Élmények Északon 12.

TIZENKETTEDIK FEJEZET

– Meddig maradjunk még itt? –kérdezte Niilo.
– Szerintem max egy hét. Nagyon szuper volt minden, igazán jól éreztem magam. Rengeteg élménnyel gazdagodtunk, de én már hazavágyom, megmondom őszintén – válaszolta Joel.
– Igen, azt mondják mindenütt jó, de legjobb otthon. Engem is vár a kávéházam – tette hozzá Rasmus mosolyogva.
– Rendben, akkor intézem a visszautazást egyenlőre Hellára – mondta Niilo.
– Jól teszed fiam, még ott is töltünk valamennyi időt, aztán a sok emlékkel visszatérve vár minket Ivalo – folytatta Rasmus.
– A farkasok, ha erre tartanának úgyis megjelennek egy pár napon belül és akkor még itt leszünk segíteni, ha kellene – szólalt meg Joel.
– Persze, az úgy jó is lesz – hagyta helyeben Niilo.
A vadászok szorgalmasan járőröztek a területen és csendesség honolt a tájon. Mindenki végezte a dolgát, mintha semmi sem történt volna. Békességet és nyugalmat árasztott a kis falu. Rasmusék is elkezdtek összecsomagolni és készülődni.
Hajnalban éktelen kutyacsaholásra és farkasüvöltésre ébredtek.
Azonnal mindenki a fegyveréhez kapott és már szaladt is kifelé. A háziállatok szerencsére nem voltak szabadon sehol az előzmények miatt, így nem tudták őket megtámadni.
A kukákat felborogatták és élelmet kerestek benne. A községben szerteszét futottak a farkasok. Egyszerre több helyen is próbálkoztak a kerítésen át bejutni. Hirtelen puskalövések zajától lett hangos a falu. Mindenki védte a portáját. Fél óra sem telt bele és a támadás helyszínén csak a farkas tetemek maradtak. Talán párnak sikerült elfutnia a rájuk zúduló puskák tüze elől, de azok már biztosan nem fognak visszatérni.
– Na ez a nap is jól kezdődött – szólalt meg Joel.
– Holnap reggel már utazunk Hellára és ott vár az én drága mátkám – tette hozzá Niilo ábrándozó mosollyal az arcán.
– Még mielőtt Niilo teljese elalélna a szerelemtől, ma el kell köszönnünk Oskariéktól – hívta fel a figyelmet Rasmus nevetve.
– Reggeli után mehetünk – vágta rá Niilo.
Felkeresték a vadász családját és visszaadták a fegyvereket, melyek igen jó szolgálatot tettek számtalan alkalommal.
– Nagyon köszönünk neked és a családodnak mindent Oskari – kezdte a beszédet Rasmus.
– Igazán nincs mit, szeretettel tettük – válaszolta a vadász.
– Hatalmas élményekben volt részünk és boldogok vagyunk, hogy megismerhettünk titeket – folytatta Rasmus.
– Mi is örülünk és köszönöm, hogy itt voltatok. Sokszor segítettetek ki a bajból – hálálkodott Oskari.
– Szeretném, ha ti is eljönnétek hozzánk Lapföldre.
– Köszönjük a meghívásotokat élni fogunk vele – válaszolta mosolyogva.
– Addig is készítettem nektek egy kis emléket, az ittlétünk kedves és kalandos pillanatairól – szólalt meg Niilo és átnyújtotta az albumot.
Oskari könnyekig hatódott és szeretettel ölelték át egymást.
– De hát, mikor indultok?
– Holnap kora reggel – válaszolta Joel.
– Akkor maradjatok itt még ebédre nálunk.
– Köszönjük szépen, de most megyünk, mert másoktól is el szeretnénk köszönni – mondta Rasmus.
– Az itt tartózkodásunk alatt sok jószívű barátot találtunk Kulusukban – tette hozzá Niilo.
– Isten áldjon benneteket – köszönt el Oskari és átölelte barátait.
– Várunk szeretettel Ivaloban.
Rasmusék felkeresték a vadászokat is a kikötőben sokukkal jó viszonyt alakítottak ki.
A nap folyamán még betértek a boltoshoz, a templomba, étterembe és mindenhová, akiktől szerettek volna elköszönni. Az utolsó napjukat búcsúzkodással töltötték el. Tudták, hogy ide soha nem fognak már visszatérni. Szívükbe zárták a számtalan barátot és a lenyűgöző tájat, valamint a kalandok izgalmas élményeit.
Este Niilo beszélt Alinával és megígérte neki, hogy ha nem túl későn érkeznek meg Hellára, akkor még elmegy hozzá.
– Alig várom, hogy átölelhesselek kedvesem – mondta Niilo és érezni lehetett, hogy izzik körülötte a levegő.
– Hűha! Ebből esküvő lesz Rasmus – szólalt meg Joel kajánul.
– Én is azt gondolom Joel, ha hazaértünk készülődhetünk majd az esküvőre – válaszolta nevetve Rasmus.

A repülő Reykjavíkba tette le őket, volt még idejük a következő indulásig Hellára. Ezidő alatt szétnéztek a városban. Ez Izland legnagyobb városa és fővárosa is egyben.
A Faxaflói öböl partján fekszik és a város nagy része a Seltjarnarnes – félszigeten terül el. Külváros részei elnyúlnak egészen délre és keletre. Maga a város tiszta és elegáns jó benyomást kelt az arra látogatóban. A belvárosában kanyargós, de patinás utcák vannak. Elsősorban a színes és eklektikus házai között sétálni igazán fantasztikus érzés. A külvárosa kevésbé lakott, kertvárosi rész. Inkább parkos területeket alakítottak ki. A legmagasabb pontja az Esia hegy.
Több múzeum és gyönyörű templomai is vannak.
Rasmusék csak a Perlan múzeumot nézték meg, mert sok időt nem tudtak a városban tölteni. Ez Izland földrajzával foglalkozik. Körpanorámás kilátó teraszáról a környéket jól át lehetett tekinteni, lenyűgöző látványt nyújtott számukra. A múzeumban létrehoztak egy mesterséges jégbarlangot és az északi fény szimulációját is. Megnézték a planetáriumát és mindent megtudtak a vulkánokról, gejzírek és forró források titkairól, valamint Izland csodálatos természeti adottságairól.
Igyekeztek visszafelé a továbbutazáshoz, amikor elmentek egy ékszerbolt előtt. Niilo egy pillanatra megállt, mert megakadt a szeme egy elbűvölően szép kövesgyűrűn.
– Ezt megveszem Alinának – szólalt meg hirtelen.
– Jól van fiam, ha úgy gondolod – mondta Rasmus mosolyogva.
– Megvárunk idekint – tette hozzá Joel.
Niilo, hamar megvásárolta és már indultak tovább, mert éppen csak elérték a buszt, amivel tovább utaztak Hellára. Estére érkeztek meg, mivel a fővárosban több időt töltöttek.
Arttuék már nagyon várták őket és még valaki meglepetésként. Amikor beléptek a panzióba, mindenki üdvrivalgással köszöntötte az újonnan érkezőket. Alina rögtön Niilo nyakába ugrott. A meghatottságtól könnyes lett a fiú szeme. Szorosan ölelték át egymást és csókban forrt össze ajkuk.
A napok gyorsan röpültek egymás után.
A két fiatal nagyon sokat beszélgetett az elkövetkezendő időszakról és a jövőjükről. Abban egyetértettek, hogy nem engedik el egymás kezét, ez nem is volt kérdés számukra. Ez a hosszú távollét bebizonyította, hogy szerelmük öröktől fogva elrendelt, hiszen a távolság a kis tüzeket kioltja, míg a nagyokat fellobbantja.
Alina végül boldogan egyezett bele, hogy kövesse szerelmét Ivaloba. A lány szüleinek aggodalmait igyekeztek eloszlatni. Niilo azt szerette volna, ha kedvese már most velük menne, de a családja ehhez nem járult még hozzá.

Folytatódik