Sam 1. rész

A nevem Eve, 25 éves vagyok és egy olyan történetet szeretnék Veletek megosztani, amely nagyon tanulságos lehet, átélője én magam voltam. Szeretném Nektek elmesélni hogyan süllyedtem le az önvád és az önmarcangolás egy olyan szintjére, ahonnan nagyon nehezen lehet visszajönni. Talán nekem sem sikerül, ha nem kerül veszélybe az egészségem, a jövőm. Ám amikor ott feküdtem a műtőasztalon már tisztán láttam az utat, amely odáig vezetett, a hibákat, amelyeket elkövettem. Jött a fájó szembesülés, de a múlton változtatni nem tudtam, csak megbocsátani magamnak és mindenki másnak, aki történetem szereplője, majd elengedni, elengedni minden fájdalmával és kínjával együtt. Elengedni azért, hogy új lapokkal, új esélyekkel, egy jobb és boldogabb életet élhessek, egészségesen, kínzó emlékek nélkül.
Most pedig elmesélem hogyan pottyant az életembe Sam.
Találkozás
Mielőtt a Sam nevezetű hurrikán lecsapott rám, életem egyik újabb krízisét éltem meg. Diplomaosztóm után jött a rideg valóság, így, hogy már nem vagyok diák, közel sem alkalmaznak olyan előszeretettel a munkaerő piacon. Diákként három évig dolgoztam folyamatosan a tanulmányaim mellett, nem volt arra gondom, hogy munkát keressek, mindig akadt valami kisebb munka, amit a tanulókkal szívesen elvégeztettek.
Három hónap keresgélés után egy hirdetésszervező irodában találtam meg a helyem. Nem is nagyon volt más választási lehetőségem, az álláslehetőségek igen csak ritkaság számba mentek. Elkezdtem hirdetési felületeket értékesíteni cégvezetőknek. Eleinte sikeres voltam, kezdő létemre szép számmal hajtottam fel az új ügyfeleket. Egy hónap után azonban ígéretes szárnyalásom abba maradt, nem tudtam újabb hirdetőket beszervezni, elbocsátottak. Különösebben nem sajnáltam, ez nem én voltam, nem az én világom volt hirdetési felületeket tukmálni idegen emberekre. Majd lesz valahogy, gondoltam én.
Ami sokkal inkább bántott, az a céltalanságom, hiába való útkeresésem volt. Nem tudtam mihez kezdjek az életemmel, dolgozom, mert dolgozni muszáj, pénz nélkül nem lehet megélni. De hol marad a motiváció, a céltudatosság, mi lesz az álmokkal? Ezek sajnos nem voltak. Én túlélő voltam, egész addigi életemben az motivált, hogy túléljem a gyermekkoromat, az anyám depresszióját és öngyilkossági kísérleteit. Egészséges, felnőtt ember szerettem volna lenni, kiegyensúlyozott, olyan nő, aki fényévnyi távolságra van attól az élettől, amit az anyja élt. Nem akartam, hogy bárki is megmondja rólam milyen embert próbáló körülmények közül jövök. Szóval túlélésre játszottam, és miután bekerültem a „felnőttek” világába és kellő távolságra kerültem az anyámtól, nem volt mit túlélnem. Hatalmas lelkierőmet, kitartásomat nem volt mire fordítani.
A karrierem, ami még el sem indult, elakadt. De még ha csak ennyi lett volna a gond. Életem másik fontos területe szintén haldoklott. Párkapcsolataim sorra futottak zátonyra, ami a legjobban bosszantott, hogy úgy éreztem, körbe-körbe futok. Mindig ugyanaz a séma, csak a szerelmeim nevei változtak. Alkoholos állapotban ismerkedtem, majd szintén alkoholos állapotban történtek meg az első intim együttlétek is. Mire észrevettem, hogy valami nagyon nem stimmel, már nyakig benne voltam és természetemből adódóan kitartottam a végsőkig, csak akkor léptem ki a kapcsolatból, amikor már nagyon nem bírtam tovább, amikor már kellően mély sebeket sikerült szereznem vagy okoznom.
Mivel az élet újra és újra ugyanazt dobta elém, így tudtam, hogy valamit meg kell tanulnom, hogy most már ideje változtatni a szerelmi életemen. Jó-jó, de mit? Hol is van a nagy tanulság? Utólag mindig könnyű okosnak lenni, de ma már látom, hogy kapcsolataim menekülési útvonalak voltak számomra. Kellett egy olyan pont az életemben, ahol kapok egy kis szeretetet, megnyugvást, ahol megfeledkezhetem arról, hogy nincs családom, hogy az anyám a fájdalmon és lelkiismeret furdaláson kívül, nem tud mást adni nekünk, a gyerekeinek. A szerelmet kerestem és véltem felfedezni minden kapcsolatom elején, holott fogalmam sem volt arról, mi is a szerelem. Életem első, igazi nagy szerelme hatalmas csalódás volt, évek múltán derült ki, hogy mellettem menyasszonya volt. Ez volt az első összeroppanásom és az a pont, ahol megkérdőjeleződött bennem minden, amit addig a szerelemről hittem. Bizalmatlan lettem és a múlt sérelmét tovább hordoztam egyik kapcsolatomból, a másikba. Szomjaztam a szerelemre, csak sajnos nem tudtam, hogy mi is az.
Munkanélkülivé válásommal egy időben zártam le egy régóta húzódó párkapcsolatomat is. A lelkemben dúló indulatok, felvetődő kérdéseket, Edittel, az albérlőtársammal igyekeztem megbeszélni. Több éve ismertük már egymást, barátság is szövődött közöttünk, problémáinkat sokszor egymással osztottuk meg. Volt egy közös érdeklődési körünk, a spiritualizmus, az ezoterika világa, amivel nem is lett volna semmi baj, ha nem lépünk át egy bizonyos határt. Edit évek óta kutatott ebben a világban, talán túlságosan mélyre ásta magát, átesett a ló másik oldalára. Nem hiszem, hogy volt bármilyen önálló döntése is vagy olyan esemény, amibe ne magyarázott volna bele misztikus szálakat is. Nem indult el úgy otthonról, hogy ne húzott volna Tarot kártyát vagy az internetet használta, vagy engem kért meg, hogy keverjem meg a pakliját. Mivel Edit világa számomra is vonzó volt, emellett tele voltam bizonytalansággal és félelemmel, az életemmel kapcsolatosan, idő kérdése volt, mikor lépem át én is azt a határt és válok a kártya és egyéb jelek, útmutatások rabjává. Edit mellettem állt a nehéz időkben, sokat bíztatott.
– Ne keseredj el Eve, hidd el nekem, nem véletlen, hogy így alakultak a dolgaid, változás előtt állsz, nagy dolgok vannak készülőben – mosolygott sejtelmesen.
– Ettől nem érzem magam jobban, nincsen rendben nagyon sok minden, ezt én is tudom, de azt a legkönnyebb mondani, hogy változtassak. Mintha az olyan egyszerű lenne. Megmondanád mégis hogyan??? – fakadtam ki.
– Feleslegesen hergeled magad, majd szépen elrendeződik minden, ha meg megtalálod az igazit, azt úgy is érezni fogod – mérgemet látva értetlenkedve csóválta a fejét.
– Az igazit? Na persze, van egy olyan érzésem, hogy sem az igazi, sem a szerelem nem létezik.
– Ne hívd ki magad ellen a sorsot Eve, vigyázz nagyon arra, hogy milyen kijelentéseket teszel – intett.
– Már pedig én akkor sem hiszek a szerelemben – dacoltam és igenis ki akartam magam ellen hívni a sorsot. Hajrá, lássunk egy kis változást és szerelmet.
– Na jó, nézzük meg kártyán, megnézem neked a párkapcsolatot, utána meg megnézzük, hogy hogyan alakulnak a dolgaim ha eladom a kocsit. Úgy érzem már csak visszatartó erő, az exemtől kaptam. Te mit gondolsz? – kérdezte
– Öö, ahogy érzed, szabadulj meg tőle, ha szeretnél, de igazán nem szeretnék ebbe beleszólni – nem tudtam mit kellene mondanom neki, nem akartam befolyásolni.
Hasonló beszélgetéseink lassan állandósultak, Edit vonzott magához, volt benne valami, ami magával ragadott, én pedig olyan szerettem volna lenni, mint ő, így hát el is kezdtem élni az ő életét.
A kevéske lehetőségekhez mérten egy héten belül állásinterjú időpontot kaptam. Adminisztrátort kerestek, szuper, gondoltam, nem kell eladni semmit. Edit és egy másik ismerősöm tanácsára angyalmágiát alkalmaztam. Megvettem egy kis, fehér gyertyát, elmondtam a kívánságom, már csak meg kell várnom, amíg elég és sikeresen indulhatok neki az interjúnak. Nem is értem, hogyan hihettem, hogy ezzel minden el van intézve, a cég történetéről és tevékenységi köréről szinte semmit nem tudtam, utána sem néztem. Az ominózus interjún pedig elhangzott a kérdés:
– És mondja csak Eve, mit tud cégünk történetéről és tevékenységéről? Milyen szolgáltatást nyújtunk az embereknek?
– Hűha, hát sajnos…izé, öö, ennek nem néztem utána részletesen – habogtam.
Olyan pillantást vetettek rám, hogy rögtön tudtam, engem ide már biztosan nem vesznek fel. Sebaj, szívesen áltattam magam, mire kiléptem az épületből meg voltam győződve arról, hogy nagyon jók az esélyeim. Sőt mi több, nálam alkalmasabb személyt nehezen találhatnának a pozícióra.
Hazaérkezésem után ellenőriztem a leveleimet, egy figyelemre méltó értesítést kaptam, valami Sam ismerősnek jelölt az egyik közösségi oldalon. Remek már megint valami külföldi ismerősöket gyűjt, mindegy, visszaigazolom, abból nagy bajom nem lehet. Gyorsan átfutottam az adatlapját, legnagyobb meglepetésemre a városban tanult cserediákként és származását tekintve török volt. Wow. Végigpörgettem a képeit, többször is, kék szemű, fehér bőrű srác volt, picit markánsabb orral. Számomra is meglepő módon úgy vonzott magához, mint a mágnes, amiben annak is szerepe volt, hogy külföldi, ráadásul muzulmán vallású, kíváncsi voltam erre a fiúra, még sosem találkoztam senkivel, aki egy idegen országból, kultúrából érkezett. Miután sikerült befejeznem a fényképei bámulását, azért fohászkodtam, hogy mielőbb hívjon el egy randevúra, időm, mint a tenger.
Kívánságom az este folyamán teljesült, Sam másnapra találkozót egyeztetett velem. Délután négykor találkozunk majd a belvárosban. Örültem is, meg nem is. A beszélgetésünk alatt derült ki, hogy Sam pár szót leszámítva, nem tud magyarul. Közös nyelvnek az angolt tudjuk csak használni. Ez egy elég kínos és érdekes találkozás lesz, volt ugyan nyelvvizsgám, de évek óta meg sem szólaltam angolul. Az este hátralévő részét tudásom felfrissítésére szántam, legalább tudjam elmondani, ki vagyok vagy azt, hogy merre induljunk tovább.
Átfutottam rajtam egy gondolat. Segíteni szeretnék neki. Hiszen lehet, egyedül van, új még a városban, nem ismer senkit, magányos. Segítenem kell neki. Mi van, ha szüksége van rám? Valakire, aki könnyebbé teszi a napjait egy idegen országban?
Eve, kicsim, nagyon jó szíved van, de olyan naiv vagy…
Másnap korán keltem, a gyomromat görcs rántotta össze, nyugtalan voltam a találkozó miatt, izgultam. Én, aki sem a vizsgái, sem az állásinterjúk előtt nem volt ideges, most egy ártatlan randi előtt annyira izgulok, hogy hajnalok hajnalán kelek. Lázas készülődésben telt a délután, mit vegyek fel, milyen legyen a sminkem. Miután már ötödik alkalommal öltöztem át, időszerűnek láttam, hogy döntést hozzak és befejezzem a szoba teledobálását ruhákkal. Úgy nézett ki, mint valami csatatér, még a tv-m tetején is ruhadarabok lógtak. Harisnyát viseltem rövidnadrággal és egy bordó felsővel, a sminkem szolid volt, de azért kitettem magamért. Vetettem még egy pillantást az összképre és elindultam.