Nina és Daniel története (3)

Egy csajos nap

„Csodálatos a nap odakint.” Gondolta magában Nina, aki éppen kinézett az ablakon.
Még új a városban, és nem igazán ismeri a környéket, de eltökélt szándéka, hogy egy jól menő újságnál éterem kritikusi állást szerezzen magának.
– Jó reggelt Álomszuszék, már azt hittem, hogy fel se kelsz! – Köszönt rég nem látott barátnőjének Kate, aki éppen belépett Nina szobájának ajtaján.
– Neked is jó reggelt! – mondta Nina, és ellépett az ablakától.
– Most, hogy végre eljöttél hozzám, meg kell, hogy mutassam neked a várost.
– Az, remek lenne, de előbb inkább ennék valami ehetőt. – mondta Nina, kedvesen. A bőröndjéből előrántott néhány ruhadarabot, és elindult a fürdő felé átöltözni.
– Máris intézkedem. – mondta Kate izgatottan, és a telefonkönyv után nyúlt. – Keresek egy olyan helyett, ahol még te is megnyalod mind a tíz ujjadat. Mondta Kate, és már emelte is fel a kagylót.
– Rendben, egy perc és kész vagyok. – kiabált Nina a fürdőszobából.
– Jó reggelt! Asztalt szeretnék foglalni két személyre. Az megfelel. Köszönöm, a viszont hallásra. – mondta Kate, és már le is tette a telefont.
– Felőlem indulhatunk. – mondta Nina, aki ebben a pillanatban lépett ki a fürdőből.
– Induljunk. – mondta Kate, és elindultak.
Kate – ék lépcsőháza sötét és kissé nyirkos volt. A lift lassan és hangosan közlekedett. A két lány úgy döntött, hogy nem várja meg, míg felér a harmadikra, inkább elindulnak gyalog.
Pillanatok alatt kint voltak a lépcsőházból.
Kézen fogva és vihorászva mentek végig a gyerekzsibajtól hangos utcákon. Az út során jót nevettek a gimnazistás emlékeken, és a hozzájuk csapódó humoros beszólásokhoz. A két lány még az első évet sem fejezte be, mikor megérkeztek az éterem elé.
– Itt is volnánk. – jelentette ki Kate, megtorpanva, egy lépcsősor előtt.
– Ez csodásan néz ki. – mondta Nina, meglátva a vendéglő homlokzatát díszítő faragásokat.
– Gyere, menjünk be. – javasolta Kate, és húzta maga után Nina – t.
Nina követte Kate – t, aki párosával vette a lépcsőfokokat.
Egy hosszú csigalépcső vezetett fel az étterem étkező teraszára, amit a lányok gyorsan megmásztak.
– Itt is volnánk. – mondta Kate, a lépcső tetejére felérve.
– Végre. – mondta Nina, levegő után kapkodva.
– Jó napot! – köszönt Kate.
– Üdvözletem. – köszönt vissza egy hölgy a lépcső mellett állva.
– Asztalt foglaltattam 2 főre. – mondta Kate, és rámosolyodott a hölgyre.
– Jöjjenek utánam, kérem! – mondta a hölgy, és elindult.
Egy, az erkély szélén lévő asztalhoz vezette Kate – t és Nina – t. A két lány helyet foglalt, és elkezdték nézegetni az étlapot.
Hamar dűlőre jutottak, hogy mit kérnek.
Kate és Nina tovább folytatta, az emlékek elmesélését, és a szomszédos asztalokról többször is rájuk néztek, amikor hangosan felnevettek. A reggeli befejeztével Kate így szólt:
– Ez remek volt.
– Igen, nekem is ízlett. – mondta Nina, letéve evőeszközeit.
– Na, ezt is igen ritkán hallani tőled. – mondta Kate, ironikus hangvételben.
– Ez sem igaz, csak anyukám főztjei nem voltak egyik étteremben felszolgáltéhoz sem foghatók, beleértve a gyors éttermeket is. – mondta Nina, félre húzva száját, amint édesanyja ételeire gondolt.
– Az tény, hogy anyukád, soha nem volt egy konyhatündér, de mindenesetre remek partikat tudott szervezni. – mondta Kate, mosolyogva.
– Ne is mond, már ott tart, hogy az esküvőmet szervezi. – mondta Nina arcát egyik kezébe temetve.
– Ha már így témánál vagyunk, mi van azzal a fiúval, aki múlt éjjel haza kísért? – érdeklődött Kate.
– Igen szimpatikus, és nagyon rokonszenves is. Ő is imádja az éttermeket, és a különleges ételeket. – mondta Nina.
– És mikor találkoztatok? – faggatózott tovább Kate.
– Két napja, mikor te nem voltál otthon, a TV –ben láttam egy hirdetést, ahol egy éttermet reklámoztak, a lakásodtól nem messze. – kezdett bele a mesélésbe Nina. – elmentem oda, hogy megnézzem, milyen az étterem. A helyszűkében, amit persze én nem gondoltam volna, egymás mellé ültettek minket. Ekkor kezdtünk el beszélgetni. Még aznap késő este haza kísért a lakásodhoz. Oda adtam neki egy cetlin a telefonszámomat, és tegnap is elmentünk egy étteremben, ahol szintén remekül főznek. – fejezte be, kissé elmerülve az este történtek emlékében.
– És mi történt tegnap este? Történ valami: húúú? – kérdezgette tovább Kate.
– Az este az étteremben nagyon jól szórakoztunk, és elkezdtük, megismerni egymást. Elmesélte, hogy üzletember, és hogy jelenleg, egy nagyvállalkozónál dolgozik, de hamarosan új üzletláncot szeretne nyitni…
– Nem erre vagyok kíváncsi, hanem a szaftosabb részére! – szakította félbe Kate Ninát.
– Nem történt semmi szaftos részlet, – kezdett volna bele Nina.
– Elnézést Hölgyeim, elvihetem a tányérjaikat? – kérdezte egy pincér, jobb kezét háta mögött tartva, bal kezét derékszögben maga mellett, melyre egy fehér ruha van terítve.
– Igen, és a számlát is szeretnénk kérni. – mondta Kate, és kicsit hátrébb dőlt, hogy a pincér nyugodtan elvehesse a tányérját. – Folytasd, kérlek, megöl a kíváncsiság. – mondta boci szemeket meresztve Ninára.
– A lényeg az, hogy tegnap este hazafelé menet, kezdett lehűlni a levegő. Ekkor Daniel ráterítette vállaimra az öltönyét. Ami az éjszakai kis esőzésnek volt köszönhető, ami úgy fél 11 magasságában lehetett. – kezdte el felvázolni a történteket Nina.
– Igen, én fel is keltem rá. – mondta Kate, várva a történet folytatását.
– Akkor, mikor elkapott minket az eső, egy üzlet eresze alá húzódtunk. Daniel öltönyében állva, és várva arra, hogy elálljon az eső, egy kéz gyengéd érintését éreztem a derekamon. Sejtettem, hogy Daniel keze lesz. Ránéztem, és akkor megtörtént. Daniel megcsókolt, és én akkor éreztem meg azt az ilyenkor megszokott furcsa érzést a gyomromban. – mondta Nina, mint aki újra éli azt a tegnap esti csókot.
– Meghoztam a számlát. – szólalt meg a pincér.
– Köszönjük. – mondta Kate, és rendezte is gyorsan a számlát.
– Köszönöm. – mondta a pincér, majd távozott.
– Meséld tovább, kérlek. – könyörgött Kate.
– Az eső elállt, mire a csóknak vége lett. – mondta Nina, lágy hangon. – Aztán elindultunk hazafelé. Egészen a kapuig kísért, és ott megkérdezte, hogy láthat – e még valamikor.
– És mit feleltél Neki? – kérdezte Kate.
– Azt, hogy igen. – mondta Nina, és a tegnapestére gondolt.
– Ó, és jól csókol? – kérdezte Kate, miközben felállt az asztaltól.
– Nincsenek rá szavak, hogy mennyire. – mondta Nina, és betolta székét az asztalhoz.
– Mesélj el mindent, ami ezután történt. – kérlelte Kate Nina – t.
– Felmentem a szobámba, és mikor becsuktam a szoba ajtaját, felhívott telefonon, és még órák hosszat beszélgettünk. – mondta Nina, miközben kiértek az étteremből.
– Bárcsak én is találnék egy ilyen férfit. – sóhajtott fel Kate. – Mi az, amit meg szeretnél nézni?
– Nem is tudom. Szerinted, mit lenne érdemes megnézni? – kérdezett vissza Nina.
– Elmehetünk az állatkertbe, a vidámparkba, valamelyik parkba, vagy csak úgy céltalanul csavaroghatunk a belváros sétálóutcáinak egyikén és beülhetünk egy kávézóba.
– A legutolsó variációnál maradnék. – mondta Nina, megfogva Kate kezét, és húzni kezdte a buszmegállóba.
Kate alig bírt Ninával lépést tartani. Mire elérték az első piros lámpás zebráig, Kate teljesen kifullad.
– Végre, csakhogy megálltál. – lihegte Kate.
– Bocsi, gyors voltam? – kérdezte Nina.
– Dehogy is, attól vagyok így kifulladva. – válaszolta Kate fél vállról. – Ha nem ismerném a szüleidet, azt hinném, hogy maratoni futók voltak. De valószínűleg azt sem zárnám ki, hogy az egyik ősöd egy versenylóval töltött egy éjszakát.
– Na de Kate!!! – kiáltott föl Nina. – Hát nem emlékszel, hogy benne voltam a gimnáziumi futócsapatban?
– De emlékszem. – felelte Kate elgondolkodva. – Téged senki sem tudott lehagyni.
– Igen.
– Jön a busz! Anyu látod? – kiáltotta egy 7 éves forma kislány, édesanyja karját rángatva.
– De jó szemed van. – mondta az anyukája, és megsimogatta a kislány fejét.
A busz pillanatokon belül a buszmegállóban állt, nyitott ajtókkal, és csak arra várt, hogy a sok felszálló utas elfoglalja hatalmas gyomrában a helyét.
Nina és Kate az egész napot azzal töltötték, hogy a széles sétálóutcák kirakatát nézegették, és közben hangosan nevetgéltek.