Semmi újat nem tudok mondani, amortizálódok,
és korhadok óráról-órára.
Se kedvem, se örömem, se vágyam, se reményem…
Rendezgetem múltjaim emlékeit,
csak éppen azoktól nem tudok szabadulni,
amik keserű hangulatomat egyre mélyítik.
Túléltem a kiszabott időmet, mélyebbre láttam, mint kellett volna
sebeim nehezen gyógyulnak.
Beforrt régi sebeim lüktető emléke csírájában fojtja el
a biztató kezdeteket és a pislákoló reményeket.
Sajnos mindez túl későn derült ki-akkor, amikor már mindent elrontottam, kihagytam, vagy elszalasztottam, amikor a természetnek már nincsenek
szándékai velem, mert sem időm, sem életerőm, sem hitem,
nincs az esélyek megragadásához, netán egy új újra kezdéshez, vagy bizonyításhoz.
Elment a hajó…
Estem, keltem egész életemben-mint mindenki más-és a végére már egyre nehezebb
a feltápászkodás.
Az a baj az öregséggel, hogy túl sokáig tart…
4 hozzászólás
Kedves Eliz!
A szomorúsággal, elkeseredettséggel teli írásodat szépen megfogalmazva tártad elénk. Sajnos ilyen az élet, nem mindig a szép arcában kell gyönyörködnünk, időnként el kell viselnünk a ránk mért nehéz napokat is.
De a reményt sohasem szabad feladni.
Mi az, hogy öregség? Aki nyugdíjba megy, s ha fölleli a szabadidőben rejlő értékeket és szépségeket, akkor meglátja, hogy nagyon sok mindenhez hozzájuthat, amire nem volt ideje a munkával telt hosszú évek alatt, amíg a gyermekei nevelésével járó gondokba merült. Amikor az ember maga döntheti el, mihez kezd, mivel tölti az idejét, egészen más, mint amikor munkába járt, és mások döntik el, mit kell tennie.
Ezért fel a fejjel, hol vagy még Te az öregségtől?
Csüggedni, feladni pedig sohasem szabad!
Szeretettel: Kata
Sokan, sok féle képpen vélekednek az öregségről. Nem tudom, ha majd én is abba a korba jutok akkor hogyan élem meg. de addig amit lehet kiélvezem, hogy aztán idős koromban már ne kelljen a a remény hanem csendesen várjam mikor jön értem a kaszás. a múlton változtatni nem lehet. fájó sebek minddig lesznek sajnos, denem szabad mindig felszaggatni azokat, hagyni kell úgy ahogy van s ha lehet nem gondolni rá. persze könnyű mondanom hisz még nem vagyok öreg, de közeledem hozzá.szeretem és tisztelem az öregeket. olyan bölcsek amilyenné majd én is szeretnék válni. bár ki tudja, hogy megélem-e. az öregség is egy ajándék az élettől, és hiszem, hogy vannak szépségei.csak rá kell érezni és örülni minden egyes napnak, akkor is ha nem várjuk a holnapot, akkor is ha nem remélünk már semmit. ezek a gondolatok érlődtek bennem szép írásodat olvasva. gondoltam megosztom Veled.
Barátsággal Panka!
Nem tudom mi vár rám ha elérek egy bizonyos kort…de próbálok úgy élni hogy az utolsó pillanatban is azt mondhassam hogy megérte.
Azt mondják, fiatal korunkban tesszük le az öregség alapjait. Nem tudom, rám milyen öregkor vár… Manapság azt sem tudjuk, megérjük-e. Írásod elgondolkodtató.