Ragadozó 8.rész

– A francba! – kiálltott fel Adam ebédje közben, miután elolvasta a Daily Fare címlapján szereplő feliratot: GYILKOSSÁG VAGY BALESET? – hiredette a címsor. Adam gyorsan elolvasta az írást. A cikk beszámolt a hétfő este talált holttestről, és az áldozat előéletéről. Felvetették a kérdést: – Mi van, ha gyilkosság történt? A beszámoló különösképpen kihangsúlyozta, mennyire nyugtalanítóan hat ez a város biztonságára. Összehajtogatta az újságot.
Adam Balmor válása óta gyorséttermekben költötte el a reggelijét és ebédjét is. Vacsorára pedig vagy maga ütött össze valamit, vagy valamelyik házhozszállító étteremből rendelt. Jelen pillanatban éppen a Big Tom's-ban üldögélt kávéját kortyolgatva. Előtte az étlmaradékokkal teli tányér és a Daily Fare hevert. Jobb szerette volna, ha nem fújják fel annyira az ügyet, de tulajdonképp számítothatott rá. Úgy döntött tesz egy kis kitérőt, és személyesen megy el a boncolási eredményekért. Fizetett és az utcán parkoló kocsija felé igyekezett. A szél erősen megtépázta a fák ágait, úgy látszott a vihar nem akar szűnni. Az aranysárga, vörös és zöld keveréke táncolt a szélben mindenhol. A rádió továbbra is borús időt jósolt, sőt esőzést ígért a hét végére. A hírekben a hetes főútvonal mentén történt vonatszerencsétlenség volt a fő téma. Adam szomorúan vette tudomásul a tragédiát.
Stanton Hill egy 18200 lakost számláló kisváros volt Clerwin megye szívében. Jobbára kertes házakból tevődött össze. A belvárosban helyet kapott a Huszas csatorna épülete, mellett bank, bevásárló központ, éttermek és a postahivatal. A kórház a külváros nagyobb részét elfoglaló St.Clement park túlsó oldalán helyezkedett el. A park környéke most kihaltnak tűnt. Az emberek bemenekültek a hideg elől a biztonságos épületekbe. Adam a parkolóba irányította a kocsiját és leállította a motort. Felhajtotta kabátja hajtókáját úgy igyekezett a bejárathoz.
Mivel már ismerte a járást, egyenesen az algsor felé tartott. Mindenfelé emberek siettek, látogatási idő lévén a kórház elevenen nyüzsgött. Furcsa volt ezek után az alagsor hűvös nyugalma. Kopogtatott majd benyitott az irodába, de senki nem volt bent. Visszafordult a folyosóra, és a boncterem irányába tartott. Itt a már tegnapról megismert kórboncnok mosta le az asztalt éppen. Adam köszönt és Laura után érdeklődött.
– Dr. Johnson a főorvosnál dr. Rascom-nál van – mondta Zach.
– Mikor jön vissza? – kérdezte Adam.
– Az attól függ, mennyire elfoglalt a mi főorvosunk. Ha a jegyzőkönyv érdekli odaadhatom én is – tette le az öntözőslagot Zach. Elzárta a vizet és Adam felé fordult. – Tulajdonképpen benézhetek később is – szabadkozott Adam, de Zach már el is tűnt, majd néhány másodperc múlva visszatért kezében a papirokkal. Zach szólásra nyitotta volna a száját, ám ekkor megszólalt a falon lévő telefon. A zaj olyan természetellenesen viszhangzott a teremben, hogy Adam önkéntelenül is összerezzent. Zach odament és felvette. Néhány perci beszélt valakivel, majd letette a kagylót és felírt magának valamit egy papírdarabra.
– Bocsánat – kért elnézést Zach. Kezébe nyomta az iratot. – Majd megmondom neki, hogy kereste.
Adam csalódottan távozott a kórházból. Remélte, hogy találkozni fog Laurával és esetleg meghívhatja majd személyesen vacsorázni. Már az első találkozásuknál szimpatikusnak találta a lányt. Előidézte a tegnap estét, mikor nevetett és azok a szeplők az orra körül táncot jártak. Hirtelen észbe kapott; hiszen meg sem kérdezte van-e barátja. Talán férjes. Adam ezen tűnődött még akkor is, amikor bekanyarodott a rendőrség épülete elé.
Az emeletes épület a polgármesteri választások jóvoltából két hónapja lett felújítva. Még most is érezhető volt a friss festés illata és némelyik ablakban a szegélyt védő fólia maradványa lengedezett a huzatban. Adam irodája a földszinti ideiglenes fogda mellett volt. Az első emeleten irodák és oktatóterem, amit gyűlésekkor is használni szoktak. Adam odaintett Oliver Stafford őrmesternek amint az irodája felé haladt. Bent felakasztotta kabátját, és hozzákezdett a boncolási jegyzőkönyv tanulmányozásának. Az íróasztala tele volt jegyzetekkel, félig nyitott aktákkal, helyszínről készített fényképekkel. Félig hintázva a székén Adam ezt a káoszt próbálta rendszerezni. Kopogtatást hallott az ajtaján:
– Bújj be! – kiálltotta.
Oliver nyomta be fejét az ajtón. – Ezer ember keresett. Kíváncsiak mire mentél a nyomozásban. Becsukta maga mögött az ajtót.
– Nem sokra – vallotta be Adam – senki nem látott se nem hallott semmit. Ujjlenyomatokat csak elmosódottakat találtunk amivel nem jutunk messzire.
Oliver felemelt egy fényképet az asztalról. – Mi a helyzet a srác ismerőseivel?
– Nőismerőseivel, – javította ki Adam – mert abból aztán nem szűkölködött. Elkezdtük őket kihallgatni, de itt is újabb zsákutcába jutottunk. Senki nem maradt vele pár hétnél tovább.
– Itt kellene továbbmenni. Gyanítom, hogy valamelyik bosszúálló barát lépett közbe.
– Szerintem nem.
– Nocsak – lepődött meg Oliver – találtál valamit?
– Inkább csak megérzés – mondta Adam. – Nézd meg itt ezeket a fotókat, – lökte közelebb a képeket – két lyuk a koponyában. Szeritned egy bosszúálló barát ilyen stílust használna?
– Vajon mi lehet ez? – forgatta a kezében a fényképet Oliver. – Ilyet még sosem láttam.
– Hát én sem. Adam megnézte mit írt a jegyzőkönyvbe Laura: – "Ismeretlen eredetű, szokatlanul hegyes, szúrófegyvertől származó sebesülés."
Oliver visszatette a képet az asztalra – Még jó, hogy a sajtó nem szerzett erről is tudomást.
Adam délutánja hátralevő részében befejezte jelentését. Gondolatai mindutalan visszakanyarodtak a titokzatos fejsérülésekhez. Ekkor egy hirtelen ötlettől vezérelve elhatározta, hogy amint végez felhívja Laurát és a tanácsát kéri. Támadt egy ötlete, de nem volt biztos benne míg nem hallja a lány válaszát.