– Nem szeretlek! – közölte ellentmondást nem tűrő hangon. Kifelé bámult az ablakon. Már órák óta. Próbáltam még valamit mondani, de feladtam. Már az is nagy szó, hogy megszólalt. Hetek óta ez volt az első szava hozzám. Nem mondom, hogy kiugrottam a bőrömből örömömben, de elfogadtam.
Álltam még egy darabig a szobában, reménykedve, hátha mond még valamit, akármit. Aztán lassan kisomfordáltam. Túl voltunk már mindenen. Veszekedtem vele, kiabáltam, követelődztem, parancsolgattam. Nem értem vele semmit. És most a csend volt soron. És a „nem szeretlek”.
Ténfergek a konyhában. Kávét töltök, újságot olvasok, töprengek. Talán engednem kellene. Hagynom, hogy menjen. Hogy tegye, amit szeretne. Nem állni az útjába. Nem vagyok rá képes. Túlságosan szeretem. Túlon-túlságosan… ha van ilyen. De lehet, talán ezért kellene engednem. Mert ha nem tetszem, a végén még örökre elveszítem. És akkor már annak is örülhetek majd, ha csak annyit mond: „nem szeretlek”.
Belépek a szobájába. Még mindig az ablak előtt áll, abban a duzzogó pózban, amitől a falra mászok.
– Rendben, nem bánom, menjél – sóhajtottam megadóan – de tudnod kell. Szeretlek és halálra fogom aggódni magam az elkövetkező egy hétben. És ez egyedül a te hibád lesz! – morogtam, miközben könnyekkel áztatott arccal felém fordult. Hogyan is lehetne ennek ellenállni – motyogom magamban, mialatt átölelte a nyakamat és megpuszilt.
– Köszönöm Apa, úúúúúúgy szeretlek! – visította a fülembe örömében.
– Hát persze – mosolygok magamban….
9 hozzászólás
Hát igen. Az örök dilemma…!
Ahogy egyre jobban nő be a fejem lágya, úgy gondolom egyre inkább azt, hogy ebben a világban jobb, ha haragszik, mégis megóvom amitől és ameddig lehet…
Tudniillik, ha mindent megengedek, akkor is alakulhat olyanná, hogy elveszítjük…
Ez így van kedves Irén, de azt gondolom, mindentől legjobb szándékunk ellenére sem tudjuk megvédeni, és vannak dolgok amiket a saját bőrén kell megtapasztalnia…azt a nehéz kitalálni szülőként hogy hol van az a határ… Örülök, hogy nálam jártál. Üdv: Alex
Tetszett! Igazi "Alexos" írás! Néha nem egyszerű az élet. Örültem, hogy megint olvashattalak.
szeretettel-panka
Köszönöm Panka, részemről az öröm. hogy olvastál 🙂 Alex
Kedves Alex!
Mit is mondhatnék, mikor hasonló cipőben járunk… 🙂
Szeretettel olvastam: Tünde
🙂 rég jártam itt, de örülök, hogy nem vagyok egyedül. Alex
Ez nagyon szép volt. 🙂
Grat: Delory
Köszönöm 🙂
Ez nagyon jó, remek csattanóval:)))
Üdv: Klári