– Apa! – suttogta Viki.
– Tessék! – suttogott Apa.
– Mesélj egy mesét! – suttogta Viki.
– Nagy vagy már ahhoz. – mondta Anya a másik oldalára fordulva.
– Anyádnak igaza van. – mondta Apa elhaló hangon. – Feküdj vissza aludni.
– Kérlek Apuci! – kezdett rá Dóri is.
– Aludjatok, már 11 óra van. – mondta Apa felemelve a hangját.
– Hú. Húú. Hú. Húúhú. Hú. Húú. Hú. Húúhú. Hú. Húú. Hú.
– Igen tudjuk. – mondta Viki izgatottan. – Bagoly bácsi is megmondta.
– Mesélj a baglyokról! – kérlelte Apát Dóri.
– Na jó! – ült fel Apa az ágy szélére. – Akkor mesélek nektek a baglyokról. – mondta Apa hatalmas ásítások közepette. – Egyszer volt, hól nem volt, volt egy Bagoly. Ez a Bagoly rézből volt. Nem egészen, csak az a bizonyos „szerszáma”. – mondta Apa egyhangúan.
– Na, de Drágám!!! – szólt közbe Anya. – Meséld el inkább a Hófehérke és a hét törpét, de ne ezt a disznóságot.
– Azt már tavaly nyáron elmesélte. – mondta Viki Anyára nézve a sötétben.
– Igaz! Igaz! – rikácsolt Dóri, amilyen hangosan csak tudott. – Az, az a mese, mikor a hét pici törpe, még hét iciri – piciri törpöt csinálnak Hófehérkével, a hét törp ágyában, és a hét iciri – piciri törpöcske újabb és újabb hét picirinyi – icirinyi törpöt csinálnak, míg a végén, akkorák nem lesznek, mint a hangya fasza…
Anya már beájulni látszott, hogy hogyan is beszél az ő pici lánya.
– Oké! – mondta Apa. – Akkor most már folytathatom? – kérdezte Apa szétnézve a sötét lakókocsiban.
– Igen!!! – kiáltotta Viki és Dóri egyszerre.
– Rendben. – kezdett bele Apa újra. – Egyszer volt, hól nem volt, volt egy Bagoly.
– Áj, áj, áj!!! – kiáltott közbe Dóri. – hát ennek a mesének már címe sincs? – kérdezte Apát nagyra nyílt szemekkel.
– De, de, de. – mondta Apa gyorsan, nehogy Dóri rájöjjön, hogy még nem is tudja Apa, hogy mi lesz a mese vége. Apa pár percig még hallgatott. – Hát, – kezdett bele tétlenkedve. – ha már a Bagolyról szól, akinek fémből van a szerszáma, legyen az a címe, hogy: A Réz Faszú Bagoly története…
A Réz Faszú Bagoly története…
Egyszer volt, hól nem volt, volt egy Bagoly. Ez a Bagoly rézből volt. Nem egészen, csak az a bizonyos „szerszáma”… a Fasza… pontosabban. Az erdő állatai csak úgy emlegették, hogy: A Réz Faszú Bagoly…
Általában akkor mondták, mikor a csemeték nem akartak elaludni. Ez rendszerint be is jött, mígnem a csemetékből szófogadatlan kamaszok nem lettek, akik eljártak az éjszakába szórakozni, és a lányok elmentek, minden fiúval…
Míg nem, egyszer csak elő nem fordult, hogy egy este elindultak az Erdei Diszkóba, és eléjük nem került, egy nagyjából 50 centiméteres nagyságú árnyék, melyen hatalmas ballonkabát és egy színben hozzá illő Sherlokholmszos sapka volt.
Nagy ováció fogadta a lányok körében, annyira jól nézett ki, kis termete ellenére, hogy az összes fiút egyszerre hagyta ott a barátnője.
Az idegen elindult a Hölgyek társaságában, akiket egy csodaszép kastélyba vezetett. Ez még jobban felcsigázta a lányokat, hogy ki is lehet ő valójában.
Az idegen bekísérte őket, és mindegyiknek adott egy kulcsot. Mindegyik kulcshoz egy szoba tartozott, és megkérte, hogy várják meg őt odafent, leoltott lámpánál…
Már mindegyik hölgy türelmet lenül várta az idegent, de a lámpát nem kapcsolták le…
Az idegen bement az első szobába, megállt a Hölgy fölött az ágyon, és sapkáját ledobva, ballonkabátját szétnyitva mutatta meg, hogy milye is van valójában… a Hölgy sikítva menekült, a palotából, olyannyira, hogy még a ruháját is elfelejtette felvenni…
Így ment ez, legalább még egy óráig, amikor is benyitott egy szobába, ahol nem égett a villany. Szintén felállt a Hölgy fölé, ledobta sapkáját és ballonkabátját, majd jó mélyre merítette benne szerszámát, melyekre a Hölgy hatalmas sikolyokkal válaszolt…