Élmények északon 2.

MÁSODIK FEJEZET

Niilo, nehezen aludt el, mert izgatottan várta, hogy nagybátyja tanítsa. Szíve minden szeretetével meg akarta ismerni a láthatatlan világot, csak ez lebegett előtte. Reggel korán ébredt.
– Rasmus, mikor kezdjük? – kérdezte izgatottan.
– Kicsi Niilo, itt az uzsonnád tedd el. Most iskolába kell menned, mert ott is sokat tanulhatsz. Délután, amikor hazajössz mutatok valamit, amit gyakorolhatsz.
– Köszönöm – mondta mosolyogva és már el is tűnt.
A kávézó megannyi munkát adott és szerény megélhetést biztosított. Rasmus szerette és kötődött ehhez a családi vállalkozáshoz. Távlati céljában szerepelt, hogy Niilo majd egyetemre járjon. Okos, szorgalmas, szófogadó, jó gyermek volt. A fiú mindig megkérdezte tőle miben segíthet, hiszen látta mennyit dolgozik. Az iskolából Joel is odament és együtt tanultak másnapra. Amikor épp tudtak valamiben segíteni ők is kivették a részüket, majd munka után édesapjával ment haza.
Késő délután, ahogy mindennel végeztek szólt Niilonak.
– Gyere fiam, ahogy megígértem, most megmutatom neked, hogyan érzékeld az erőt.
– Itt vagyok – állt elé boldogan.
– Tartsd a kezedet úgy mintha tapsolnál, de ne üsd össze, hanem állítsd meg egy arasznyira egymástól.
Arra ügyelj, hogy a tenyereid közepe egy tengelyen legyen és ne feszítsd meg. Így ni! – mutatta meg.
– Most koncentrálj és érezd, hogy egyik tenyered közepéből áramlik át az erő a másikba.
– Még nem érzem.
– Nem baj. Az elején legalább egy percet meg kell tudnod így tartani, hogy el kezd érezni. Gyakorolni kell türelemmel. Később már rögtön fogod érzékelni. Szólj, ha már megy, akkor lépünk tovább.
– Köszönöm, gyakorlom – válaszolta örömmel Niilo.
– Tudnod kell, hogy vannak aranyszabályok, amiket be kell tartanod minden körülmények között. Amiket meg-tanítok neked, soha nem használhatod a saját érdekeidben, céljaidra vagy javadra, csakis mások megsegítésére. Ingyen, szeretetből.
– Értem, úgy lesz és ha én szeretnék valamit?
– Akkor imádkozz. Az Úr látja, hogy mit szeretnél és megadja azt, ha a javadra válik.
Időközben a fiú szorgalmasan gyakorolt és tanult. Elsajátította az elcsendesedés meditációját, a figyelem összpontosítását és a koncentráció megerősítésének, fenntartásának gyakorlatát.
– Nézd! Már érzem! Bizsereg a tenyerem közepe és hideg áramlat vonul át a két kezem között – mondta kitörő örömmel.
– Az nagyon jó! Most a környezetedben lévő térből alakíts ki egy nagy energia labdát, mintha hógolyót gyúrnál. Ezután dobd rám és én is ezt teszem. Érzékeld a körülötted lévő erőt.
– Eltalált – szólt nevetve.
– Figyeld meg az ujjaid végénél ugyanúgy áramlik ki az energia – folytatta Rasmus.
– Ha nem az ujjad végét nézed, hanem csak közé, akkor láthatod azt az erőt, amely körülveszi az egész testedet.
– Azta, de jó! Köszönöm – kiálltot fel Niilo elcsodálkozva.
Rasmus, folyamatosan tanította neki a bibliai történetek magyarázatát és tanulságait. Kiemelte a Mennyei törvények betartásának fontosságát. Megmutatta a radiesztézia és agykontroll használatát. Más vallásokkal is megismertette. Igyekezett minden földi tudását és tapasztalatát átadni. A csillagászatról, bolygókról és szférákról sokat mesélt neki, valamint az álmok jelentőségéről. Betekintést adott a különböző ásványok világáról és jótékony hatású energiájukról.
Később már az időfizika és számmisztika törvényeit oktatta számára, hogy felismerje az ok – okozati összefüggéseket. A fiú úgy szívta magába az elméleti és gyakorlati képzést, mint szivacs a vizet, persze ez egy hosszú folyamat és évekbe került az elsajátítása.
Juho, aki az osztálytársa volt Niiloéknak, odacsapódott hozzá és Joelhez. Úgy tűnt, hogy jól megvannak.
Főleg Niiloval szeretett több időt tölteni, gyengébb tanuló volt és ő pedig szívesen segített neki. A felsőbb osztályoktól lógtak együtt sokat, remekül összebarátkoztak.
Rasmus látta Niilon, hogy napok óta nyomasztja valami, gondterhelt, de nem szól róla. Várt egy kicsit, hogy elrendezze magában a dolgot. Kis idő elteltével, azonban rákérdezett.
– Niilo, mi a baj? – kérdezte egyik este.
– Ennyire látszik rajtam? – kérdezett vissza.
– Igen, gyere üljünk le egy jó forró tea mellé – válaszolta.
– Nem tudom, hogy mit csináljak Juhoval – kezdte.
– Mi történt?
– Tudod eleinte olyan jól megvoltunk, de az utóbbi időben folyton beszólogat, kóstolgat. Jó ideje már annak, hogy barátok vagyunk és én annak is tekintem, de nem értem, hogy miért csinálja ezt. Én erre nem vagyok vevő, nem szeretnék vele vitatkozni, de elfogadni sem tudom a viselkedését és megbántani sem akarom. Egy barát nem viselkedik így, valami nagyon megváltozott benne azt hiszem. Tudod, erre szokták azt mondani, hogy ha ilyen barátod van, akkor nincs szükséged ellenségre – mesélte keserű mosollyal az arcán.
– Próbáltad már tisztázni vele?
– Ez az, hogy még beszélni sem lehet vele.

Hogyan lehetne bármit tisztázni azzal, aki minden szót megragad arra, hogy beléd marjon. Az első egy – két alkalommal próbáltam vele beszélni, de lerázott, meg ott hagyott. Talán észre sem veszi, hogy mit művel – mondta csüggedten.
– Joel mit szól mindehhez? Vele is ilyen?
– Teljesen le van döbbenve a változáson. Beszélgettünk róla, de ő sem tudott semmi okosat mondani. Jó néhányszor őt is kiakasztja.
– Hm…– dünnyögött Rasmus.
– Drog, alkohol vagy otthon a családi hátterében állt be valami változás talán?
– Nem, semmi ilyen nincs.
– Azt is érdemes figyelembe venned, hogy ő más közegben nőtt fel. Mindenki csak annyit tud adni, amit hozott magával.
– Tudom, de próbáltam neki segíteni ebben is.
– Ja, Niilo! Tanuld meg segíteni csak annak lehet, aki akarja és elfogadja. A szabad akaratot a láthatatlan világ is tiszteletben tartja. Ezért van az, hogy „kérj és adatik”.
– Értem, csak sajnálom, hogy egy olyan úton indult el, ami nem előnyére, hanem hátrányára fog válni.
– Hát fiam, akkor nagy valószínűséggel csak egy dolog lehetséges. Aki a barátjának ellene fordul, azt el kell engedni, az nem barát többé.
– Igen, én is így gondolom, csak sajnálom és nem értem a változás okát.
– Tudod, az gyakran megesik, hogy a kevés önbizalommal rendelkező egyén olyan emberek társaságát keresi tudat alatt, akik tőle erősebb és határozottabb jellemmel rendelkeznek. Belőle merítenek erőt, biztonságban érzik magukat mellette, talán fel is néznek rá eleinte. Amíg szeretetteljes a jelleme, ez nem okoz gondot. Ám, ha időközben a szeretetlenség erősebbé válik benne, akkor egy idő után elkezd irigykedni, majd versenyezni. A versenytárs már inkább ellenség, mint barát és annak legyőzésével akarja erősíti a saját önbizalmát. Az eszközök attól függenek, hogy mennyire járja át a lelkét az irigység és a sötétség árnya milyen arányban terjeszkedik szét a lelkében.
– Értem, ez lehetséges ok nála.
– Emlékszel Jézus, mit mondott, amikor a tanítványait elküldte, hogy terjesszék a kereszténység tanát?
– Ha érdemes rá az a ház, szálljon rá békességetek, de ha nem, szálljon vissza rátok. Ha nem fogadnak be titeket, szavaitokra nem hallgatnak, menjetek ki abból a házból. Hagyjátok el még a várost is, porát is rázzátok le, ruháitokról.
– Igen, emlékszem a tanításra és értem, hogy mire gondolsz. Köszönöm Rasmus – szólalt meg a fiú, majd megkönnyebbülten ölelte át nagybátyját.
– Ám, imádkozz érte teljes szívedből. Jézus, azt mondta, hogy nem az egészségeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek.
Bocsáss meg neki és szereteted minden erejével kérd, hogy az Úr áldása által világosodjon meg elméje és töltse be szívét a szeretet hatalma.
– Úgy lesz! – válaszolta.
A későbbiekben Juho, fokozatosan elmaradt Niilotól és Joeltől. Talált magának új barátokat az ő stílusának megfelelően. Eljött a ballagás és a továbbtanulás lehetőségei más – más utat jelöltek ki számukra.
Rasmus, a fiút kiváló tanulmányi eredményéért egy fényképezőgéppel lepte meg a ballagására. Látta rajta, hogy mennyire szereti nézegetni a fotókat a különböző újságokban. Örömében még a könny is kicsordult a szeméből, annyira boldog és hálás volt nagybátyjának.
Számtalan fotót készített, szerette elkapni és megörökíteni azokat a pillanatokat, amelyek megragadták. Nagyon tehetségesnek bizonyult. Rasmus a kávézóban rendszeresen kiállította képeit, akadtak rá vásárlók is. Újságszerkesztők is felfigyeltek rá és kértek tőle képeket, melyeket megjelentettek a különféle újságokban és magazinokban. Így, ha nem is sok, de némi jövedelemre tett szert a fiú.
– Figyelj Rasmus! Mindent neked köszönhetek és szeretnék hozzájárulni e szerény bevételemmel a költségeidhez – állt elé Niilo.
– Szó sem lehet róla fiam, igazán megható, de tedd el és gyűjtögesd. Nézd én azt szeretném, ha egyetemre mennél. A szakot válaszd meg te, ott bizony lesznek kiadásaid és akkor jól fog ez jönni, mert csak az én finanszírozásom lehet kevés lenne hozzá.
– Drága Rasmus! Életem végéig hálás leszek neked mindazért, amit értem teszel – majd könnyes szemmel átölelte.
– Ez természetes tudod, hogy saját fiamként szeretlek.
– Igen, és azt is, hogy másokhoz a saját apjuk sincs ilyen jó, mint te vagy hozzám.
Joel és Niilo ugyanarra az egyetemre mentek Rovaniemibe, csak más – más szakot választottak. Joel az építészmérnöki karon tanult, Niilo a bölcsészettudományi kar mellett határozott. Ez egyetemi város és lapföld fővárosa is egyben. A szabadidejüket többnyire együtt töltötték és amikor csak tudtak hétvégenként hazautaztak.
Niilot időközben megkeresték az egyik lap szerkesztőségétől. Felkérték, hogy a fotóihoz írjon cikkeket is. Sokat jelentett neki ez a kiegészítő jövedelem. Szívesen foglalatoskodott vele.