Összefonódó életek 2/3

Másnap újra becsöngetett Benedek. Megvizsgálta Misit, látta javul szépen, s már jobban is érzi magát. Kicsit még beszélgetett, játszott vele, azután asztalhoz ültek Ágnessel, hogy megbeszéljék a dolgaikat.
– Az ügyvéd barátom segít magának. Összeírta milyen dokumentumokra lenne szüksége, ha azokat összetudnánk szedni, akkor holnap átadnám neki, és elindíthatná a kereseteket.
Ágnes összeszedett, amit tudott és átadta Benedeknek. Megvolt a baleset helyszínén készült dokumentum, a szülők halotti anyakönyvi kivonata és sok mindent megtalált, de volt olyan, amiről neki fogalma sem volt, hogy az mi fán terem. Benedek felhívta a barátját és beszámolt a hiányzó dokumentumokról, de az azt mondta, nem vészes, majd az ügyészségen ő maga megszerzi.
Ágnes meg volt rémülve, mennyibe fog ez neki kerülni, és miből tudja azt kifizetni. Benedek nyugtatgatta, hogy ingyen vállalta a barátja, csupán segíteni szeretnének Ágnesnek mindketten.
– Van még egy jó hírem, Ágnes! Az anyám nemrégiben ment nyugdíjba, óvónő volt s most nem tud mit kezdeni a rengeteg idejével. Besegítene magának, napi két-három órát vigyázna Misire, hogy maga szabadon mozoghasson, meg intézhesse az ügyeit.
– Jaj, doktor úr…, azaz, Benedek, hogyan fogadhatnék el ennyi önzetlenséget…
– Miért ne fogadhatná el, mindannyian örömmel segítünk. Anyámnak van már két unokája a bátyáméknál, de ők Bécsben élnek. Évente kétszer azért kimegy hozzájuk, hogy unokázzon, ennek viszont nagyon megörült, hogy egy másfél éves kisfiúra vigyázhat, méghozzá szinte a szomszédban. Higgye el, öröm neki. Mindig maga mondja meg anyámnak, hogy mikor jöjjön, mikor van elintéznivalója, vagy ha éppen kimerült… hiszen magának is kell pihennie, egyébként nem tudja felnevelni Misit. Gondolja át, Ágnes…
Misi rohant ki a szobájából és átölelte Ágnest, miközben azt hajtogatta: – Gigi, Gigi szeretlek!
Ágnes ismét elsírta magát, felkapta Misit és megölelte, megpuszilta: – Én is szeretlek, nagyon, nagyon!

Benedek nem értette a jelenetet, de később Ágnes megmagyarázta, hogy a nővére Áginak szólította, Misi is próbálkozott vele, de gi-re sikerült, amit aztán ő megduplázott. Így lettem számára Gigi!
– Már régen szólított Giginek, egy-két hónapja mamának szólít… Nem értem mi miért történik vele. Talán nem érti, nem is értheti, ki is vagyok, Gigi, vagy mama… Mivel ő már nincs, nem forog körülötte, átruházta rám, én lettem a mama, de most honnan ugrott be neki Gigi?
– Talán, mert hallotta, hogy Ágnesnek szólítom, s valahogy beugrott neki Gigi. Nagyon értelmes gyerek, pontosan milyen idős is ő most?
– Pontosan másfél éves.
– Ahhoz képest, rendkívül értelmes és okos. Másfél évesen még nem szoktak így beszélni, ilyen okosan, értelmesen.
– Misi nagyon korán kezdett beszélni, tényleg hihetetlen. Hat hónapos volt, még ülni sem tudott, de egy reggel, amikor felébredt, hanyatt fekve, kapálózva kiabált ki a konyhába az anyjának: – Mama, hozzá… te-jet! Akkor már üvegből kapta a tejet. Olyan tisztán, szépen mondta, és többször is megismételte. Csak én hallottam, még a nővérem sem akarta nekem elhinni. Azután már nagyon gyorsan tanult, értelmes kiskölyök, annyi biztos.

Ágnes ettől kezdve nem panaszkodhatott, nagy volt a jövés-menés a lakásban. Benedek édesanyja rendszeres napi vendég volt náluk. Misi hamar megszerette, nagyinak szólította, és bizony nagyi is nagyon megszerette az ölébe pottyant unokát.
Benedek egy napon azzal állított be, hogy kapott két színházjegyet, menjen Ágnes vele, rájuk fér egy kis kikapcsolódás.
– Aznap estére rendeld ide anyámat, majd ő megvacsoráztatja Misit, megfürdeti és lefekteti. Hidd el, boldoggá teszi, ha gondoskodhat róla. Mi meg kikapcsolódunk egy kicsit. Mikor voltál utoljára színházban?
– Már az idejét sem tudom. Milyen darab lesz?… A Padlás?… Azt tényleg szívesen megnézném, de majd még megbeszélem Misivel.

Benedek érte jött. Előtte megkérdezte, hogy kocsival jöjjön, vagy inkább sétálnak egyet. Ágnes ez utóbbit választotta. Kellemes langyos este volt. A levegő telítve akácillattal, az égen egyenként bukkantak fel a csillagok. Gyönyörű este volt. Benedeken sötétkék öltöny, fehér ing, nyakkendő. Ágnes még sohasem látta öltönyben, s bizony még a szája is tátva maradt, hogy milyen jóképű. Eddig sohasem figyelt fel rá, mindig csak lótott-futott, tele volt gondokkal, problémákkal, mindig sietnie kellett valahová, de most… szinte a száját is tátva felejtette, amikor ránézett.
Ágnes alig tudott mit magára venni, örült, hogy még belefér az érettségire készült sötétkék szoknyájába és a fehér blúzba, amit szintén akkor vett magának. Felvett hozzá egy könnyű kis kabátot, magas sarkú cipőt, s már indultak is. A nagy készülődés közben, egyszer csak Misi elé állt és számonkérte, hogy őt miért nem viszik magukkal a színházba?
– Majd ha gyerekeknek való darabot mutatnak be a színházban, akkor majd velünk jössz, de ilyen kisgyerekeknek ilyenkor már aludniuk kell, úgyhogy nyomás fürödni és jó éjszakát kis bogár!
– Majd nagyi megfürdet, és menjél szunyókálni Misikém. Jó éjt kicsikém, aludj jól!
– Előbb még rajzfilmet nézünk nagyival, már megbeszéltük, igaz nagyi?
– Igaz bizony! Utána meg ágyba duglak, jó lesz?
Misi bólogatott, az ajtóig kísérte Ágnest és Benedeket, kissé szomorú volt, de nem sírt, mert ő már komoly nagyfiú, szokta ilyenkor mondani.

Amikor már kinn voltak az utcán, akkor szólalt meg Benedek.
– Kemény kis srác, tényleg nem sírt, pedig már-már nagyon közel volt, de tartotta a szavát. Hadd nézzelek…, neked viszont egy kicsit könnyes a szemed… Vigyázz a sminkedre.
– Nem is sírok! Különben sem ígértem semmit. Egyébként, smink sincs rajtam.
– Nem is kell, azért vagy ilyen gyönyörű!
Kellemes volt a séta ebben a zsenge tavaszban, akácillatos estében, amibe néha néha gyöngyvirágillat vegyült. Ágnes el volt bűvölve, meg-megállt s mélyen beszívta a tavasz üde illatát. Egy ilyen alkalommal Benedek átkarolta a vállát, Ágnes öntudatlanul a férfi vállára hajtotta a fejét, lehunyta a szemét és végtelen boldogság járta át testét, lelkét. Benedek csak nézte a gyönyörű lányt szótlanul, nem tudott mit mondani, talán nem is akart, csak azt érezte, hogy a lelkük felemelkedik a magasba a fejük fölé s ott eggyé forrva keringenek. Ez rendkívül boldog érzés volt.
Amikor végül mindketten visszaértek a földre, Benedek megfogta Ágnes kezét, és el-elcsukló hangon szólt: – Sietnünk kell, mert még lemaradunk a Padlásról. – Ezen aztán jót nevettek, megszaporázták lépteiket, s most már kézen fogva siettek a színház épületéig.

A hazafelé úton a darabról beszélgettek, nagyon élvezték mindketten, jól szórakoztak és fürödtek a jókedvben, az élményben. Az utcák már igencsak üresek voltak, és ők rendkívül élvezték ezt a magányt a csillagos ég alatt.
– Tudod mit, legközelebb egész este sétáljunk ilyen csoda szép időben. Egészen elbűvölő az éjszaka – nézett fel Ágnes Benedekre, – te mit szólsz hozzá?
– Én benne vagyok, akár éjfélig is sétálhatunk most is, ha van kedved hozzá!
– Majd máskor, most szeretném már látni Misit, jól van-e?
– Biztosan mélyen alszik, ne izgulj.
– Akkor is máskor, majd ha lesz megint egy szabad esténk. Jó?
Benedek bólintott, s kézen fogva hazáig futottak, hogy mielőbb láthassák Misit.