Nyári töredékek

A mai napot vártam a legjobban! Végre a dög meleg után egy kis eső csillapította le a kedélyeket. Tehát nem terveztem semmi különlegeset csupán egy hatalmas nagy pihenést. Úgy döntöttem az akácfánk árnyékába ledőlök és kiolvasom végre Coelho Zahirját, amit legalább két hónapja tervezgetek. Minden adott volt, hogy ez a napom nyugalommal teljen. Egy könyv, rádió és hűvös árnyék és persze a legfontosabb a csend, amely mostanság ritkaszámba ment a városunkban. Legtöbbször a szemközt élő szomszéd gondolja úgy, hogy bált rendez reggeltől hajnali kettőig. Mindezt megspékelik azzal , hogy a többi szomszédság ingóságában kárt tesznek. Az sem segít túl sokat ha a tőlünk kb. 20 km-s faluból szól a zene, amely olyan hangos mintha a szobámban zajlana le az egész atrakció. Mi tagadást egyetlen embert nem zavar ez a mindennapos csetepaté és az a siket Kovács néni, aki minden nap kialudva sétálgat a főutcán. Csak akkor rökönyödik meg ha a „party arcok közül“ egy –egy meztelen figura fut el melette, s trágár szavakkal pocskondiázza szegény asszonyt.
Tehát e tekintetben is különös és isteni csodaként könyveltem el a csendet, amelyet csak az én rádióm által sugárzott lágy jazz tört meg. Gondolataimat átadtam a zene világának, s próbáltam nem Lacira gondolni. Rühellem, hogy gondolataimban még midig ő a domináns elem. Próbálom elfelejteni, kitörölni őt, elfogadni az ő érzéseit. Erősen koncentráltam hátha a zene elhesegeti őt a fejemből.
Napi terveimbe azonban nem kalkuláltam bele egyetlen személyt, drága barátnőmet Szilvit. Szilvi az az igazi buzgómócsing. Minden rosszban benne van, s komoly elhatározásai vannak a jövőjét illetően. Az egyetem elvégzése után – még van egy éve hátra – úgy döntott divathoz való érzékét kamatoztatni fogja és stylist lesz.
Pihenésemből a csengő visítása ébresztett fel, na meg Brúnó kutyám vonyítása. Tudtam csakis barátném lehet az, hiszem az én golden retriever kutyuskám csakis akkor viselkedik így ha ő a közelben van.
– Engedj be!- zörgette a kaput.
– Nem vagyok itthon!
– Ne csessz fel! Szól a zene! Ha kell bemászok!
Tudtam nem szórakozik. Mindenre képes a célja érdekében, az sem zavarná a mászásban ha miniszoknyában volna. Kevés kedvel, de feltápászkodtam az árnyékból.
– Gyere! Pont aludtam!- ásítottam.
– Na Szia! Már azt hittem, hogy át kell másznom! Nézd mit hoztam neked!- csiripelte lágy hangon.
Kezében két jól megrakott hatalmas kék táskát szorongatott. Tudtam jól mit tartalmaz a rakomány. Csodáltam kitartását, amiért minden percet megragadott, hogy rajtam kísérletezze ki a legújabb divat trendet.
– Megint női magazinok mi?
– Nagynéném hozta nekem Angliából. Na hozz nekem valami hideget meg valami sütit!
A kerti asztalra szétrakta a magazinjait. Az eszem megállt tőle, de inkább hagytam nem szóltam egy szót sem. Csendben ültem és hallgattam, ahogy ő mosolygós arccal rakja elém a legalább 100 oldalas idegen nyelvű – ha minden igaz orosz- „drágaságait”.
– Mit szólsz ehhez a hajhoz?- bökött az egyik az érdekesség kedvéért most japán vagy kóreai nyelvű magazin 66. Oldalára.
– Öhm! Szép és érdekes!
– Na ugye! Szóval?
– Mi szóval?
– Hát, hogy mit szólsz, ha megcsinálnánk?! Pont ilyenre! Illene neked!
– Nekem okés!
Rettentően lelkesedett mikor beadtam a derekamat. Ezek után valami „ombrékról” beszélt nekem, és hogy „ez a sikk külföldön”. Én csak bólogattam és hallgattam ezt a kialakult gyorstalpaló spanyol nyelvkurzust. Keveset értek a divathoz, sőt inkább semennyit sem értek hozzá. De be kellett látnom, rámférne egy kis újítás. Gondolataim ismét elkalandoztak.
– Figyelsz te rám? Ugye nem? Ismét ő jár a fejedben!
– Ennyire látszik?
– Nem tagadhatod le. Már megint mit csinált ez a barom Laci? Vagy mit nem az újdonság kedvéért?
– Semmit…!- lapozgattam a magazinokat tovább.
– Na mondjad!
Szilvi jól ismeri Lacit, nem ez volt az első eset, hogy döntésképtlenségéről számoltam be. Úgy éreztem, ha kimondom másnak is az elhatározásomat könnyebb lesz.
– Döntöttem! Lemondok róla! Ha ő nem képes lépni én nem áltatom magam!
– Na végre! Egy okos döntés! Ne haragudj de az a csávó ez töketlen! Anyuci kicsi fia! Fúú te!- csapott az asztalra- Nem hogy ez is örülne, hogy egy nagyszerű csaja lehet! Nem értem az ilyen férfiakat!
– Nyugodj meg! A fenébe is! Nem kell pocskondiázni őt!
– Pff! Még mindig szereted vagy mi?
– Azt hiszem! Hiányzik a beszélgetés vele.
– Tudod mi hiányzik? Egy nagy tál csokis süti! Szóval befele és ne idiótákon járjon az agyad!
– Csak vaníliás van!
– Azt nem szeretem!
Mély csend telepedett le közénk. Nem tudtam elhinni, hogy a barátnőm utálja Lacit, még jobban azt, hogy ő mindezek ellenére belemerült egy Elle magazinba.
– Tényleg utálod őt?
– Szivi …
– Tudod mit! Nem érdekel! Én tovább lépek!
– Aha! De tudod mit? Van egy ötletem! Ha tényleg így van…
– Ugye nem akarsz megint főzni!
– Ezt élvezed? Most megbántottál! Miért kellett felhozni azt az ezer éves dolgot…
– Csak azért, hogy revansot vegyek!
– Amúgy részben arról van szó!
– Felejtsd el! Én nem akarok még egyszer a főztöd miatt kórházba feküdni!
– Nem én főznék! Egy dupla randis vacsis estről lenne szó!
– Na azt meg már végképp! Ebbe én nem vagyok társ!
– Kérlek! Kérlek! Letérdelek ha így belegyezel!
– Csak azt ne! Nem hiszem, hogy jó ötlet mivel…
Drága Szilvikém kétszer is megbánta, hogy nem hallgatott végig. Felülírhatatlan volt az arckifejezése, mikor rájött mit akartam éppen közölni vele. Történt ugyanis, hogy drága kutyuskám Brúnó ajándékába sikerült beletérdelnie. Sosem gondoltam volna, hogy az ember hű társa utálhat bárkit is.
A történtek után kaptam volna a fejemre, ha nemleges választ adok. Valami azt súgta belül a döntést elhamarkodtam.