Őrangyal

Szép komótosan felállt az asztaltól, és indult a kijárat felé, amikor a pult mögül utána szólt Bandi:

– Hova olyan sietve, Józsi bátyám? Még a sörét sem itta meg teljesen.

– Dolog van, fiam. Életbevágó dolog.

– Aztán vigyázzon ám magára, Józsi bátyám!

– Vigyázok – mondta, majd lassan, mindenféle sietség nélkül távozott.

– Azért kicsit fura az öreg, nem? – fordult az egyik vendég Bandihoz, aki nemcsak pultos volt, hanem a presszó tulajdonosa is egyben.

– Miből gondolod?

– Itt ül már mióta egy szem sör mellett, majd se szó, se beszéd, hirtelen itt hagy csapot, papot.

– Biztos, most nem volt otthon az asszony, meglógott kicsit – vágott közbe valaki. – És most siet, nehogy rájöjjön a turpisságra!

– Ebben lehet valami – kapcsolódott a beszélgetésbe még egy vendég, így már biztossá vált, hogy Józsi bácsi lesz a téma egy darabig. – Talán emiatt is jön olyan össze-vissza. Néha hetekig nem látni, néha pedig majd mindennap bejön.

– Én pár hónapja, egy nap kétszer is láttam itt – most már mindenki fűzött valamit a dologhoz. – Igaz, hogy utána sokáig nem is jött – folytatta vidáman – Lehet, hogy lebukott otthon!

– Egyáltalán van felesége az öregnek? – vetődött fel a kérdés valakiben.

Erre senki sem tudta a választ. Aztán hamar rájöttek arra is, hogy nemcsak ezt, hanem mást sem, egészen pontosan semmit sem tudnak róla. Így még érdekesebbé, izgalmasabbá vált a beszélgetés, folytatták a találgatásokat.

– Lehet, hogy hajléktalan. Mindig, akármilyen is az idő, ugyanabban a ruhában jár. Szerintem nincs is neki másik.

– Nem hajléktalan – vágott közbe Bandi, aki eléggé meg szokta figyelni a vendégeit. – Igen, mindig ugyanabban a ruhában van, de látta már valamelyikőtök, hogy piszkos, koszos lenne rajta? Mindig tiszta, egyszerűen ezt szereti, ez a bogara. Ráadásul a hajléktalanok nem járnak presszóba sörözni. Vesznek valami kannás bort, azt isszák.

– Pedig én is azt gondolom, hogy nincs lakása az öregnek – vágott közbe az egyik asztaltól egy középkorú férfi. – Emlékeztek még, amikor tavaly meséltem a tűzről, ami a szomszéd tömbház pincéjében történt? Na, ott is a hajléktalanok hordtak össze mindenféle rongyot a hideg ellen, és az gyulladt meg. Szerencséjükre semmi bajuk nem esett, de amikor már elmúlt a veszély, és odacsődült velem együtt mindenki, akkor ott láttam a közelükben az öreget. Szerintem hozzájuk tartozott.

– Lehet, hogy ő is csak kíváncsi volt, mint te – legyintettek rá.

– De akkor hol lakik? Tudja ezt valaki? Láttátok rajtam kívül valahol a városban?

– Én pár hete láttam – mondta a pultnak oldalt támaszkodva egy másik férfi.

Mindenki érdeklődve tekintett rá: – Hol, merre?

– Az új városrészben, az egyik építkezés közelében.

– Mit keresett arra? Talán lakást akart venni?

– Azt nem tudom, de hogy nagy szerencséje volt, az biztos.

– Miért, mi történt? – kérdezték tőle felcsigázva.

– Az egyik állványzat előtt bóklászott, amikor megállított valakit. Pár pillanat múlva, valami nehéz dolgot ejtettek le a fenn dolgozók. Ha nem állítja meg a fickót, akkor biztos, hogy rá esett volna. Mázlista volt.

– Valaki nagyon vigyáz az öregre – ebben mindenki egyetértett.

Eközben Józsi bácsi éppen az úttest mellett állt, a zebrát nézegetve. Egy fiatal hölgy futott volna el mellette, át a túloldalra, de ő elkapta a karját:

– Elnézést kisasszony! Nem kísérne át?

– Hagyjon békén! Maga… – rántotta el a karját felháborodva a nő, de nem tudta folytatni, mert szinte a semmiből felbukkanva, elszáguldott mellettük egy autó. Elhűlve nézett utána. Ha nem kellett volna megtorpannia, akkor elütötte volna. A tekintete tovább siklott Józsi bácsira, aki folytatta:

– Tudja mit? Menjen nyugodtan!

Az asszony furcsán, csodálkozva nézte.