A Hidle park ebben az órában igen forgalmas. Brenton nem igazán értette miért választ Conti ilyen nyilvános helyet sok lehetséges szemtanúval, de örült, hogy így esett. Izgatott volt. Nehezen tudta elképzelni, hogy sértetlenül elengedik őt is és Ms. Grendolfin-t is, de bíznia kellett benne. Semmi trükközés. Itt a maszk, átadja, fogja az asszisztensét és eltűnnek. Felszámolja a galériát, elköltözik máshova és új életet kezd. Talán Alice is vele tart. Végtére is már öt éve együtt dolgoznak és teljes az összhang. Eszébe villant a nap, mikor először találkoztak. Egy kiállítás megnyitón voltak aznap, a képek ritka unalmasak, a közönség sznob és ízléstelen, a társalgás silány. Brenton már épp menekülni készült, mikor bemutatták neki Alice-t. Kettesben maradtak kicsit és rögtön kiderült: a nő hasonlóképpen gondolkodik a kiállításról. Munkát keresett, Brenton pedig épp akkoriban tervezte megnyitni galériáját, úgyhogy felajánlotta az állást Alice-nek. Azóta pedig minden megy mint a karikacsapás.
Merengéséből egy autókürt zökkentette ki. Odakapta a fejét és egy fekete mercedes-t pillantott meg tőle tíz méterre. Sergio hajolt ki belőle és intett, hogy menjen oda. „Jaj, ne!”- gondolta Brenton. De nem tudott mit tenni, elindult felé. Sergio kinyitotta az ajtót és helyet adott maga mellett. Karl nem szállt be.
– Ne húzzuk egymás idejét Brenton. Üljön be!
– Nem fogok. Itt beszéltük meg Mr. Conti-val. Egyedül jöttem, tőle is elvárom, hogy egyedül jöjjön. Mindkettőnknél van valami, ami kell a másiknak. Itt elintézzük a cserét és ennyi.
Sergio elbizonytalanodott. Brenton kihasználta:
– Elég volt ebből, semmi trükközés. Csak Conti-val vagyok hajlandó beszélni. – visszasétált a park bejáratához és várt.
A gorilla becsukta az ajtót és elhajtott. Rá egy percre megcsörrent a telefon.
– Brenton?
– Mr. Conti?
– Mi a fenét művel?
– Várom Önt.
– Küldtem Önért kocsit.
– Az engem nem érdekel. Itt akarom elintézni. Itt van nálam a maszk. Hozza ide az asszisztensemet épségben, és akkor odaadom a maszkot. Várok. – azzal lerakta a telefont.
Eltelt fél óra, Brenton már kezdett aggódni. Akkor befordult ismét a mercedes, megállt és kiszállt belőle a maffiavezér két emberrel körülvéve. Mögöttük egy fiatal nő ijedten, de sértetlenül. Odaszaladt Karl-hoz és a nyakába borult.
– Jaj Mr. Brenton. Úgy féltem.
– Semmi baj Alice. Most már minden rendben lesz.
– Na jó Mr. Brenton. Itt vagyunk mind, ezt akarta. Viszont most ide a maszkot.
Karl levette a táskát a hátáról és kivette belőle a maszkot. Gyönyörűen csillogott rajta a napfény.
– Majd én. – Alice kivette a kezéből, és mielőtt bárki bármit szólhatott volna, felvette. A következő pillanatban már nyoma sem volt.
– Brenton!!!! – ordította Conti, előkapta a fegyverét és a galériatulajdonosra szegezte.
– Ne, ne! Én … én… én ezt nem értem!
– Ezt nem ússza meg szárazon!
Az emberek körülöttük elkezdtek sikítozni. „Fegyver van nála!” A hirtelen jött káoszban Brenton beugrott egy bokor mögé. Conti elveszítette szem elől.
Ekkor egy újabb fekete mercedes tűnt fel, lelassított, lehúzták az ablakokat, amely mögül két puskacső meredt ki. A puskaropogás újabb sikítozást váltott ki. Több ember omlott élettelenül a földre, köztük Conti és emberei. Brenton meghúzta magát a bokor mögött és imádkozott. Már bánta, hogy nem ült be az autóba.
Az autó a támadókkal épp oly gyorsan elhúzott, ahogy megjelent, nyomában halottakkal és sérültekkel. Karl óvatosan kikémlelt a bokor mögül. Előtte nem sokkal Conti feküdt vértócsában, szeme üvegesen meredt az ég felé. „Jézusom! Ez mi volt?” Körbenézett, emberek feküdtek szintén vérben, némelyik jajgatott, némelyik már nem. „Úristen, úristen!” Brenton érezte, hogy kezd úrrá lenni rajta a sokk. Zúgó fejjel nekiindult, azt sem tudta mit csinál. Azon kapta magát, hogy Conti zsebeiben turkál. Nem tudott testének parancsolni, mintha külső szemlélőként nézte volna cselekedeteit. A telefonon kívül mást nem talált. Azt nem vitte el. Mire ismét észhez tért, már több utcával messzebb járt. Felhívta Robertet, hogy jöjjenek érte. Kérdezték, hogy mi történt, de nem tudott válaszolni.