Remény

Az öregeknek egyetlenegy tolluk van, amivel írnak. Amikor az kifogy, csak akkor kell nekik másik. Így járt Gyula bácsi is.

Éppen levélírás közben fogyott ki az ő tolla, de mivel ez kora délután történt, úgy gondolta, még aznap bemegy a belvárosba, vesz magának másikat. Felült a buszra, elment a legközelebbi áruházba.

Semmi mást nem vett, a tejet, kenyeret, a kenyér mellé valót már reggel megvette a megszokott kisboltjában. Kissé csodálkozott is a nagy pakkokhoz szokott pénztáros, amikor meglátta a szalagon az egy szem tollat. Középkorú hölgy volt, és megjegyezte, hogy az ő szülei is ilyenek, képesek egy szem apróságért bemenni valamelyik üzletközpontba. Pár szót váltottak még, de Gyula bácsi nem ismerte őket.

Amikor hazaért, folytatta a levélírást. Addig már leírta, hogy reggel a kisboltban találkozott Erzsikével. Azzal, amelyiknek két fia és egy egy lánya van. A nagyobbik fiú sofőr, a kisebbik meg valami nagy cégnél dolgozik. Szóval, az Erzsike lányának múlt hónapban volt az eljegyzése. Ennek nem örült, mivel előtte már volt két házassága, és egyik sem volt túl szerencsés. Unokát már nem remél tőle, nem mai csirke a lánya.

És leírta azt is, hogy aznap szép, csendes idő volt, a szél lágyan ringatta a fák lombjait, sokat üldögélt alattuk, hallgatva a levelek suhogását, a madarak csicsergését.

Eddig jutott, amikor kifogyott a tolla, innen folytatta. Elmesélte annak is a történetét, a buszozást, a találkozást a pénztárossal, a hazajövetelt. Amikor befejezte, akkor gondosan összehajtogatta a papírt, borítékba rakta, majd elindult vele a postára.

Minden nap szokott levelet írni, a postán ismerősként fogadták, beszélgetett velük is. Amikor ezután hazament, bekapcsolta a tévét, nézte kicsit, megvacsorált, majd a járó tévé alatt elaludt.

Másnap reggel amikor felkelt, szép nyugodtan, békésen elköltötte a reggelijét, elballagott a kisboltjába. Útközben találkozott pár régi ismerőssel, akikkel felelevenítették a régi emlékeket, történéseket.

Jól esett neki a kis séta, utána kiült a házuk teraszára. Majdnem elbóbiskolt, amikor csengettek. Nem mozdult, várt valamire. Újra csengettek, de továbbra sem indult el a bejárat felé. Aki a ház előtt állt, nem volt türelmetlen, sokára nyomta meg harmadszorra is a gombot. Ekkor kelt csak fel a székből, és ekkor indult el a kapu felé.
– Üdvözlöm Gyula bácsi! – köszönt neki a postás amikor meglátta – Szép napunk van!

Minden nap hozott Gyula bácsinak levelet, és mindig a harmadik csengetésre jött csak ki, ezért nem vol türelmetlen. Ma azonban sokkal jobban furdalta a kíváncsiság, mint általában, ezért nem bírta megállni, megkérdezte ami már rég furdalta az oldalát:
– Miért ír minden nap saját magának levelet, Gyula bácsi?
– Miért, miért? Hogy a Jolánka hozza be őket, és együtt olvasgassuk.

A postás nem szólt többet. Gyula bácsi feleségét, Jolánkát három éve temették el.