Élmények Északon 10.

TIZEDIK FEJEZET

Igen kalandos és izgalmas napon voltak túl. Este Niilonak még sikerült beszélnie Alinával. Élménybeszámolót tartott a jól sikerült jéghalászatról.
– Ez nagyon veszélyes helyzet volt Niilo, féltelek – mondta Alina ijedten.
– Ne félts minket kedves, látod még a medvének sem kellettünk – válaszolta nevetve.
– De nekem, rettentően hiányzol.
– Köszönöm, ezt jólesett hallanom. Nekem is hidd el.
– Tudod már mikor jöttök vissza?
– Még nem. Elég sok programot talált ki nekünk Oskari. Ő itt a legjobb vadász hírében áll. Rendkívül vendégszerető emberek és remekül érezzük magunkat. Holnap meghívott minket ebédre az otthonába. Ne aggódj! Amint tudok, majd ismét jelentkezem – köszönt el Alinától.
Ez idő alatt Joel a szüleivel beszélt és Rasmus is váltott pár szót velük. Szerencsére otthon rendben mennek a dolgok, így megnyugodva hajtották álomra a fejüket.
Reggel későn ébredtek a kimerítő nap után. Gyorsan elmentek a boltba, hogy vásároljanak ajándékot Oskariéknak. Természetesen a fényképezőgép sem maradhatott el. Niilo rengeteg lenyűgöző fotót készített ismét emlékül. Ebédidőre megérkeztek a vadász házához, akik igazi szeretetvendégséggel várták őket.
Nagyon jól érezték magukat. Ebéd után Oskari mesélt nekik az ott élők szokásairól és arról, hogy hogyan védekeznek a téli időszakban a rettentő hideg ellen.
– A mi életünkben legfontosabb a család és a közösség. Ezen belül mindenkinek meg van a maga szerepe. A férj házat épít és vadászik, amíg a feleség az étel elkészítésével foglalatoskodik. Ezenkívül cserzi a fóka és rénszarvasbőrt, amiből prém borítású ruhát készít, a hideg téli hónapokra. Vízálló kabátot és csizmát a rénszarvasszőr-mén kívül bálna, delfin vagy fóka vastag bőréből állítja össze. A szőrös szegélyű vastag kabát dupla rétegű, kívül – belül szőrmés. A csizma általában három rétegű. Az első belül szőrös és eltakarja a térdet, így a fókavadászat közben kényelmesen le lehet térdelni a jégre. Ezt a nadrág alá szoktuk felhúzni és zoknit nem használunk hozzá. A külső lábbelit úgy nevezzük kami, kívülről szőrös és a térd alá ér. A hő megtartása miatt két helyen elkötjük a bokánál és térd alatt.
– Nálatok azért sokkal hidegebb van, szükségesek ezek a speciális ruházatok. A család nekünk is a legfontosabb – szólalt meg Rasmus.
– Az jó, látom milyen szeretetben vagytok egymással. Itt a férfiak igyekeznek ám megnősülni és megbecsülik párjukat, mert tudják, hogy egymásra vannak utalva. Gyermekeinket pedig igen gondosan neveljük és mindenre megtanítjuk. Amennyiben valamilyen oknál fogva árvaságra jutnának, akkor a közeli rokonok veszik magukhoz őket – folytatta Oskari.
– Igen, engem is a nagybátyám vett magához és ő nevelt fel, miután a szüleim életüket veszítették. Nagyon hálás vagyok neki érte – tette hozzá Niilo.
– Sajnálom fiam, nem tudtam. Azt látom, hogy úgy szeret téged, ahogyan egy apa csak szeretheti a fiát – mondta Oskari. – Joel a testvéred?
– Nem, de együtt nőttünk fel és olyanok vagyunk egymásnak, mintha testvérek lennénk – válaszolta Joel mosolyogva.
– Igazán nagy örömömre szolgál, hogy megismerhettelek benneteket.
– Mi nagyon köszönjük neked és családodnak a barátságot és azt, hogy megismertetted velünk az életformátokat, valamint Kulusukot és környékét – tette hozzá Rasmus.
– A zord, hosszú téli hónapokban lelassul ám az élet. Ezt az időszakot a barátkozásra szoktuk felhasználni. Gyakran összejövünk, ilyenkor énekelgetünk és táncolunk. A gyerekkel játszunk vagy történeteket mesélünk nekik a sarkifényről, vadászatokról és különféle élményeinkről. Ezek a történetek aztán nemzedékről – nemzedékre megmaradnak, hogy megőrizzék a hagyományainkat és a hitvilágunkat – mesélte Oskari.
– Ez fantasztikus dolog – szólalt meg Joel.
– A lehetőségeket, mindig a körülmények adják. Persze a meleg ruházatokon kívül itt a túléléshez nagyon fontos a jól szigetelt menedék is.

– Nálunk jellemző a hóból épített gömbölyded alakú házak, amelyeket iglunak hívunk és az építmény hozzátartozik a sarkvidéken élők életéhez. Ettől függetlenül láthatjátok, hogy nem mindenki abban él. Terveztem veletek, hogy majd elviszlek egy családhoz, akik messze innen ilyenben élnek. Elég sokat meglátogatom őket és mindig viszek magammal, olyan ajándékokat, amire szükségük lehet – mondta Oskari.
– Már alig várjuk – tette hozzá Niilo mosolyogva.
– Rendben, de addig még vár rátok egy vadászat is – válaszolta a férfi kaján mosollyal az arcán.
– Mikorra gondoltad? – kérdezte Rasmus.
– Ahogy az időjárás engedi, de majd szólok előtte.
– Jó lesz, nagyon szépen köszönjük a vendéglátást – köszöntek el a családtól Rasmusék.
Pár nap elteltével, este bekopogott hozzájuk Oskari.
– Rasmus készüljetek el holnap kora reggelre itt vagyok értetek a négy személyes kutyaszánnal megyünk majd.
– Rendben, köszönjük szépen. Gyere be ülj le közénk – invitálta Rasmus.
– Nem, nem köszönöm. Ti is pihenjétek ki magatokat, mert hosszú napunk lesz. Remélem estére visszaérkezünk. Jó pihenést kívánok – köszönt el Oskari.
– Neked is, reggel találkozunk – válaszolta Rasmus.
– Na fiúk, hallottátok? Jó éjszakát mindenkinek.
– Igenis kapitány – válaszoltak nevetve, Joel még haptákba is vágta magát.
A szürkület már kezdett felengedni, a Nap sugarai lágyan jelentek meg az égbolton. Rasmusék alighogy elkészültek, megérkezett Oskari. A Nap sütött, derült időnek ígérkezett és a szél sem fújt, ami a vadászat szempontjából nagyon előnyös. Azonban eszméletlen hideg volt.
Hosszan mentek be az erdőbe, többórás utat tettek meg a kutyahúzószánnal. Útközben elmagyarázta a vadász vendégeinek, hogy elsősorban sarki rókára és sarki nyúlra fognak vadászni. A családnak, ahová mennek, leginkább prémre és élelemre van szüksége. A nyúl csemegének számít náluk, ezekből az állatokból arrafelé kevés van.
Egyszercsak megálltak és a hámból Oskari kiengedte a kutyákat négy kivétellel. Azok parancsszóra mindjárt a lábához feküdtek, nem széledtek széjjel. Nagyon okos és rendkívül erős kutyák, látszott rajtuk, hogy tudják a dolgukat.
– Miért, hagytad azt a négyet befogva? – kérdezte Niilo.
– Azért, mert ők a szánt húzzák majd utánunk, ha füttyentek. A többiek velünk jönnek és a meglőtt állatot odahozzák nekünk.
Hótalpat húztak a csizmájukra és elindultak a rókák és nyulak felkutatására. A kutyák csendben követték őket. Kifogástalanul szervezett vadászat volt. Mindenben követték a férfi utasítását, így hamar sikerült megfelelő mennyiségű rókát és nyulat elejteniük.
Összepakoltak, hogy már indulnak vissza, hiszen az idő elszaladt és még haza is kellett érniük. Oskari aggódóan figyelt az égre a hegyek fölött.
– Mi a baj? – kérdezte Rasmus.
– Az ott! Látjátok? – mutatta kezével az irányt.
– Hófelhőnek néz ki – szólalt meg Joel.
– Igen, de milyen! – tette hozzá a vadász komoly arccal.
– Figyeljetek! Az egy nagyon komoly hóvihart fog hozni. Itt nincs semmi, ami védelmet adna, akkor pedig mindnyájan most láttuk az eget utoljára ebből a pozícióból. Haza már nem érünk, mert útközben érne minket. Csak egy megoldás van, iglut kell építenünk – mondta határozottan Oskari.
– Iglut? – kérdezett vissza Niilo.
– Igen, méghozzá nagyon gyorsan – válaszolt sürgetően.
– De hát hogyan? – kérdezte Joel.
– Ne ijedjetek meg, ha én egy óra alatt megtudom építeni, akkor most négyen kész leszünk vele, mire ideér a hóvihar. Csak tegyétek azt, amit mondok. Hamar – hamar! Kevés az idő, gyorsan jön! Elő a tőröket!
Oskari, pillanatokon belül kijelölte az alaprajzát a kunyhónak. Megmutatta, hogyan vágják ki belül a hótéglákat. Így, gyorsabb munkával egyre nagyobb belső teret nyertek. Az építmény tetejére egy kockát vágtak jégből és azzal borították be. Ezt használják a sarkvidéken üvegnek.
Az alját és falait rénszarvasprémmel takarták le, ami kiválóan szigetel. Biztosítja a meleget, de megóvja az iglut a belső falainak olvadásától. A bejáratot úgy alakították ki, hogy a hideg szél se tudjon beáramolni. Az iglu talajától mélyebben fekvő járatot, úgynevezett – tunelt – készí-tettek. Így a nehezebb, hideg levegő ottmarad és dugóként szolgál. Az igluban lévő melegebb levegőt viszont bent tartja. Egy jól megépített jégkunyhóban a 0° C akkor is biztosított, ha kint –40° C – ra süllyed a hőmérséklet.
Az utolsó simításokat végezték, amikor elkezdett szakadni a hó és a szélvihar megérkezett. A szánt is megfelelően rögzítették. Ők maguk a kutyákkal együtt bebújtak az igluba. Az állatok teste is melengette őket, így attól nem kellett félniük, hogy megfagynak.
– Az éjszakát itt kell, hogy töltsük. Meglátjuk reggel tudunk- e hazaindulni – szólalt meg Oskari.
– Hát nem semmi kalandban van részünk – mondta Niilo.
– Igen, itt ilyen az élet. Mi már megszoktuk, hogyha elmegyünk vadászni nem biztos, hogy haza is érünk még aznap.
– Nem baj, megtanultunk iglut építeni – tette hozzá Joel.
– A vadásznak úgy kell elindulnia, hogy mindenre fel legyen készülve és arra is, hogy esetleg többé már nem tér vissza. Ettől sokkal messzebbre szoktunk elmenni, amikor nagy vadakat szeretnénk elejteni. Számtalanszor napokat töltünk kint fagyos hidegben, a kemény időjárás viszontagságai között.
Titeket most nem akartalak ilyen megpróbáltatásoknak kitenni, ezért is csak a viszonylag közelebbi területre jöttünk – válaszolt Oskari.
– Jól van ez így, legalább ebbe is belekóstoltunk – tette hozzá Rasmus.
Az éjszaka csendesen telt, csak a szél süvítése hasított folyamatosan a levegőbe. Innen tudták, hogy a vihar kitartó és nem hagyott alább. A fáradtságtól elpihentek, de hajnaltájban a vezérkutya csendben, orrával böködte gazdáját. Oskari rögtön tudta, hogy valamilyen állat van a közelben. Óvatosan felkelt és lassan kidugta a fejét, hogy szétnézzen. Ebben a pillanatban már hallani is lehetett az iszonyatos dübörgést, amire már a többiek is felébredtek.
– Mi az, mi történt? – kérdezte Joel.
– Egy pézsmatulok csorda, száguldva vágtatott el – válaszolta Oskari gondterhelten.
– Látom veszélyt szimatolsz, mi a baj? – kérdezte Rasmus.
– Még nem tudom, de ennek valami oka kell legyen, mert nem szoktak így viselkedni. A fegyver legyen a kezetek ügyében. Bár a farkasok üvöltését már hallanunk kellene.
Alig mondta ki, amikor irtózatos robaj rázta meg a környéket.
– Mi ez? – kérdezte Niilo.
A vadász kilépett a kunyhóból és ahogy a hegyek felé nézett azon nyomban vissza is lépett.
Mi történik? – kérdezte aggodalommal Rasmus is.
– Lavina. A csorda a hegyekből ez elől menekült. Nyugodjatok meg itt biztonságban vagyunk, csak legfeljebb majd ki kell ásni magunkat.
Egy idő után vészesen elcsendesedett. A vadász kiakarta dugni a fejét, hogy konstatálja a helyzetüket, de nem sikerült. Mindent vastagon borított a hó. Előbb elkezdte kiásni magát, majd segített a többieknek. Az idő kitisztult, a fehérség szinte vakító volt.
– Na most kell elindulnunk. Niilo és Joel ássátok ki kérlek a szánt, mi meg Rasmussal addig főzünk a friss hóból egy kis teát – kérte Oskari.
A két fiú szó nélkül eleget tett a kérésnek és hamar végeztek vele.
– Muszáj a melegitallal átmelegíteni a szervezetünket indulás előtt. Nekünk van konzervünk is – és elővette, majd kiosztotta.- Ez még belefér, aztán meg sem állunk az otthonunkig – tette hozzá mosolyogva.
A kutyáknak szintén hóból melegített vizet és adott nekik száraz ennivalót. Megdicsérte és simogatta őket. Miután végeztek a reggelivel az állatokat befogta a hámba és elindultak hazafelé.