Nina és Daniel története (8)

A költözés

– Szia, Kedvesem!
– Daniel? Te vagy az? – szólt bele rekedten a telefonba Nina
– Van egy remek meglepetésem, fél óra múlva ott vagyok nálatok.
– Daniel… Mindegy. Már úgyis fel kelltettél. –
Nina nehezen kikászálódott az ágyból.
– Pár órás alvás nem tesz jót a bőrnek. – mondta, miközben a tükörben nézegette a szeme alatti karikáit.
Kopogás hallatszott az ajtón, majd a kilincs hangja, ahogy lenyomták.
– Telefoncsörgést hallottam. A tiéd volt? – kérdezte Kate álmosan.
– Igen, Daniel hívott. Akar valamit mutatni, legalább is azt hiszem.
– Értem. De muszáj ezt ilyen korán? – kérdezte Kate, miközben leült az ágy szélére.
– Szerintem már nincsen túl korán.
Nina odasétált az ablakhoz, és széthúzta a sötétítő függönyt. Rettentő fényáradat tört be az ablakon. A lányok szemeiket összehúzták, és még kezeiket is odatették, hogy ne legyen olyan vakító.
– Azt hittem, hogy a tél közepén járunk. – jegyezte meg Kate, amint szeme lassan hozzászokott z erős fényhez.
– Az is van, de nem délután egykor. – felelte Nina, a falon lógó órára nézve.
– Igazad lehet. Magadra is hagylak, én megyek aludni, te meg öltözz, mert Daniel hamarosan ideér. Ja, és a karikáidat tüntesd el.
– Neked is van! – Szólt Nina barátnője után.
– Igen, de én még kialhatom! – felelte Kate, és becsukta maga mögött Nina szoba ajtaját.
Nina egyedül maradt, és nekilátott ruhát előszedni. A legjobb választásnak tűnő darabokkal (egy kopott sötétkék farmer, és egy színben hozzá hasonlító kötött garbót).
Amikor kilépett a fürdőből kopogtattak a bejárati ajtón.
– Szia, Daniel! – nyitotta ki az ajtót, és megcsókolta szerelmét.
– Szia, Édesem! – mosolygott Daniel a hosszú csók után, és szemében a huncutság fényével nézett Ninára.
– Valami meglepetésről beszéltél a telefonba. – szakította meg Nina a csendet.
– Igen. – mosolygott tovább Daniel. – Indulhatunk is?
– Azt hiszem, hogy igen. Így megfelelek? – kérdezte Nina egy lépést hátrálva, hogy Daniel megnézhesse a ruháját.
– Tökéletes. – felelte Daniel, magához húzta, és újra megcsókolta hosszasan.

Daniel meg állt a kocsival egy ház előtt, aminek az ablakairól hiányoztak a függönyök. Nina kinézett a kocsi ablakán, az épületre. Megborzongott, hogy milyen rideg külseje van a háznak. Visszafordult Danielhez, és megkérdezte:
– Kit látogatunk meg, itt?
– Senkit. – mondta Daniel, és mosolyra húzódott a szája.
Még mielőtt Nina megkérdezhette volna, hogy akkor miért vannak itt, Daniel már becsukta maga után a kocsiajtót, és elölről megkerülte. A Nina felöli ajtó kinyílt, és Daniel arcán még mindig ott volt a félmosoly. Nina kiszállt a kocsiból, és fellépet a ház első lépcsőfokára.
– Várj! – szolt utána Daniel.
Mikor Daniel mögé lépett eltakarta a szemét, és suttogóra fogta:
– Majd én, vezetlek. Szeretném látni, milyen az arcod, mikor először meglátod.
– De mégis mit Daniel?
– Csitt… Csak engedd, hogy vezesselek.
Nina hagyta, hogy Daniel irányítsa, hogy könyöke a vállát érintve mutatja, hogy mikor merre kell fordulnia. Majd elértek egy ajtóhoz, és Daniel újra megszólalt.
– Ne nyisd ki a szemed.
– Oké. – mondta Nina, és hangjából kicsengett a bájos nevetése.
A zárban a kulcs megfordult egyszer. A kulcs kihúzódott a zárból, majd egy másikra talált, amelyben megint megfordult egyszer, majd még egyszer.
Daniel újra Nina szeme elé emelte a kezét, mikor a lábával gyengéden meglökte az ajtót, ami attól kinyílt.
– Nem látok semmit. – szólalt meg Nina, ahogy átlépte a küszöböt.
– Éppen ez a lényeg. – suttogta a fülébe Daniel. – Csak még pár lépés.
Nina izgatottságában babrálni kezdte pulóvere szélét, és alig bírta kivárni, hogy Daniel levegye szeme elől a kezét. Hogy elterelje a gondolatai nekilátott megszámolni magában a lépéseket. „Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc, kilenc, t…”
– Most már kinyithatod a szemed. – súgta Daniel, de még így is ki lehetett hallani hangjából az izgatottságot.
Nina kinyitotta a szemét, és egy teljesen üres szobát látott maga körül. Érzése szerint egy örökké valóságig állt a szoba közepén, és csodálkozva nézett maga elé.
Megköszörülte a torkát, hogy meg tudjon szólalni.
– Ez nagyon… – csuklott el Nina hangja.
– Tökéletes. – fejezte be a mondatott helyette Daniel.
Nem erre gondoltam, hanem hogy nagyon üres. gondolkodott el Nina.
– Miért mondtad, hogy tökéletes? – fordult meg Nina, és Danielre nézett. – Mire gondoltál?
Daniel elmosolyodott, és megcsókolta kedvesét.
– Arra gondoltam, hogy ne lógjunk folyton Kate nyakán.
– Úgy érted…
– Úgy. – vágott a szavába Daniel, és újra rá vetette magát Nina szájára. Mikor vége lett a hosszú szenvedélyes csóknak, így folytatta. – Ha te is akarod, akkor még ma elmehetünk vásárolni.
– Szeretném. – mondta Nina, és újra megcsókolták egymást.