Örökség

Kedves, szeretett ismerőseim. Régen nem találkoztunk már. Meglátogatom őket. Örülnek nekem. A bácsi „leszalad” a boltba egy kis kenyérért, meg sajtért. Van saját termésű paradicsom, meg van otthon szőlő is. Mindet kitesznek elém, egyél!
Beszélgetünk. Milyen jó itt velük… miért is nem jöttem eddig?
A néni elmesél egy történetet.
Vagy 20 éve járt már ugyan ahhoz a fodrásznőhöz. A hetvenes években járunk. Jóba vannak, szoktak beszélgetni. Egyik alkalommal a fodrásznő megkérdezi, hogy nem akarna-e venni egy kis tört aranyat, annyiért, amennyit a Bizományi adna érte (talán 150 Ft/gr). De igen – mondja a néni mikor legközelebb megy a haját szépíttetni. Kellene 100 gr.
Legközelebbre ott a pénz, és egy lezárt borítékban benne az arany. Ráírva: 100gr. „Pontosan mértük ki, patika mérlegen…”
A néni hazaviszi. Otthon a család körülállja a kis „csomagot”, és kibontják. Dávid csillag, elvágott gyűrű, belülről beleírva „Eszterkének”,… csupa egyértelmű darab: zsidóktól lopott (zsákmányolt?) arany ékszer.
Döbbenet. A néni is, a bácsi is zsidó. Családjuk nagy részét elhurcolták, kirabolták, megölték. Félelem, fájdalom, harag…
Visszamentem a fodrásznőhöz, és megkérdeztem: „Nézze, kisasszony, mi már vagy 20 éve ismerjük egymást, legyen velem őszinte. Mondja meg, honnan vannak ezek az ékszerek?”
„Az apám csendőr volt. Eltett 9 kg (!) aranyat otthon a zongora belülről üregesre kifúrt lábába. Tudja, most, hogy nő a család, a mi kis pénzünkből nem tudnánk megélni… jól jön az apai örökség…”
„Azóta nem voltam annál a fodrásznőnél…” – fejezi be – kicsit könnyes szemmel a néni. Majdnem sír. Csupa megértést kérő feszültség a nézésében.
Ez is családi örökség…