Az ájult, vérző Aaliyah-t berakták a csomagtartóba, kezeit, lábait megkötözték, rácsapták az ajtót, majd villámgyorsan továbbhajtottak.
– Nem sérült meg nagyon, uraim? Lehet kórházba kellene vinni. – Brenton, aki a dzsipben ült, csak egy pillanatra látta a lányt, de szépsége azonnal megfogta.
– Hagyd csak, sokat bír a kis kurva! – kuncogott Sergio.
– Mi nem vagyunk állatok! Legalább hadd nézzem meg, hogy nem súlyos e a sérülése!
– Na ide figyelj te paprikajancsi! – Sergio olyan hirtelen fékezett, hogy Brenton feje a kesztyűtartónak ütődött. – Itt én irányítok világos? Ha azt mondom, ott marad a ribanc, ahova raktam, akkor te nem pofázol bele! Máshogy nem tudunk sikeresen együtt dolgozni, csak ha mindenki teljesíti az utasításaimat. Vagy neked tán pont az a célod, hogy megnehezítsd a dolgunkat? – fenyegetően Brenton fölé hajolt.
– Persze, hogy segíteni akarok, egy csapatban vagyunk, és te vagy a csapatkapitány! – sietett a válasszal a galériatulajdonos. Fogalma sem volt, mit tegyen. Ott a raktárban kitalált hirtelen valamit, hogy elkerülje Robert sorsát. Sőt talán annál rosszabbul is járt volna. Még hogy azték imák! A maszkot is hiába keresnék az indiainál. Visszagondolva óriási őrültségnek hangzott. A lényeg, hogy élve kiszabadítsák az öregeket, és maguk is megússzák a kalandot. Ez utóbbi nehezebb feladatnak tűnt. Biztos volt benne, hogy amint értéktelenné válik, megszabadulnak tőle is és barátaitól is. Aggódott Robert-ért, Alice-ért, úgy érezte a kezében van az ő életük. És az a nő a kocsiban! Lehetetlen, hogy egy ilyen finom, elegáns, fiatal nő ennyire gonosz és kegyetlen legyen! Lehet ő is csak áldozat. És most ott fekszik a csomagtartóban összetörve, véresen, segítségre szorulva. Megőrjítette ez a tehetetlenség.
Az autó megállt. Körülbelül 200 méterre lehettek a Santah villától. Leparkolt mögöttük még egy autó. Mind kiszálltak, 8 mindenre elszánt férfi.
– Körbevesszük a házat, mindenki körülbelül 50 méterre álljon a másiktól. Ha elhelyezkedtetek, vártok, míg megadom a jelet, aztán egyszerre megindulunk a ház felé. Ha bárki őrrel találkozik, azt csendben likvidálja, még nem tudhatják,hogy itt vagyunk. Amint elég közel vagyunk, és már nem tudjuk tovább titkolni jelenlétünket, gyors és határozott rajtaütésre van szükség. Brenton, te mellettem maradsz!
Mindenki bólintott, majd csendben szétoszoltak. Sergio várt öt percet, aztán kezét szájához emelve madárhangot imitált. Szinte azonnal hat csendes válasz érkezett.
– Indulhatunk – súgta Brenton-nak.
Óvatosan kúsztak előre a fák között. Ötven méterrel a ház előtt egy férfi körvonalait vették ki . Sergio hangtalanul mögé osont, csendben eltörte a nyakát és egy már szinte gyengédnek tűnő mozdulattal a földre eresztette. Hátrafordult és szemével jelzett Karl-nak, hogy kövesse. Az csak meredt a halott férfira és nem tudott megmozdulni. Conti jobb keze odalépett hozzá, megrázta és belesziszegte az arcába: „Ébresztő mister!Erre most nincs idő!”
Hirtelen kiáltás hallatszott, majd egy tompa puffanás: nem messze tőlük egy másik férfi rogyott a földre. De már késő volt, a kiáltást meghallották, és a ház környékén mozgolódás támadt. Sergio elnyomott egy káromkodást, majd a már ismert madárhanggal utasította embereit a gyors cselekedetre. Néhány lövés és újabb két ember esett áldozatul. Elszabadult a pokol. Brenton a lövöldözésben a földre vetette magát, de Sergio felrángatta és maga után húzta. Golyózápor közepette bevetették magukat a házba több ember kíséretében. Bent a villában újabb férfiak támadtak rájuk, de a hatalmas olasz mindet ártalmatlanná tette. Egy fiatal lányt találtak a konyhában, aki rémülettel eltelve keresett menedékhelyet. Sergio megragadta és a falhoz nyomta a lányt. „Hol vannak?” – kérdezte. A lány meg sem tudott szólalni félelmében. Ezt már Brenton sem hagyhatta szó nélkül. Csillapítóan az olasz vállára tette a kezét, és kedvesen szólt a lányhoz:
– Ne haragudjon kérem! Nem akarjuk bántani. Egy kedves barátomnak a szüleit tartják itt fogva valahol, aki nagyon aggódik értük. Csak értük jöttünk, hogy visszavihessük a családjukhoz. Kérem segítsen! Hol tartják őket fogva?
A lány kissé megnyugodva jelzett fejével az alagsor felé.
– Hárman vannak velük.
– És a maszk? – kérdezte Sergio. A lány értetlenül nézett rá.
– Az nem itt van. Az személyesen Santah-nál van. – vágta rá gyorsan Karl.
– Akkor ne vesztegessük az időt! – Sergio két társával az alagsor felé indult, nyomukban Brenton-nal. Kintről még behallatszottak a csata hangjai. Odalentről már mindenki felszaladt a zaj miatt, egyetlen fiatal férfi maradt a házaspár mellett, aki mikor meglátta az idegen fegyvereseket, azonnal megadta magát. Conti egyik embere puskatussal fejbe vágta, mire az a földön terült el.
– Önök Robert szülei? – Karl segített az öregek köteleinek eloldásában.
– Igen, mi vagyunk. Mi történt? Robert jól van? Valami bajba került talán?
– Hát ő.. most az a lényeg, hogy önöket biztonságba vigyük. Tudnak menni?
A több napos fogság, félelem, bizonytalanság, és megkötözés hatással volt a két idős emberre. Brenton nem látta őket előtte, de biztos volt benne, hogy fizikai állapotuk már sosem lesz a régi. Robert édesanyját támogatva elindult felfelé a lépcsőn. Mire felértek Sergio és emberei már megtisztították az utat. Egy előre küldött emberük már hozta is az egyik kocsit, amibe besegítették a szülőket, majd Karl is bepattant. Sergio úgy döntött itt marad a többiekkel és átkutatják a házat. Az autó a kiszabadított foglyokkal és galériatulajdonossal elindult. A volánnál Conti egyik embere ült.
Mikor kellő távolságra kerültek a villától, Karl minden erejét összeszedve megütötte a zsoldost, majd mikor az fájdalmasan felordított és az arcához kapott, Karl egy gyors mozdulattal kinyitotta a vezető melletti ajtót és kirúgta az autóból a férfit. Átpattant a kormányhoz mit sem törődve a hátsó ülésen sikítozó mamával, belepillantott a visszapillantóba, hogy megbizonyosodjon, a zsoldosnak nem esett nagy baja, látta, amint feltápászkodik a földről és az öklét rázza a távolodó autó felé.
– Ne haragudjanak kérem emiatt a közjáték miatt – szólt Brenton az összekapaszkodó házaspárnak. – A fiúk és az én asszisztensem ezeknek az embereknek a karjaiban van. Csak csellel tudtam őket felhasználni arra, hogy segítsenek az önök kiszabadításában. Őszinte leszek magukhoz. Robert nagyon rossz állapotban van. Igazából én magam sem tudom pontosan milyen sérüléseket szenvedett, de azt tudom, hogy kórházban van. Most azonnal megyünk őt kiszabadítani és mindnyájukat biztonságos helyre kell vinnünk. Ha ez megtörtént elmondok mindent részletesen, de addig kérem bízzanak bennem.
– Úristen! – kiáltott fel Mr. Farbor – Mi történt Robert-el?
– Megverték uram.
– Jaj Istenem segíts! – nyögött fel az asszony.
– Mint mondtam, nem akarom önöket áltatni. Robert nincs jól. És a segítségünkre van szüksége. Segítenek nekem?
– Ön kicsoda?
– A nevem Karl Brenton, galériatulajdonos vagyok. A birtokomba került egy értékes műtárgy, ami sok rossz embernek is felkeltette az érdeklődését, és nem riadnak vissza a gyilkolástól sem, amint azt láthatták. Robert-et is belekeverték az ügybe azáltal, hogy felbérelték eme műtárgynak a megtalálására, méghozzá az a nő, aki önöket elraboltatta, hogy ezzel zsarolják a fiúkat. Úristen! – kiáltott fel hirtelen – a nő!
Megállította az autót, kiszállt és a csomagtartóhoz rohant. Kinyitotta, ám rögtön meg is bánta, mert egy hatalmas rúgást kapott a gyomrába. Aaliyah eloldotta a köteleit amíg egyedül volt, és most szédülve támolygott ki a csomagtartóból. De Brenton sem volt rest. Azonnal rávetette magát a nőre és a földre teperte. Az autó hátsó ülésén újabb sikítozás kezdődött. Aaliyah ficánkolt, rugdosódott, kiabált, de nem tudott megszabadulni a férfi súlyától. Mikor a lány megnyugodott kissé, Brenton megszólalt:
– Kérem miss! Nem akarom bántani, segíteni akarok magának!
– Maga az a galériás fickó, igaz? – kérdezte Aaliyah ellenszenvesen.
– Igen, én vagyok, Karl Brenton. És maga ha jól tudom Santah lánya. Maga bérelte fel Robert Farbor-t egy maszk felkutatására.
– Magánál van a maszk?
– Igen, nálam van. Elrejtettem. Nyomomban van a maga apja, Conti és az emberei és még ki tudja kicsoda. Robert-et kórházba jutatták, az asszisztensnőm Conti fogságában. Robert szülei pedig a félelemtől ájultan a kocsim hátsó ülésén.
– Robert-et kórházba juttatták? – Aaliyah szeme tágra nyílt és csupa aggodalom áradt belőle. Egy pillanatig történt az egész, aztán újra az ellenszenv áradt azokból a gyönyörű szemekből, de ennyi idő épp elég volt, hogy Brenton lássa, ez a lány szerelmes Robert-be.
– Segítsen Aaliyah! Robert kórházban van, Conti embere őrzi. Amint megtudják, hogy elszöktem a szülőkkel, Robert-et megölik. Ki kell hoznunk őt onnan és egy biztonságos helyre kell vinnünk. Segít nekem?
A szép indiai lány megtört:
– Segítek. Robert nem tehet semmiről. Apám meg fog ölni, de nem baj. Ez nem élet így. Siessünk!
Most már négyen száguldottak lefelé a hegyről. Ekkor ért lihegve a Santah villához a „kitessékelt” zsoldos Sergio után kiáltozva.