Roni és Reni 5/5

Roni nagy gondba esett azon az estén. Hamar lelépett, azt mondta, másnap korán kell kelnie, sok munka vár rá. Ami valójában igaz volt, csak éppen eddig nem okozott neki fejfájást.
Aznap korán lefeküdt, de sokáig nyitott szemmel bámult bele az éjszakába. Valamit nem jól csinál. Mi az, amit nem csinál jól? Norton a húgát választotta, ha ismerné, talán Márk is őt választaná. Miért? Ő is ugyanolyan, amilyen én vagyok… Külsőre talán igen… Mit is vágott Reni a fejéhez az érettségi után?
„Nem vagyok hajlandó arra tenni fel az életemet, hogy folyton téged húzzalak ki a csávából, tanulj meg a saját lábadra állni, végső ideje!” Ezt vágta a fejéhez akkor, ez visszhangzik most a fülében… Lehet, hogy igaza volt?
Nem jól van ez így… meg kell változnia, méghozzá azonnal. Most aludnia kell. Holnaptól új nap virrad, elbúcsúzik az eddigi Ronitól és egy másik Roni ébred fel. Holnaptól ő is dolgozni fog és más emberré lesz. Majd kiderül változik-e valami? Megéri-e?

Reggel, amikor Márk megérkezett fél nyolc körül, Roni már ott ült a helyén, mélyen egy aktába merülve.
Márkot meglepte ugyan a dolog, de nem hitt benne, hogy sokáig fog tartani. Ő is bevágta magát a székébe és ki sem látszott az akták közül. Csak arra figyelt fel, amikor két óra elteltével, a lány, elé tett három aktát, mondván: – Ezekkel végeztem! Átnézed?
Márk azonnal átnézte, és nagyon meglepte amit látott. Hmm, ez a lány nem is olyan buta, mint amilyennek látszik, gondolta magában. Majd néhány apró hibára hívta fel a figyelmét, és hogy a lényeges dolgokat kissé bővebben fejtse ki, akkor jó lesz.
– Ha elkészülsz, küld át e-mailen, s miután jóváhagytam, akkor nyomtasd ki, jó?
A lány bólintott, és munkához látott. Így ment ez, napról napra. Gyorsan tanult és egyre többet, és egyre bonyolultabb feladatokat is rá tudott bízni Márk, így már igen nagy terhet vett le a válláról, neki sem kellett egész napon át az aktákban fuldokolnia. Valóban beért volna? Tényleg lehet rá számítani a jövőben? Nehezen hitte el, de örült volna neki.

A következő napok egyikén, Márk egy aktával állt meg Roni asztalánál.
– Ezt kérlek, vedd soron kívül. Most el kell mennem egy tárgyalásra, ha visszajöttem, szükségem lesz rá.
– Tárgyalásod lesz? Engem mikor akarsz elvinni egy tárgyalásra?
– Most nem. Tanúnak vagyok beidézve, Georgék békéltető tárgyalására.
– Miért, talán válnak?
– Remélem, hogy nem kerül rá sor.
– Én vagyok az oka, ugye? Én tettem tönkre a házasságát, jaj, olyan oktalan voltam, megbántam, tudod, hogy nagyon megbántam?
– Késő bánat… megtörtént… máskor előbb gondolj a következményekre.
– Sajnálom, tényleg sajnálom. Hogyan tehetem jóvá?
– Megkérdezzem Georget, vagy te felhívod?

Roni felhívta Georget, még aznap. A bocsánatát kérte és szeretett volna a feleségétől is bocsánatot kérni, de George nem hitt neki, nem bízott benne, így hát visszautasította, és arra kérte, hagyja őt békén, majd dühösen lecsapta a telefont. Roni sírva fakadt, nem tudja jóvátenni a hibáját… Igen, vannak jóvátehetetlen dolgok, be kell látnia.

Ezek után a munkába temetkezett. Elsőnek érkezett és utolsóként távozott, csak a munkára koncentrált. Már-már aggódva figyelte Márk is, aztán egyszer szóvá is tette.
– Mondd, te mindig ezt csinálod?
– Miért, mit csinálok?
– Túlzásokba esel. Ha nem dolgozol, egyáltalán nem dolgozol, ha dolgozol, akkor meg belegebedsz. De tényleg, már olyan sápadt vagy… meg kell találni az arany középutat.
– Te is mindig dolgozol…
– Nem mindig, csak ha nagyon muszáj… de most lazíthatunk kicsit, nézd, már-már elfogynak az aktáink, azután mit csinálunk?
– Ne aggódj, jönnek újak!
– Ebben igazad van, akkor is, lazíts kicsit. Mit szólsz, elmehetnénk valahová vacsorázni, azután meg, mondjuk táncolhatnánk!
Roni csodálkozva nézett Márkra, vajon komolyan gondolja, vagy csak hülyül. Nem tudta eldönteni, aztán csak annyit mondott – menj csak, én még ezt befejezem.

Másnap George telefonált Márknak, Evelyn, a felesége, hajlik a békülésre. Nem akarja elkiabálni, de úgy tűnik, helyre áll a családi béke. Márk örömében, azt javasolta Roninak, hogy délután menjenek együtt moziba.
A mozizás után, együtt vacsoráztak. Roni nem tudott maradéktalanul boldog lenni, továbbra is emésztette a bánat, mert ő végtelenül szerelmes volt Márkba, de a fiú nem viszonozta az érzelmeit. Eltökélte magában, hogy visszafogja magát és nem kezdeményez. Nem tudta, miért teszi ezt Márk, hogy vele tölti a szabadidejét is, azért, mert megsajnálta és fel akarja vidítani őt, vagy talán mégis szereti? Bár úgy lenne! Úgy döntött, kivár.

Sokáig kellett várnia, amikor egy napon Márk azzal fogadta, hogy lezárult végleg Georgék ügye, együtt maradnak, és a gyerekek is megbékéltek az apjukkal. Roninak nagy kő esett le a szívéről, megkönnyebbült, örült, hogy nem szakadt szét George családja. Márk is nagyon örült ennek a hírnek, s örömükben összeölelkeztek. Semmi más nem történt, csupán annyi, hogy talán kissé tovább tartott ez az ölelés, és szorosabb volt a szokványosnál.
Roniban feléledt a remény, hogy talán Márk is szereti őt. Igaz, nagymamáék esküvőjére egyedül ment, és végtelenül magányosnak érezte magát, de Reni és Norton esküvőjére már Márk kísérte.
Azon a bolond éjszakán dőlt el Roni sorsa. Sokat táncoltak egyre szorosabban összebújva, meg kinn sétáltak a fogadó körüli parkban, a holdfényes éjszakában. Az égbolt tele volt ábrándos csillagokkal. Roni még sohasem látott ilyen temérdek csillagot, és a szíve sem volt még ilyen hálatelt a sors iránt, mint éppen abban a pillanatban.
Volt egy kis tó is a parkban, s rátaláltak egy csónakra a parton. Roninak csónakázni volt kedve, hát Márk vízre tette a csónakot, fogta a két evezőt és elindultak a bűbájos éjszakai fények után. Roni nézte, csak nézte Márk boldogságtól ragyogó arcát, amint a Hold fénye bevilágította, majd elkezdett dúdolni egy dalt: – Holdvilágos éjszakán, miről álmodik a lány? Hogy jön egy királyfi tán, hófehér paripán…”
Márk csak nézte, nézte a lány gyönyörű arcát, hallgatta melankolikus hangját, s bizony megrészegült ettől a sok-sok szépségtől. Váratlanul felugrott, majd térdre borult a lány előtt, de megingott a csónak, s ő elveszítette egyensúlyát, nekiesett a csónak oldalának s az felborult. Természetesen, mindketten a vízbe estek. Márk azonnal nyúlt a lány után, s összekapaszkodva, hahotázva kimásztak a vízből a partra. Fuldokoltak a nevetéstől, ruhájukból csorgott a víz, s ez a pillanat úgy megigézte Márkot, hogy letérdelt a lány előtt s ott a tóparton, a csodálatos éji fények közepette, megkérte a kezét. S amikor hallotta, amint a lány elsuttogja az igent, felkapta és forgott vele, miközben ázott ruhájukból még mindig ömlött a víz.
Így talált rájuk a násznép, majd beráncigálták őket az épületbe, hogy száraz ruhába öltözhessenek. Így Reni esküvőjével együtt, megünnepelték Roni nem mindennapi leánykérését is, de hamarosan megtartották az esküvőt is.

Roni és Reni szinte egyszerre lett kismama. Reni szült előbb, két gyönyörű kislánynak adott életet. Amikor Norton megkérdezte, mi legyen a nevük, Reni annyit mondott:
– Apa kérte, hogy az egyik Klementina legyen, a másiknak viszont válassz te, amit szeretnél.

– Legyen Izabella, mit szólsz?
– Nekem tetszik. Benne vagyok.
Roni egy hónappal később, úgyszintén, két kislánynak adott életet. Egyik a Dorka nevet kapta, a másik viszont Borka lett.
Gyönyörű babák voltak, vörös, göndör hajjal, hófehér babaarccal, hatalmas szürke szemekkel, olyanok voltak ezúttal, mint négy tojás.

Az talán nem is érdekes, hogy milyen a külsejük és milyen nevet kapnak, a legfontosabbak, az emberi értékek. Milyen ember válik belőlük, milyen emberré lesznek? Ez viszont, sokban múlik a szülőkön is. Vajon, helyt tudnak-e állni? Most rajtuk a világ szeme.