Rózsaillatú lány

Kezdetleges automobil volt ez a századfordulón, mint valami pöfögő egybekapcsolt két bicikli. Könnyű egy személyes kelekótya járgány. Nem tudott csak hússzal harminccal menni. Talán a kopottsága miatt úgy látszott volna, hogy tíz éves, de nem, ez majdnem új volt, csak olyan utakon jártak vele, hogy csoda volt hogy még működik. Földút és macskakő.. ilyen volt szinte egész London. A kerekeket gyakran cserélték, a gumikat két-három naponta.

Világos hajában a fiatal lánynak, néhány rózsa jelezte, hogy nagyon virág-függő, szertelen. Kedves arca szinte egybe forrt a rózsa illatával. Friss szerető szemei átküldték a mennybe a tüskéket és maradt az emlékeztető illat és a látvány rózsaszín világa. Követhetetlen jellemét senki sem ismerte. Vallása volt a kert és a hullámzó vidék kábító illata. Amikor átviharzott a birtokon a négykerekű járgány, a sebesség úgy tűnt az álló világnak, mint a forgószél, a nem mozdulónak egy percnyi évszázad vagy másodpercnyi nap. Átvillanó sebes rohamával látványosan felkavarta a szénaillatot, a kerti tó magányát. Az út porát odébb rakta, mintha útban lenne neki a szürkeség. Belesett a vidám tavasz a kertbe „szőke ciklonjával”. Áporodott vidéket írt újra, sebes patakot játszott, átnevezte a bokrokat, hangot adott a néma leveleknek és a gazoknak küldött a rózsákból. Ez volt Ő, akinek Henry kereste ellopott hegedűjét, a sztrádiváriuszt. Ő volt Lili vagy Lilly, kinek hogy tetszik. A liliomos tavak, mocsarak útmutatója, régi korok árnyainak pásztora aki a várba terelte az Anjuk álmait, ezzel valóra váltva számukra a jövő meséit. A pár napja még sápatag, ma igazán élő „hercegnő”, aki napokat aludt, most olyan volt, mint maga a nap. Ki nem hunyó fénye a sötétségnek. Hamvadó virága a lét fáklyájának, gyönyörű tünemény, virág..