Összefonódó életek 1/3

Ágnes ijedten robbant be a váróterembe, karján a láztól kipirult arcú, nyűgös Misivel. Fellélegzett, amikor látta, hogy a váró teljesen üres. Kicsit téblábolt még a rendelő ajtaja előtt, majd hirtelen ötlettől vezérelve bekopogott az ajtón.
– Tessék!
Zavartan nyitott be a rendelőbe, az orvos éppen akkor kapta magára köpenyét. Rajta kívül nem is volt más benn.
– Jó reggelt! Bocsásson meg, de a kicsi nagyon lázas, az éjjel nem aludt, nyűgös szegényke…
– Nyugodjon meg anyuka! Ültesse fel ide az asztalra, mindjárt megvizsgálom. Hogy hívják?…
– Misi, Futaki Misi…
Az orvos lázat mért, majd belenézett a kicsi torkába.
– Mikor adott neki lázcsillapítót utoljára, és mit?
– Az éjjel kétszer is kapott, amit mindig kapni szokott ha lázas, nem jut eszembe a neve,
elnézést.
– Nincs semmi baj, megkeresem a kartonját, addig vetkőztesse le derékig, meghallgatom a tüdejét. A nővér sajnos ma egy órával később érkezik, de megoldjuk. Igaz?
Látta, hogy az anya zavarban van, érdekes, hogy rá nem emlékszik, de a kisfiúra igen. Olyan fiatal még és máris anya? Vagy lehet, hogy a bébiszitter? Nagyon csinos lány, biztosan emlékezne rá, ha látta volna korábban is, morfondírozott a doktor magában. Majd miután megtalálta a gyermek kartonját, az asztalára tette és ment nyomban vizsgálni Misit.
Miután meghallgatta a tüdejét, majd a mellkasát, akkor óvatosan lefektette a megrémült gyermeket, miközben beszélt hozzá kedvesen, halkan. – Megnézzük a pocakodat is, jó?
Közben Ágnes szabaddá tette a kicsi pocakját, mire az orvos azonnal felkiáltott.
– Megvan a tettes! Látja a hólyagocskákat? Bárányhimlő! Öt hólyag van egyelőre, megkapta a védőoltást? – Mivel válasz nem érkezett a kérdésére, folytatta – mindjárt megnézzük a kartonján, ha be van oltva, akkor lehet, hogy nem is lesz több kiütés és meggyógyul hamar. Felöltöztetheti.
– Igen, megkapta a védőoltást! Nyugodjon meg anyuka, hamar meg fog gyógyulni, az is lehet, hogy máris túl van a nehezén.
Közben Ágnes felöltöztette, majd a karjára vette Misit, miközben a kisfiú átölelte a nyakát s hozzábújt megnyugodva.
– Látom, itt laknak a szomszédban…, az ötösben? Mivel magam is itt lakom a környéken, estefelé beugrom, megnézem Misit, hogy alakul az állapota. Rendben?
– Hálásan köszönöm doktor úr! A csengőgombnál az én nevemet találja, Dér Ágnes!
– Hogyhogy? Ön nem a Futaki nevet viseli?
– Neeem, dehogyis, az a nővéremék vezetékneve.
Jól sejtettem, hogy itt nem stimmel valami, gondolta a doktor, de majd hamarosan minden kiderül.

Estefelé, néhány perccel hat után, megszólalt a csengő. Ágnes azonnal futott a kaputelefonhoz.
– Itt doktor Bruckner!
– Nyitom máris! Első emelet négyes ajtó!
A nyitott ajtóban várta, míg az orvos fel ér az emeletre.
– Üdvözlöm, kerüljön beljebb!
– Jó napot, Ágnes! Hogy van a mi kis hősünk?
– Sokat javult az állapota, nagyot aludt napközben, és ebédelt is szépen, most játszik az ágyában, jöjjön csak be.
– Szia Misi! Hogy vagy kis haver?
– Jól! Nézd mit építettem… látod?
– Igen, látom. Azt hiszem ez egy pisztoly, csak nem akarsz lelőni?
– Neeem… csak ha majd rossz leszel…
– Helyes, bár úgy tudom, hogy nem szoktam rossz lenni, és te szoktál rossz lenni?
– Én? Neeem, ugye mama?
– Nem bizony, Misi nem szokott rossz lenni, nagyon jó kisfiú!
Misi mosolyogva nézte az orvost, majd széttárta kis karjait – Apa!… – Örömteli volt a kiáltása, hozzábújt és átölelte a nyakát.

– Az apja is szakállas volt, biztosan bevillant az emlékezetébe, mert egy ideje már nem emlegette a szüleit – suttogta Ágnes a doktornak, miközben átmentek a másik szobába.
– Történt velük valami?
– Meghaltak mindketten, közlekedési balesetben, úgy fél évvel ezelőtt.
– Te jó ég! – szólt döbbenten az orvos – És azóta maga van Misivel, egyedül?
– Csak én maradtam neki, nekem meg csak ő… – mondta szipogva Ágnes – most, hogy meglátta a szakállát, bizonyára eszébe juttatta az apját.
– Mégis mi történt a szüleivel?
– Egy húsz éves srác be volt lőve, s áttért az út másik oldalára. Teljes gázzal futott beléjük. A sógorom a mentőautóban meghalt, a nővéremért három héten át küzdöttek az orvosok, de sajnos nem tudták megmenteni.
– És a fiú, aki beléjük rohant?…
– Ő túlélte, kinyílt a kocsi ajtaja és kirepült. Kórházban volt egy ideig, de megmaradt.
– Mindjárt gondoltam. Fordult ügyvédhez? Kell, hogy kártérítést kapjon, meg a biztosítónak is fizetnie kell…
– Időm sem volt rá, pénzem sem… El kellett temettetnem a nővéreméket, gondoskodnom kellett Misiről…
– Megértem. Van egy jó ügyvéd barátom, beszélek vele… Tud valaki segíteni magának, a szülei, vagy a sógora szülei?
– Sajnos a szüleink meghaltak, apám már régen, anya akkor, amikor érettségiztem… A sógoromat a nagyszülei nevelték fel, ők is halottak már, a szüleiről nem tudott semmit, kimentek Amerikába, nem törődtek a fiukkal…
– Maga egy hős, Ágnes! Beszélek az ügyvéd barátommal és holnap ilyenkor megint benézek magukhoz, rendben?
– Köszönöm, doktor úr! – mondta szipogva Ágnes.
– Kérem, ne doktor urazzon engem, szólítson csak a nevemen.
– De hiszen a nevét nem is tudom…
– Benedek, Bruckner Benedek a nevem. Mondja Ágnes, maga hány éves?
– Huszonkettő. Harmadéves voltam bölcsészkaron…
– Megszakította a tanulmányait, igaz?
– Hát, persze. Misi az első, fel kell nevelnem, nincs senki mása rajtam kívül…
– Megpróbálok segíteni. Elköszönök Misitől… Vigyázzon magára és Misire. Holnap ismét jövök!