Pilinke és Morzsa királyfi

Hol volt, hol nem, valahol arra, ahol az Óperencia – hegy magasodik, és ahol az Óperenciácska patak csörgedezik, ott élt Pilinke édesapjával egy takaros házikóban. Kis gazdaságuk volt, ott dolgoztak napestig. Egy nap, meghalt Pilinke apja.

A lány bánatosan üldögélt, és azon törte a fejét, hogy lesz tovább, amikor kopogott valaki. Pilinke kinyitotta az ajtót, hát egy lovag áll előtte, talpig feketében.

– Fritzig lovag vagyok – mutatkozott be. Azért jöttem, mert hallottam mi történt. Régóta figyellek, megtetszettél nekem, és most azt akarom, hogy légy a feleségem! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.
Pilinke megrémült, taszította ez az erőszakos hang és a lovag külseje is ijesztő volt. Bármennyire is megrémült, udvariasan így válaszolt:
– Fritzig lovag, köszönöm az ajánlatod, de még nem állok kész a házasságra, hisz nemrég temettem el apámat.
Hej, haragra gerjedt a fekete lovag, aki igazából egy lovagruhába öltözött varázsló volt.
– Ha nem leszel a feleségem, akkor is elviszlek magammal! – azzal előkapta a varázspálcáját, hármat suhintott, közben ezt mormolta:
„Varjú tolla, liba hája,
pimpóka és nadragulya…
Változz, apró dalos pacsirtává!”

Uramfia! Pilinkéből egy csodaszép madár lett! Fritzig durván megragadta, majd elsietett vele. A varázsló a várában a madarat egy pompás kalitkába tette. Hiába kérte, hogy énekeljen, hiába rázta a kalitkát, hiába szidta, a pacsirta nem nyitotta dalra a csőrét.
Egy nap, hírét vette, hogy Morzsa királyfi estélyt ad. A királyfinak csak egy kicsiny kis birodalma volt, azért is hívták Morzsa királyfinak, Fritzig elfogadta a meghívást. Fogta a kalitkát, és azzal indult a bálba. Ott, megajándékozta a királyfit a makacs madárral. Ő meg örült, hogy megszabadult az elvarázsolt lánytól. A királyfi boldogan vitte fel a kalitkában gubbasztó szép madarat az emeleti szobába.

Másnap reggel beszélt hozzá. Úgy tűnt, mintha a madár, érdeklődéssel hallgatná. Azonban hiába kérte, nem fakadt dalra a kis tollas jószág. Múltak a napok, hetek, de a madár néma maradt. Morzsa királyfi egy nap kinyitotta a kalitka ajtaját, óvatosan kiemelte a madarat, a tenyerébe tette.
– Menj! Repülj! Biztos azért nem énekelsz, mert rabságban vagy.
A madárka repült egy kört, majd rátelepedett a királyfi vállára. Ettől kezdve mindig ott ült a vállán.

Nagyon csodálkozott Morzsa királyfi, de azért örült, hogy vele maradt a kis pacsirta, bár dalolni még most sem dalolt. Éjszakánként visszatért a kalitkájába, aminek az ajtaja mindig nyitva állt. Reggelente pedig a királyfi vállára reppent, és mindenhová kísérte. Ámultak a szolgák, hogy milyen kezes madárka, és hogy nem hagyta el a gazdáját, pedig megtehette volna.
Egy nap búsan érkezett a királyfi és elmesélte kedves madarának, hogy meghalt az édesapja.
– Anyám után apámat is elveszítettem. Árva lettem – mondta csüggedten.
A madárka kitátotta csőrét, dalolni kezdett, de olyan szomorúan trillázott, hogy Morzsa királyfinak belesajdult a szíve, eleredtek a könnyei. Megsimogatta a kismadarat, gyöngéden megcsókolta, s ekkor egy könnycsepp a madárka fejére hullott.

Hogy szavamat ne feledjem, a gonosz varázsló átka úgy szólt, ha valaki megcsókolja a madárkát, és egy könnycsepp a madár fejére hull, akkor visszaváltozik leánnyá.
Nos, így is lett. Amikor a királyfi megcsókolta, lerepült a földre, megrázta magát, és visszaváltozott leánnyá. Morzsa királyfi szóhoz sem jutott ámulatában.

Pilinke mindent elmesélt, és azt is, hogy gonosz Fritzig azért varázsolta el, mert nem ment hozzá feleségül.
– Kedves Pilinke! Maradj a palotámban! Megosztom veled, amim van – kérte a királyfi.
Így, hát Pilinke Morzsa királyfinál maradt. A temetés után sokat beszélgettek, sétálgattak. Teltek- múltak a hónapok, és a két árva, egyre közelebb került egymáshoz. Egy szép nyári este így szólt Morzsa királyfi:
– Drága Pilinke! Nagyon örülök, hogy mellettem voltál bánatomban, vigasztaltál. Be kell vallanom, hogy nagyon megszerettelek. Leszel a feleségem?
Pilinke elpirult, majd Morzsa királyfi nyakába ugrott.
– Igen, leszek! Mert tud meg, én már akkor is szerettelek, amikor madárka voltam, mert kedves, figyelmes voltál velem.
– Drága jegyesem, innentől kezdve, ásó-kapa válasszon csak el minket!
Másnap kihirdették, hogy egybekelnek.

Ez a hír eljutott a gonosz Fritzig varázsló fülébe is. Dúlt-fúlt, földhöz csapta magát, ököllel verte a földet, de már nem volt hatalma Pilinke felett. Ugyanis egy valakit csak egyszer tudott elvarázsolni. Így a mérgelődésen kívül nem tudott mit tenni.
Morzsa királyfi és Pilinke pedig boldogan éltek, míg meg nem haltak.