Öt nap

London felett a felhőkből kivált a zuhanó angyal alakja, kis testét meg-megpördítette a szél, szárnyai tehetetlenül verdestek. A Temze partján esett a sárba és nem bírt megmozdulni. Mellette kemény cipők koppantak a kövön – mindnek dolga volt, mind sietett valahova, senki nem vett róla tudomást.
Már délutánra járt, mikor egy rongyos kislány megállt mellette, leguggolt, két karjába vette és felemelte. Ő bezzeg tudta, hogy nem egyszerű madár ez, hanem valami más, valami több. Hazavitte a szűk sikátorokon keresztül; csupa szürke ház között apró kislány, kezében piszkos angyal.
Bekötözte sebesült szárnyát, megtisztította az összekuszálódott tollakat, aztán csak ültek egymás mellett a nyomorúságos utcán és nézték a naplementét. A kislány lehunyta s szemét és álmodott…Hallotta a szárnyak halkuló suhogását, de nem ébredt fel, csak este, apja pofonaira.
Másnap kezdtek feketedni a lábai – térdig mintha szurokba mártották volna. Az anyja mosókefével próbálta lemosni, de nem ment, hiába súrolta véresre.
Ötödnapra teljesen feketévé vált. Szülei biztosak voltak benne, hogy rontást hoz a házra, és mivel még annyi pénzt sem keresett, mint nővérei, gondolkodás nélkül a Temzébe dobták. A lány fekete buborékok között elmerült a folyó vizében.
Másnap Rómában a pápa megdöbbentő hírt kapott: mindazoknak, akik ittak a Temzéből, feketedik a testük.

És a Sátán megpihent a hatodik napon, törött szárnyát simogatva elmosolyodott…most már megy minden a maga útján.