Palacsintából válogatott 7. rész

Reggel Laci visszaosont a szobájába még ébresztő előtt és Sese is megérkezett, így amikor Jenő bácsi kopogtatott a reggeli ébresztésnél, már ő válaszolt neki:

– Szép reggelt, már ébren vagyunk ! – így mindannyian megnyugodtak a lebukás veszélye már a múlté volt.

Izgatottan készülődtek, hiszen edzés után kerethirdetés, ugyan ki utazik Bulgáriába az IBV-re.
Noéminek attól függetlenül, hogy csodálatos éjszakája volt, kezdett összeszorulni a gyomra, hiába nyugtatta Laci a reggelinél :

– Gyöngyszemem, ne idegeskedj benne leszel a keretben, biztos vagyok benne – hangja felhőtlen volt és vidám, jól esett a lánynak a biztatás.

A délelőtt edzés nagyon lassan telt, Noémi mindent megtett ezen a napon is, szó nélkül teljesített minden feladatot.
Edzés után Jenő bácsi intett a lányoknak:
-Foglaljatok helyet, már a döntésem tegnap este is kész volt, most kihirdetem az utazókeretet – mondta nyugalomma
Szép lassan elkezdte sorolni a neveket, Noémi hihetetlenül feszült volt, nem tudta mi vár rá.
Egyszer csak meghallotta a nevét. Bár 17. életévéhez közeledett, ennyire még sohasem volt boldog.
Sese is az utazókeretben volt, így duplán örültek mind a ketten.
A lányok gyorsan letusoltak, majd Noémi szinte repült lefelé az aulába, hogy elújságolja a
jó hírt Lacinak, majdnem egymásnak is futottak, hiszen a fiú is kíváncsi volt, ugyan együtt
utaznak-e. A lány elfeledkezve magáról Laci nyakába ugrott. A fiú megszólalt :
– Tudtam, hogy mind a ketten utazunk – súgta halkan a lány fülébe.
Éppen Jenő bácsi sétált el mellettük, ki mosolyogva csakennyit szólt:
– Nana, kicsit szerényebben fiatalok – majd, ahogy előkerült, szinte el is sétált rögtön.
Noémi szólt Lacinak, hogy hazatelefonál a szomszédba, elmondja a jó hírt szüleinek.
Éva néni vette fel a telefonkagylót, évezredeknek tűnt míg édesanyja hangját meghallotta:
– Szia édesanyám, utazom Bulgáriába, annyira boldog vagyok – szinte kiabálta.
Hallotta, ahogy anyukája könnyeivel küszködve gratulál neki és elmondja mennyire büszkék
rá, kérte, hogy nagyon vigyázzon magára, féltette az első repülőúttól is, minden jót kívánt.
– Nagyon hiányzol, nekem is és édesapádnak is, vigyázz magadra kincsem, puszilunk – fejezte be a beszélgetést anyukája.

Az egész nap csodásan telt, a délutáni edzésen a lányok felszabadultan végezték a gyakorlatokat, természetesen nehéz szívvel búcsúztak el a hazautazóktól.

Az esti séta sem maradt el, egymás kezét fogva sétáltak a Duna parton, s közben arról
beszélgettek milyen nagyszerű, hogy együtt utaznak és nem kell még elválniuk.
A takarodó aznap hamarabb volt, mindenki összepakolt, hiszen másnap reggel irány Budapest, Ferihegy és utána Bulgária.