Lehajtott fejjel sétált az utcán. Lassú, csoszogó léptekkel haladt, nem figyelte az embereket, vagy kikerülték, vagy nekik ment. Egyre borúsabb lett az ég, aztán egy nagy dörgést követően eleredt az eső. „Úgy tűnik az időjárás is a hangulatom szerint alakul”- gondolta a férfi. Megállt, széttárta karjait és égnek emelte a fejét; hagyta, hogy az eső teljesen eláztassa. Úgy érezte az eső kimos belőle minden mocskot. Az emberek menedéket keresve siettek körülötte, de ő csak állt csukott szemmel, mélyen magába szívva az eső szagát. Lassan elmosolyodott. „Megcsinálom”- határozta, és mint aki csak most ébred, körülnézett és egy busz után iramodott. Felszállt a buszra és lehuppant egy ülésre. Megkönnyebbülve érezte magát, mintha egy hatalmas terhet dobott volna le a válláról. Könnyűnek érezte magát, és már nem látta annyira veszélyesnek a tervet, melyet véghez akart vinni… pedig az volt, nagyon is.
*
Ötven méterről követte a férfit, egy 60 év körüli, ősz hajú, alacsony, köpcös embert, akit 3 nagy termetű gorilla vett körül. A testőrök bizalmatlan tekintettel méregettek mindenkit, és aki közelebb merészkedett hozzájuk, máris odébb lökték. Mario Conti az őrök gyűrűjében fontoskodva emelte magasba kissé pisze orrát, kicsi, sunyi szemei ravaszul ugráltak jobbról balra, semmi nem kerülte el figyelmét. Magas homloka intelligenciára következtetett, orra alatt penge vékony bajusz trónolt, melyet kényes odafigyeléssel gondozott. Habár nem volt vonzó férfi, megjelenése kifogástalan volt, mindig a legújabb és legízlésesebb divat szerint öltözködött, sugárzott róla a jómód, mégsem volt hivalkodó. Alacsony sorból származott és megbecsülte a pénzt, nem költekezett feleslegesen, és a kérelmezőket sem kedvelte. Ahhoz a véleményhez tartotta magát, hogy mindenki saját élete kovácsa, és ha neki sikerült segítség nélkül, önerőből felküzdenie magát a gondatlanok kiváltságos körébe, akkor bárkinek sikerülhet. Ez persze nem fedte a valóságot, mert Conti igenis rengeteg embernek tartozott hálával a segítségükért, de mivel nem szeretett tartózni meglehetősen egyszerűen intézte el az adósságokat: eltűntette.
Egy pici jelentéktelen városkából származott Szicíliából. Szüleit egy rablótámadás alkalmával vesztette el, mikor még 6 éves volt. A banda vezetője fantáziát látott a kölyökben és magához vette. Onnantól kezdve a kis Mario bűnözők között élt, velük aludt, velük evett, és idő után velük vett részt a különböző bűncselekményekben. Gyakran alkalmazták elterelésként vagy csaliként a fiút. Tizennégy éves korára profi tolvaj volt és csaló. Okos, fegyelmezett, tanulékony, de érzelemmentes és rideg. Senkit nem szeretett, senkit nem nevezett barátjának, és őt sem tartotta annak senki. Úgy élt közöttük, mintha nem is hozzájuk tartozna, szinte soha nem beszélgetett senkivel, csak akkor közeledett valakihez, ha érdeke fűzte hozzá. Amint megkapta, amit akart, már nem érdekelte tovább segítője, elintézte vagy fizikailag, vagy szakmailag, de mindenképp kegyetlenül. Egy betöréses rablás során történt egy eset, mikor egyik bajtársával hatoltak be egy szép falusi házba jó zsákmány, de legalábbis élelmiszer reményében, és a kutakodás közben a másik bandita értékes aranyozott szentképekre bukkant, melyet jó áron el lehetett adni a feketepiacon. Mario vitatkozni kezdett fiatal társával, miként osztozkodjanak az értékes szerzeményeken, mire a ház tulajdonosa, egy öregúr felkelt és gyanútlanul a zaj irányába indult, az hívén, hogy háziállatait támadja valami vad. Mario gondolkodás nélkül lelőtte az öreget is, meg partnerét is, elkobozta a képeket, és további zsákmánnyal megrakodva tért vissza társaihoz. Mikor kérdezték, hogy miért egyedül jött vissza, azt mondta, hogy az öregúr puffantotta le a fiút és ő is csak nagy nehezen tudott elmenekülni. A banditák nem csodálkoztak, időnként előfordult, hogy a csendőrök vagy az áldozatok megöltek közülük pár embert. Mario a képeket titokban adta el. Egy évvel később a csendőrök kezére került, akik börtönbe vetették, de előtte jól helybenhagyták. Megszökött, de hogy hogyan azt senki sem tudta mind a mai napig, de valószínűleg megvesztegetett valakit, aztán átverte. Mindenesetre a szabadsága korlátozása nagy elhatározásra juttatta: elhagyta Szicíliát és az Egyesült Államokba költözött, vagy inkább menekült. Pár hónap alatt már egy banda tagja volt Los Angeles utcáin. Egyre feljebb tornázta magát, később már mindenhova elért a keze. Mindennel foglalkozott, drogokkal, prostituáltakkal, műtárgyakkal, csempészáruval, mindennel, amivel pénzt lehetett csinálni. Most már 60 évére csak műtárgyakkal, képhamisítással kereste kenyerét. Hihetetlen befolyásra tett szert a művész világban, mind a művészek között, mind a kereskedők és egyszerű tolvajok között. Bármit meg tudott szerezni, bármit el tudott intézni és megközelíthetetlen volt.
Ettől az embertől haladt 50 méter távolságra egy jelentéktelen külsejű, magas, barna férfi nagy bozontos bajusszal és műanyagkeretes szemüveggel. Haja rendezetlenül lógott arcába, kezeit barna bársony nadrágja zsebébe süllyesztette és nagy kimért léptekkel haladt. Ránézésre egy hippi benyomását keltette, aki egy másik világban repdes beszívva és nem figyel senkire és semmire, csak önmaga tökéletességével foglalkozik, elmerül elméje rejtett zugaiba egy elcsépelt rock zenét dúdolgatva. De ha valaki figyelmesebben megnézi, észreveszi értelmes és éber tekintetét, mellyel környezetét pásztázza és egy pillanatra sem veszíti szem elől prédáját.
Conti és emberei körülbelül 400 méter megtétele után befordultak egy utcába, ahol magas juharfák teremtettek hűs árnyékot a 30 fokos hőségben. Kismamák tolták babakocsijukat, gyerekek labdáztak, bicikliztek, a férfiak a házaik előtt beszélgettek hűtött sört iszogatva. Az egész környék nagyon békés volt, és egyáltalán nem illett bele a négyes, mely egy zöld színre festett emeletes ház felé igyekezett. A négyesből kettő gorilla megkerülte két oldalról a házat hátsó kijáratokat keresve, miközben Mario megmaradt testőrével együtt becsöngetett az ajtón. Egy csinos, középkorú hölgy nyitott ajtót, aki szinte azonnal sikítozni kezdett. Conti embere megragadta az asszonyt és ellenvetést nem tűrve visszavezette a ház belseje felé. Hátulról hangos kiabálás hallatszott, a kert felől az előzőleg eltűnt gorillák egy férfit tartottak a karjukban, aki dobálta magát, rugdosódott és mindenáron szabadulni akart. Valószínűleg a hátsó kijáraton akart elmenekülni. Miután a szerencsétlen férfit és asszonyát letuszkolták a nappali virágmintás kanapéjára és körbejárták a házat, hogy megbizonyosodjanak senki nincs rajtuk kívül, Mario Conti a foglyok felé fordult, addig a berendezési- és dísztárgyakat vizsgálgatta, és megszólalt:
– Sosem értettem, hogy az amerikaiak miért ilyen ízléstelenül giccsesek. Csupa értéktelen és rusnya darab, melyekért vagyonokat fizetnek. Pedig te tudod mi az igazi érték, igaz Michael? – Mario vérfagyasztó tekintettel meredt a rémült férfira.
– Én… én nem…
– Persze, hogy nem te Michael. De akkor ki?
– Nem tudom Mr. Conti, kérem higgyen nekem, tényleg nem tudom.
– Ezt elég nehezen tudom elhinni. És sajnálattal tapasztalom, hogy hülyének nézel. Pedig tudod, hogy mi vár azokra, akik bolondot akarnak belőlem csinálni Michael.
A férfi még nagyobbra nyitotta szemeit a rémülettől és elkezdett remegni.
– Először megkeressük, mi számukra a legértékesebb és módszeresen elpusztítjuk, lehetőleg a szeme láttára, egészen addig, míg már az anyját is képes lenne eladni, végül őt magát is megkínozzuk és végzünk vele. Ugye nem mondok újdonságot Michael?
A férfi elpityeredett. Mellette a nő is zokogott és jajongott.
– Itt van például ez a gyönyörű teremtés. Hogy hívják kedves? – Conti a nő felé fordult.
– Ma… Margareth.
– Na Michael. Mi lenne, ha hagynám a fiúknak, hogy eljátszogassanak egy kicsit Margareth-el? – a gorillák vihogtak, Mario elővett a zsebéből egy vadászkést – Aztán ezzel a kis zöldségszeletelővel megsimogatjuk, mondjuk először az egyik mellét… – Michael behunyta a szemét és nyöszörgött, az asszony sikoltozni kezdett. Az egyik testőr befogta a száját. – Aztán a másikat – folytatta Conti – minden kiálló kis testrészétől megszabadítjuk. Akkor már nagyon fog vérezni Michael.
– Kérem ne – nyöszörögte Michael.
– Majd lehet, úgy megnyomkodjuk a szemeit, hogy azok ki találnak folyni üregükből…
– Karl. Karl Brenton. Neki adtam el a maszkot Mr. Conti! A Wood Street-en van egy galériája. Brenton Art’s a neve. Kérem, kérem, ne bántsák a feleségemet!
– Tudtam, hogy jól döntesz Michael.
Mario elővett egy revolvert a zsebéből majd két golyót eresztett ki belőle, egyet a férfi, egyet a nő szeme közé. Pillanatokon belül elhagyták a házat.
Az egyik ablakon belesve egy hippi nézte végig a jelenetet. „A rohadék” – mondta, majd lebukott nehogy észrevegyék, és tisztes távolból tovább követte a négyest.