Róka René táncórája

Egyszer egy vándor róka érkezett a Kerekerdőbe. Leült egy fa alá. Már épp elbóbiskolt volna, amikor beszélgetésre lett figyelmes.
– Olyan jó lenne táncot tanulni! – mondta az egyik nyúlfi. Olvastam az újságban, hogy valami híres tánctanár járja az erdőket. Remélem, hozzánk is ellátogat egy nap!
– Milyen csodás lenne pörögni-forogni, tánclépéseket tanulni! – sóhajtotta Nyuszi Borka.
A róka ezt meghallva, azonnal tervet eszelt ki. Plakátokat készített, amiket gyorsan kitűzött néhány fára. Ez állt rajta:

Kedves Erdőlakók!
Holnaptól háromnapos tánctanfolyamot indít Róka René tánctanár. A harmadik óra végén vendégem lesz Róka Réka, a híres-neves tánctanárnő. Tőle leshetnek el néhány, igen különleges táncmozdulatot.
Tandíj: három erdei tallér.
Holnap reggel kilenc órakor kezdődik az első óra, a tisztáson.

Másnap jöttek is a táncolni vágyó növendékek. Róka René elégedetten zsebelte be a tandíjakat.
– Nos, kedves nyulak, köszöntöm Önöket a táncórámon. Róka René, okleveles tánctanár vagyok. Több balettintézetben is tanultam, ott ismerkedtem meg a világhírű Róka Rékával. Időnként eljön hozzám, és megtiszteli a tanítványaimat azzal, hogy bemutat nekik egy-két divatos lépést. Kezdjünk hát a munkához!

Hajladoztak, lábujjhegyen tipegtek, lehasaltak, majd felugráltak.
– Olyan, mint egy tornaóra – nyögte Nyuszi Lilla.
– Hallom ám! – mondta a ravaszdi. A szép tartásért, a tánctudásért szenvedni kell. Senki sem mondta, hogy könnyű lesz!
Másnap is ugyanilyen gyakorlatokat végeztek. Kezdtek elégedetlenkedni a nyulak.
– Ez nem is tánc! Ez csak holmi ugrabugra tornaóra! – morogta a bajsza alatt az egyik nyuszi.
– Várjuk meg a holnapot! – súgta vissza Nyuszi Lilla.
Másnap a nebulók izgatottan várták a beharangozott neves mestert. Ezalatt Róka René felvett egy szoknyát, a fején a szőrt feltupírozta, szemüveget vett fel. A cél érdekében mindent bevetett. Elégedetten szemlélte magát a tükörben. „No, nyuszibuszik! Ez lesz az utolsó táncórátok!”
Amikor megjelent a tisztáson a kikent-kifent ravaszdi, a nyulak tapssal köszöntötték. Nem vették észre a csalafintaságot.
– Kedveseim! – mondta elváltoztatott hangon René. – Feküdjetek le szorosan egymás mellé erre a takaróra! Hunyjátok be a szemeteket! Gondoljatok répára, selymes fűre…
A dőre nyuszik pedig azt tették, amit a csaló róka mondott. A ravaszdi hirtelen behajtotta a pléd négy sarkát, majd a vállára vetette a nyulakkal teli batyut. Lillának azonban sikerült kereket oldania. Rohant a medvéhez. Elhadarta, mi történt. A mackó nyakába kapta a lábát, hamarosan utolérte a fondorlatos csalót. Rárivallt:
– Állj meg! Most én tanítalak meg, a medvék táncára!
A róka úgy megijedt, hogy elejtette a batyuját, a nyulak meg ahányan voltak, annyifelé szaladtak.
A csalárd róka is rohant, ahogy csak a lába bírta. Nyuszi Lilla nem győzött hálálkodni a medvének.
– Köszönöm, hogy megmentetted a társaim életét! Máskor nem leszünk ilyen hiszékenyek – ígérte Lilla.
A róka talán még most is fut. Ha el nem futott volna, ez a mese is tovább tartott volna.