vrellek által ásott alagutak hálózzák be a várost, új megvilágosításba helyezte az esélyeket. Bosco elmondta, hogy a légvédelmi bázis ellen már létrehozott egy „vrell-kommandót”, mely most a generátort kapja új célpontként. Amint Moose végignézett a szedett-vetett bandán, a maradék kedve is elment az egésztől. Tizennégy vézna pikkelyes, akik vrell-években mérve is öregeknek számítottak. Bosco mindegyikük kezébe nyomott egy lézerkarabélyt, aminek már a megtartására is nagy energiát kellett fordítaniuk, majd megnyugtatta Moose-t, hogy ez mégiscsak több a semminél, ráadásul az elszántságukkal legalább nincs semmi baj.
– Már csak egyvalami hiányzik – mondta Bosco, miközben leparkoltak egy lerobbant külsejű viskó előtt. – Szükségünk lenne egy térképre az alagutakról. Ha ezt nem sikerül beszerezni, lőttek a tervnek.
– És szerinted itt megkapjuk? – kérdezte Moose.
– Nagyon remélem. Itt lakik a legöregebb vrell, az őslakók spiritiszta vezetője. Ha tőle nem kapjuk meg, mástól sem. Bromoque, te maradj a siklónál és tartsd nyitva a szemed!
Az ajtón belépve egy teljesen más világ fogadta őket. A kívül omladozó falakkal ellentétben itt minden gondoskodó kezek munkájáról árulkodott. A tisztaság, a vrell művészetre jellemző kígyóformájú alakzatok, az agyagszobrok sokasága a falmélyedésekben mind-mind lenyűgözte őket.
– Ez egy civilizált faj, nem pedig vadállatok, ahogy ti kezelitek őket! – vetette oda Bosco a hadnagynak szemrehányó tekintettel.
Moose meg sem próbált ellenkezni, mert tudta, hogy újdonsült barátjának igaza van. Az előtérből beléptek a ház egyetlen szobájába, melynek közepén egy gömbölyded fotelban ott egy apró, cérnavékony vrell. Egy durva szövésű ágyékkötőt viselt csupán, és egy sárga leplet, mely félrecsúszott, s ezáltal láthatóvá váltak a végtagjai. Pikkelyes bőre redőkben lütyögött csontsovány testén. Amint a két férfi belépett, felemelte testéhez képest ormótlan fejét, s a szürkésbarna arcon szinte világítottak élénksárga szemei.
– Legyetek üdvözölve nálam! – mondta rekedt és elhaló hangon. – Mi célból kerestétek fel szerény hajlékomat?
– Nagyra tisztelt Omala Cloe! – szólalt meg Bosco. – A segítségedet kérjük egy olyan ügyben, mely kihat…
– A lényegre, emberszülte, a lényegre! – motyogta az öreg türelmetlenül.
– Szükségünk lenne az alagutak térképére.
Az öreg Omala még nagyobbra nyitotta szemeit és ugatásra hasonlító röhögés hagyta el ajkait.
– Testileg valóban leépültem, a szellemem viszont ép.
– Néped érdekében is cselekszünk.
– Azzal, hogy felkutatjátok és megölitek a járatokban élő fajtársaimat?!
– Szó sincs erről – nyugtatta meg Bosco, majd részletesen felvázolta előtte a generátor elleni akció tervét. Az öreg türelmesen végighallgatta, ám az elhangzottak után sem változott az álláspontja.
– Nem fogok segédkezni abban, hogy ti, emberek háborúban irtsátok egymást, s közben tovább romboljátok élőhelyünket. Nem sikerült meggyőznöd.
– Akkor hadd próbáljam meg én! – lépett elő Moose.
– Arany hajú, hagyj magunkkal a hadnaggyal – utasította csendesen Boscot az öreg. A férfi engedelmeskedett és elhagyta a szobát.
– Benned még annyira sem szabadna megbíznom, mint csempész barátodban.
– Nem vagy te túlságosan paranoiás?
– Egy birodalmi tiszt akar rajtunk segíteni. Azt hiszem, ez elég ok a bizalmatlanságra. Tőlem nem kapsz semmit.
– Pedig én akkor sem megyek el a térkép nélkül! – mondta Moose kikelve magából.
Az öreg vrell nyugodtsága annyira ingerelte, hogy úgy döntött, erőszakkal veszi el azt, amire szüksége van. El akarta játszani a kemény katonát, aki feldúlja a kunyhót, s közben nincs tekintettel arra, milyen kárt okoz, de valahogy nem tudta megtenni. Óvatosan kotorászott a fal mélyedéseiben elhelyezett tárgyak között, vigyázott, nehogy lelökje valamelyik szobrot. Omala elmosolyodott, ugyanis könnyen felismerte, hogy a hadnagy erőszakossága csupán álca, s ez a külső egy teljesen más embert takar.
– Nekünk nincs szükségünk a segítségetekre – szólalt meg a vrell. – Eddig is megvoltunk nélküle.
– Szóval ti örök rabságban akartok élni? – kérdezte Moose, miközben a polcokon lévő tárgyakat vizslatta, inkább csak érdeklődve, nem igazán látszott rajta, hogy még mindig keresne valamit.
– Inkább élünk rabságban, mintsem hogy harc által pusztuljunk el értelmetlenül.
– Értelmetlenül? – lépett oda a fotelhez Moose, abbahagyva a kutatást. – Minden esélyetek megvan a győzelemre, főleg ha elfogadjátok a segítségünket.
– Tudsz valamilyen garanciát adni?
– Nem, de kockázat nélkül nem lehet nyerni.
– Csakhogy ez nem egy szabakk-parti.
Moose keze ökölbe szorult, de sikerült nyugalmat erőltetnie magára.
– Egy vén szerencsejátékostól hallottam: "Ha játszol, már esélyed van a nyerésre. Ha nem, akkor biztosan vesztesz." A néped el fog pusztulni, Omala Cloe, csak azt nem tudom, a büszkeség, vagy a gyávaság fog vele végezni.
Ezúttal a pikkelyes bőrű lénynek lett volna kedve elnáspángolni a szemtelen hadnagyot, de egyre csak visszhangoztak a fejében a szavak, melyek tizenhét évvel ezelőtt, a birodalmi hadsereg megérkezésének idején hangzottak el az ő szájából: "Ez a föld a miénk, s nekem eszem ágában sincs tárgyalásokba bocsátkozni ezekkel a bitorlókkal, kiknek semmi joguk itt lenni."