Nina és Daniel története (7)

A családi vacsora

Ninát apukája, és annak testvére várta a peronon. A vonat, amelyen utaztak, pontosan futott be az állomásra, ami nagyon ritkának számított.
– Szia, kislányom! – Integetve, és kiabálva köszönt Fred.
– Szia, apa! – kiabált vissza Nina, és amilyen gyorsan csak tudott, átvergődött a tömegen, és édesapja karjaiba vetette magát.
– Jól utaztál? – kérdezte Fred a hosszú ölelés után.
– Igen. Bár még mindig nagyon messze laktok a várostól. – felelte Nina.
– Te is költözhettél volna közelebb. – felelte Fred, és megcsókolta lánya homlokát.
– Szia, Ted bácsi! – köszönt Nina bácsikájának, és arcon csókolta.
– Szia, Nina! – köszönt vissza Ted bácsi. – Ne hallgass apádra, folyton hülyeségeket beszél.
– Köszönöm Ted bácsi, de az igazi kihívás anya lesz. – felelte Nina a száját húzva.
– Igazad van, de néha, neki is lehet igaza. – felelte Ted, és megölelte Ninát.
Fred a csomagok után indult, és nem is telt bele sok időbe, míg megjelent a két táskával a kezében.
– Itt vannak a csomagjaid. – mondta, megállva Nina és Ted mellett.
– Rendben, akkor mehetünk is. – mondta Nina, megigazítva vállán a táskáját.
A táskából egy halk nyöszörgés volt hallható, és a cipzár nélküli részen egy kis szőrcsomó dugta ki a fejét. A táskából kikandikáló kutyus feje hirtelen eltűnt, mikor ásításra nyitotta száját.
– Nina, valami van a táskádban? – kérdezte Fred sápadt arccal.
– Óh… El is felejtkeztem róla. – mondta Nina, és kiemelte a kiskutyát a táskából. – Ezt a kis álomszuszékot most kaptam ajándékba egy új barátomtól.
– Anyád nem fog rajongani miatta. – mondta Fred, de azért átvette, és elkezdte babusgatni a kiskutyát.
Közben elindultak a kocsihoz vezető úton. Fred úgy kezelte a kiskutyát, mintha egy csecsemővel a kezében sétálna. A kocsihoz érve Fred hátra adta a kiskutyát Ninának. Nina hátra ült a kocsiban, és a hátsó ülésre fektette a kiskutyát, míg biztonsági övét becsatolta.

A lakásban már minden fel volt díszítve, fenyő és friss sütemény illata szállt a lakásban. Nina orrát azonnal megcsapta az íncsiklandozó mézes kalács illat, és a lépcső korlátján végig futtatott fenyő illata.
– Szia, kicsikém! – ölelte meg Beatrix, majd beljebb húzta a lakásba. – Olyan régen jártál itthon. Már nagyon vártunk. Menj föl, és öltözz át, mindjárt kész a vacsora.
– Szia, anya! Te is nagyon hiányoztál. Azonnal ott vagyok, de előtte be kell mutatnom valakit.
– Ó, istenem, csak nem?
– Nem anya, nem hoztam haza fiút. Mást szeretnék bemutatni. – Nina széthúzta teljesen a cipzárt váll táskáján, és kivette belőle Ajándékot. – Ő itt Ajándék.
– Nina, mi ez a szőrcsomó?
– Ő egy nagyon helyes kis Labrador kölyök, akit ma reggel kaptam.
– Hát, jól van. De nem szeretném, ha idebent intézné el a dolgát. Ugye megérted.
– Persze anya, nem lesz vele semmi baj. Még úgyis túl kicsi ahhoz, hogy rosszat tegyen, egész nap csak alszik jóformán.
– Rendben van. Menj gyorsan, a többiek már várnak. Aztán majd elmeséled, hogy kitől kaptad.
– Köszönöm anya!
Nina gyorsan rohant a lakás végében álló hatalmas étkezőhöz, és mindenkinek megmutatta, hogy mit kapott ma reggel, Danieltől.

A vacsora végeztével mindenki leült a nappaliban, és történeteket meséltek, miket csináltak, mikor még csak gyerekek voltak.
Nina az egyik történet közben felállt, és kivitte Ajándékot a kertbe. Nem sok kellett, és Beatrix is követte:
– El kell ismernem, nagyon aranyos kölyökkutya.
– Én mondtam, hogy nem lesz vele semmi gond.
– Csak várjuk ki vele a reggelt. Hiszen mind tudjuk, hogy nem vagy egy korán kelő típus.
– Ebben igazad lehet, de ez még megváltozhat.
– Na de, meséld el nekem, kitől kaptad.
– Tudod anya, van egy fiú, Danielnek hívják, és elég régóta ismerjük egymást. Tőle kaptam, ma reggel.
– Ez remek. – örvendezett Beatrix. – És mikor ismerhetjük meg?
– Mihelyt, megtanulsz, főzi. – felelte Nina, és elnevette magát.
– Majd rendelek valamit.
– Rendben van.
– Szóval, mikor hozod el?
– Türelem anya, türelem.
– Én nagyon is türelmes vagyok.
– Csak látni szeretném, hogy ki rabolta el a kislányom szívét.
– Ígérem.
– Most már ideje lesz visszamennünk. A többiek biztos ránk várnak.

Nina egy hetet töltött otthon, de ennél többre vágyott. Arra, hogy nyugodtan kipihenhesse magát, és újult erővel vágjon bele a munkába.
A búcsúzás mindig szomorú dolog, de kénytelen volt indulni, mert a vonat nem fog miatta várni. Az egyetlen vigasza Ajándék volt, aki egy hét alatt sokat nőtt, és már nem fért be a kézipoggyászába. Az út most egészen hosszúnak tűnt. Talán a várakozás tehetett róla. Hiszen tudta, hogy Daniel a peronon fogja várni, hogy hazavihesse.
Most már Nina teljes mértékig értette, hogy mit mondott neki Jake az utolsó találkozásuktól.
Megfogadta, hogy soha nem megy sehova Daniel nélkül. Nélküle nem érezte magát teljesen egésznek.