Nina és Daniel története (1)

A találkozás

Napfényes reggelre ébredt a kis város, ahova tegnap éjjel érkezett meg Nina. Nina a barátnőjénél szállt meg éjszakára. Kate örült annak, hogy legjobb barátnője nála szállt meg. A két lány már a gimnázium óta nem találkozott egymással.
Kate a gimnázium utáni nyáron a városba, hogy ne keljen annyit utazgatnia, amit nagyon nem szeretett. Kate imádta a gyerekeket, de képtelen lett volna egy óvodában dolgozni, ahol szabályok közé szorítják. Kate a lakásán rendezett be egy kisebb szobát, ami teli volt különböző méretű és formájú plüssállatokkal. A lakás többi pontja is gyerekbarátnak számított élénk színeivel, lekerekített sarkokkal és tágas szobákkal.
Nina egy oldalsó szobában aludt. Kate csak egyszerűen „egyéjszakás szobának” nevezte. Hisz elmélete szerint senki sem marad tovább abban a szobában. A napfénycsóvái lassan kúsztak be a szobába.
Kate csendesen próbálta kinyitni az ajtót, ami még mindig nyikorgott. Mikor sikerült elindult az ágy felé, melyben Nina aludt, hogy felkeltse, mint amikor még gimnazisták voltak. Kate lábujjhegyen ment az ablakhoz, hogy kinyissa, friss levegőt engedve a szobába. Lassan indult el az ágy felé. Mikor látta, hogy Nina nyújtózkodni kezd az ágyban. Kate megijedt, és ijedtében hasra vágta magát, mint ha valaki elkiáltotta volna magát, mit tegyen.
– Hmm… Kávé illat van. – mondta Nina mély lélegzetet véve, még csukott szemmel.
– Igen, – pattant föl Kate az ágy végéből. – most lett kész. – vigyorgott, és elindult az ajtó felé. Az ajtóból visszafordult, és így szólt az ágyon ülő Ninához. – Hány cukorral kéred?
– Még mindig kettővel, és egy kiskanál mézzel. – felelte Nina, két nyújtózkodás között.
– Mézzel? – lepődött meg Kate.
– Igen, kicsit más lesz tőle az aromája, és a szervezetnek is jót tesz. – mondta Nina kimászva az ágyból.
– Ha Te mondod! – mondta Kate, és sarkon fordult.
Nina lassan bújt bele az előtt lévő heverő papucsiba. Komótosan indult el az utazóládája felé. Előhalászott néhány ruhadarabot és elindult a fürdő felé.
Nina bezárkózott a fürdőbe.
Kis idő múlva Kate bekopogott, és így szólt:
– Siess, mert kihűl a kávéd.
– Nem baj, a hideg kávé szépít. – mondta Nina a tőle már megszokott kacérsággal.
Kate épphogy megfordult, mikor az ajtó kinyílt mögötte. Megfordult és meglátta Ninát, aki éppen kilépett a fürdőből.
– Kérsz valamit reggelire? – kérdezte Kate.
– Köszi, de nem szoktam reggelizni. – mondta Nina, és becsukta maga mögött a fürtni. Valami értelmeset keresett, de nem igazán akadt egy hangyányit is értelmes a zajládában. Mire talált valami értelmeset, biztos lehetett benne, hogy pár perc múlva reklámot fognak sugározni; és kereshet valami mást.
Már vagy hatodszorra kapcsolgatta végig a csatornákat, mikor egy reklámra lett figyelmes.
– … és ha kedveli a különleges íz világot, térjen be hozzánk. Címünk: Balzac utca 83-85. – mondta egy női narrátor.
Nina figyelme teljesen a képernyőre szegeződött, és elhatározta magában, hogy ide bizony még ma este el kell mennie. Gyorsan előkapta laptopját, és megkereste az étterem címét. A térképen láthatta, hogy az étterem nincs messzebb, mint öt utcasarok.
Nina, mint az őrült rohangált a lakásban fel és alá. Ruháit szanaszét dobálta nem leszek itthon, mert dolgoznom kell.
– Semmi baj, majd én elleszek egyedül. – mondta Nina felállva a pulttól, és Kate mellé sétált. – Tudok segíteni valamiben?
– Nem köszi, 20 perc múlva készen van az ebéd. – mondta Kate a sütővel szórakozva.
– Akkor megterítek. – mondta Nina és a mosogató felé nyúlt.
– Hagyd csak, te itt vendég vagy. – mondta Kate, megfogva Nina kezét.
– De nem fáradtság, hogy megterítek két személyre.
– Rendben. – egyezett bele Kate.
Nina kivitt mindenből kettőt, meg egy terítőt az étkezőbe. Szépen megterítette az ebédlő asztalt. Az ebéd percek alatt elkészült. A lányok jókedvűen elfogyasztották az ebédet.
– Kate, nem is értem, hogy – hogy lehet egyre jobb és jobb a főztöd?! – mondta Nina hátradőlve a széken, és a hasát fogta.
– Köszönöm. – mondta Kate és elkezdte összeszedni a tányérokat. – Ó te jó ég! – kiáltott föl az órára pillantva. – Már ennyi az idő? – állt meg a pakolásban. – már rég el kellett volna indulnom!
– Menjél nyugodtan, majd én elpakolok ajánlotta föl Nina.
– Biztos vagy benne?
– Igen. – felelte Nina, és elkezdte leszedni az asztalt.
– Köszönöm. – mondta Kate, és már ki is lépett az ajtón.
Nina összeszedte a tányérokat, és az evőeszközöket. Betette őket a mosogatóba, és kirázta a terítőt az erkélyen.
Nina leült a Tv elé, és elkezdte a csatornákat váltogatni. Valami értelmeset keresett, de nem igazán akadt egy hangyányit is értelmes a zajládában. Mire talált valami értelmeset, biztos lehetett benne, hogy pár perc múlva reklámot fognak sugározni; és kereshet valami mást.
Már vagy hatodszorra kapcsolgatta végig a csatornákat, mikor egy reklámra lett figyelmes.
– … és ha kedveli a különleges íz világot, térjen be hozzánk. Címünk: Balzac utca 83-85. – mondta egy női narrátor.
Nina figyelme teljesen a képernyőre szegeződött, és elhatározta magában, hogy ide bizony még ma este el kell mennie. Gyorsan előkapta laptopját, és megkereste az étterem címét. A térképen láthatta, hogy az étterem nincs messzebb, mint öt utcasarok.
Nina, mint az őrült rohangált a lakásban fel és alá. Ruháit szanaszét dobálta és egymás után próbálgatta fel őket. Igazából egyik sem tetszett neki.
Gondolt egyet, és belenyúlt Kate szekrényébe. Nina azonnal talált magának egy testhez simuló vörös csipkeruhát. Azonnal tükör elé rohant, nyakába akasztotta a vállfát, és úgy páváskodott a tükörnek. A ruhát magára simította, és megdöbbenve tapasztalta, hogy egy a mérete Kate – tel. Gyorsan magára kapta a ruhát, és így szólt:
– Olyan, mintha rám öntötték volna.
Nina még pár percig nézte magát a tükörben, mire nekilátott a cipőkeresésnek. Hamar talált is egyet, ami tökéletesen passzol a ruhája színéhez.
Nina a fürdőbe rohant frizurát és sminket készíteni magának. Már 6 óra körül járhatott, mikor végre elkészült.
Megkereste a lakáskulcsokat, amit még Kate adott neki, mikor tegnap este megérkezett. A kulcsokat, pénztárcáját és az iratait, néhány smink cuccával együtt bele süllyesztette egy fekete retikülbe. Még egyszer belenézett a tükörbe, majd bezárva maga után az ajtót elindult.
A nyári este meleg volt, kis kabátját nem vette föl, kezében fogva vitte. Lassú sétával negyed óra alatt megérkezett az étterem utcájába. Már messziről látta az étterem fényeit. Bár még két percébe belekerült, míg elérte az étterem kapuját.
A semmiből egy pincér ugrott elő.
– Jó estét kívánok Hölgyem! Foglaltatott asztalt magának?
– Te jó ég!!! – sikított fel Nina. – Úgy megijesztett.
– Sajnálom. – mondta a pincér. – Foglaltatott asztalt? – kérdezte meg újra.
– Nem. – felelte Nina.
– Akkor, kérem, fáradjon a pulthoz, mert jelenleg nincs üres asztalunk. – mondta a pincér a pult felé mutatva bal karjával.
– Köszönöm szépen. – mondta Nina és elindult a pulthoz. Leült, és várt a sorára.
Negyed óra sem telt bele, mikor egy pincérnő állt meg mellette.
– Jó estét! Van egy asztalunk 4 fő részére. Nagy gondot okozna, ha valakivel meg kellene osztania?
– Jó estét! Nem, semmi gond nincs vele. – mondta Nina, kedvesen mosolyogva a fiatal lányra.
– Remek. Akkor kérem, fáradjon velem. – mondta a pincérnő mutatva az utat.
Nina a lány után sietett, aki az asztalok és pincér kollégái között cikázott. a lány végre megállt egy asztalnál, ahol egy fiatal férfi ült.
– Foglaljon helyett. – mondta a pincérnő, kijjebb húzva az egyik széket.
– Köszönöm. – mondta Nina, miközben helyet foglalt.
– Parancsoljon. Egy étlap Önnek is. – mondta a pincérnő, és magukra hagyta az asztalnál ülőket.
– Jó estét! Daniel vagyok. – nyújtotta kezét Nina felé, és kicsit felemelkedett a székéről.
– Jó esté! Nina. – rázta meg Daniel kezét.
Nina és Daniel a bemutatkozás után csöndben ültek egymás mellett, míg az egyik pincér meg nem állt mellettük, és így szólt:
– Tudtak már választani?
– Igen, a Chef ajánlatát kérem. – mondta Nina és Daniel egyszerre.
A pincér arcán egy halvány mosoly jelent meg, majd elővette jegyzet tömbjét, és felírta a rendelést.
Nina és Daniel a vacsora végére felszabadultan beszélgettek egymással. Messziről úgy tűnhetett, mintha már régóta ismerik egymást.
A vacsora végeztével Nina fizetni akart, mikor Daniel így szólt:
– Hagyd csak, majd én elintézem.
– Nem, azt nem engedhetem meg. – mondta Nina ellentmondást nem tűrő hangon.
– De most megfogod. Nincs más választásod. – mondta Daniel halvány fél mosollyal, és már át is vette a pincértől a számlát.
– Akkor legközelebb én fizetek. – szegezte le Nina.
– Rendben. – egyezett bele kelletlenül Daniel.
– Odakint megvárlak. mondta Nina, és kisétált az étterem kert kapujához.
Daniel hamar utolérte a kapunál.
– Merre mész? – kérdezte Daniel Nina – t.
– Csak pár utcával arrébb. – felelte Nina.
– Elkísérhetlek?
– Igen. – felelte Nina, és hangjában alig halhatóan ott volt boldogság.
Nina és Daniel szorosan mentek egymás mellett. Az éjszakai élet lassan kezdett beindulni. A kis utcákat fiúk és lányok hada lepte el. Nina és Daniel egymásra néztek. Eszükbe jutott, hogy ennyi idősen ők is azzal voltak elfoglalva, hogy szüleiket az őrületbe kergessék, bármi áron.
Daniel a kapu aljáig kísérte Nina – t.
– Remélem, még látjuk egymást. – sóhajtott Daniel.
– Remélem… – mondta Nina és Daniel kezét megfogva egy papírdarabot tett bele. – Szia. – köszönt el Nina, és bement a kapun.
– Szia. – köszönt utána Daniel és elindult.