S ó d e r

Negyedszer ment ki az állomásra – reménykedve. Tizenhét éves volt egy idegen városban, ahol az albérlete, ellátása rendezve volt a szülei révén, de hát ebben a korban már bizony vannak egyéb kiadások is. Egy-egy randevú szerényen is pénzbe került, arról nem beszélve, hogy cigarettázott. Néha egy-egy sört is megivott. Két hónapja "elzálogosította" az szülei által Bécsből hozott (szakszervezeti kirándulás megbízhatósági alapon szárnyashajóval) japán csoda zsebrádiót. Ki kellene azt is váltani, mert otthon már rákérdeztek miért nincs nála.

Háromszor hiába állt be a sorba, nem jutott neki vagon. Egyébként is gyanakodva méregette a hasra-erős százhatvan centis vasutas, de ő megnyugtatta felhúzva az ingét a karjáról, kidomborítva a sok-sok kilométeres kajak edzés által megszerzett izmokat. Néhány szalonnán hízott lapátos szeme elkerekedett.

Messziről látta, hogy most lesz munka éjszakára. Húsz-harminc vagon is állt az ipari vágányon a betonplacc mellett. A java négytengelyes, ami több pénzt ért. A "banda" már ott volt persze. Többen egy-egy vagonra írták a nevüket krétával, lefoglalva azzal azt. Neki mindegynek tünt. Vagon vagon, ki kell dobálni belőle a sódert és tartani a markát reggel a pénzért, ami apja havi fizetésének körülbelül ötöde volt. Kemény munka ez, embert próbáló, embert alakító.

Hála az égnek, most elé tolták a bianco szerződést, ahová nevét, lakcímét és szig-számát kellett beírnia és már válogathatott is a lapátok között. A szívlapátokat hagyta, egy formás közepeset választott. A vasutas vezető utána kiabált, hogy csákányt is vigyen, kell az. Meglepődött, de szó nélkül vette azt is kézbe.

Egy négytengelyes jutott neki. Sunyi pillantásokat érzett magán és némi furcsa gúnyos vigyort is látott itt-ott. Egy megjegyzést hallott a háta mögött:

– Na diják, mire kihányod ezt a beled is kifogod. Ugye tudod, hogy ha félbehagyod akkor semmit sem kapsz?
– Most már tudom.

Felmászott a vagon oldalán, beugrott, miután előre dobta a szerszámokat. Azonnal megértette, hogy miért kell a csákány. A sóder – nem fedett vagonról lévén szó – útközben megázhatott, mert a teteje mint a beton sziklává keményedett. Babrás munka lesz ez – érezte. Most már mindegy, nem szarhat az istrángra. Megköpte a tenyerét és megmarkolta a csákányt.

Éjfélkor jött el a holtpont. A májusi éjszaka csillagai szinte természetellenesen ragyogtak, a hold félkaréjban sompolygott az égen. Csak a lapátok csikorgása hallatszott. Fáradt már mindenki, a szokásos durva viccek is elültek.
A kezét nézte. Itt-ott lejött a bőr, vízhólyag díszelgett a bal tenyerén. Fáradt volt. A flakon vizet meghúzta, most jól jönne egy sör inkább. Pálinkával valaki még este kínálta, de udvariasan visszautasította, utálta.
Leült a vagon falához, a hátát az oldalának támasztotta és lehunyta a szemét. Elaludt. Zaklatott álmot is átélt, valakik üldözték és nem birt előlük elszaladni, amikor ütötték-verték felriadt. Ijedten nézett a karórájára, több mint egy órát aludt.
Feltápászkodott. Fájt minden tagja. A lapát sóder nélkül is mázsás súlyú lett. Még valahol a harmada volt hátra a lapátolásnak, de persze egyre mélyebbről kellett átdobnia a vagon oldalán. Rájött mit kell csinálnia. Kétszer "karolta". Először egy nagy kupacba a fal mellé, magasra – és onnan már könnyű volt átvetni a placcra. Látszatra dupla munka, de bizony ez volt a megoldás. Haladt is szépen. A hajnal első sugarai már épp, hogy egy félórás munkát találtak. Igaz, közben egyszer hányt is egyszer, hiába no, nem szokott ő ilyesmit csinálni. Mikor végzett bizony nehezére esett kimászni. A szerszámokat a vállára vetve bandukolt a vagonok mellett. Egy viszlátot odamorgott a még dolgozóknak – ő ötödiknek fejezte be a munkát a tizennyolc ember közül. Nem is rossz ez elsőre.

A pohos vasutas egy priccsen aludt. Fel kellett ráznia. Közben mögötte már másik három ember is felsorakozott. A vasutas tintaceruzával kitöltött egy kiadási pénztárbizonylatot (nyomtatott betűkkel, bár azok is alig voltak olvashatóak), aztán ötször átszámolta a bankókat. Egy aláírás – tenyérbe számolás, de a végén a maradék negyven forintról elfelejtkezett. Az volt az külön üzlete. Mindegy. Így is sok pénz lesz a zsebében.
A kezéről vér csepegett a linóleumra. A vasutas szörnyűlködve nézte:

– Várj, van itt elsősegély doboz, kötszer meg a csípős lila valami ami fertőtlenít. Bekötözöm mindjárt, nehogy már a MÁV miatt dögölj meg.

Félreállt. tudta, hogy be kell kötni, mert a nyers hús látszott sok helyen.

A bérelt szobában, a kettes számú ágyban (az egyes egy felsőtekisé volt) aludt kilencig. Aztán járóképes állapotba hozta magát és elindult az iskolába. A nagyszünet végére ért be. Harminc lány osztálytársa volt. Megrohanták, kérdezgették mi történt, de elhesegette őket, pokoli fáradt volt.

Colos viharzott be hóna alatt a naplóval, meg egy dossziéval. Persze. A pecsételt lapok. Dolgozat írás lesz. Hát nem neki, képtelen a tollat megfogni. Amikor Colos (Politikai gazdaságtan, filozófia tanár) szembefordult az osztállyal felemelte mindkét kezét, mutatva, hogy írás-képtelen.

Colos gúnyosan nézte:

– Na, mit talált ki már megint az osztály üdvöskéje? Új műsor a lányoknak? Nincs elég siker más módon? Mi az a piros a gézen? Paradicsomlé? Nem értem én ezt. Te vagy a pégéből a legjobb, akkor meg mire ez? Engem nem hat meg ez, egyes dogád fiam.

Nézte Colost. A majd kétméteres ötven körüli kese-hajú fickót egy pofonnal a táblára rajzolta volna. Utálta a dumájáért. A lekezelő modortalanságáért.
Lassan elindult a dobogó felé. Menet közben bontotta ki a kötést a jobb kezéről és amikor a tanár elé ért lerántotta az egészet. Még neki is hányingere támadt attól amit látott, Colos meg egyszerűen menekülni akart – hátra lépett. Közben a lába beleakadt a dobogóba és nemes egyszerűséggel segreült.
Lehajolt hozzá és nagyon halkan, szinte súgva – közben vigyorogva – ennyit mondott csak:

– Bazdmeg, ugye milyen jó trükköt találtam ki?

Akkor kapta az első igazgatói figyelmeztetését. Aztán két hét múlva az igazgatói intést. De az már más történet.
A bizonyítványát a 178 igazolatlan óra ellenére is kiadták júniusban, de előtte alá kellet írnia egy nyilatkozatot, hogy szeptemberben nem íratkozik be.

Úgy is lett. A technikusihoz a negyediket már a dolgozók estijén végezte el – három műszak mellett.