Sárkány-projekt

A líbiai sárkány (Draco lybiensis antigeorginus) végveszélyben van, és ez az utolsó lehetőség, hogy ezt a nemes fajt megmentsük a kihalástól.

Mint tudjuk, egykor jelentős sárkánypopuláció élt Silene városban, a líbiai tengerparton. A 3. században még ideálisak voltak a körülmények: a város részben egy földnyelvre épült, és óriási bástyák tartották vissza a súlyos víztömeget. A parton szanaszét sziklák meredeztek, a legmagasabb és legmeredekebb tetején lovagvár épült. A sárkányok kiváló élőhelyeket találhattak maguknak a sziklák között, kifogástalanul gondozott pázsiton. Bőségesen volt táplálékuk, egész birka-, illetve szűznyájak. Mivel annak idején a hölgyek rendkívül sok ruhát viseltek, nem egészen világos, a sárkányok milyen módon választották ki közülük az elfogyaszthatókat.

Silene környékén alkalmilag ma is láthatunk kisebb méretű sárkányokat. Sok időre és nagy türelemre van szükségünk, mert a sárkány ritka és veszélyeztetett faj. Az IUCN a líbiai sárkányt Afrika legritkább emlősei közé sorolta, az ugandai kukacmadárral és a namíbiai kaktuszhallal együtt. Elterjedésének határait a térképen már csak pontokkal jelölhetjük. A feltehetően csak néhány tucatnyi állat Silene és Lydda között, a sívó homokban tengődik, egyedeiket a behurcolt japán sárkányok tizedelik, és a fennmaradásához feltétlenül szükséges szűzpecsenyéhez gyakorlatilag nem juthat hozzá.

A faj élettere már a középkorban aggasztó módon beszűkült, amikor az úgynevezett páncélos lovagok (Caballeros harnessis) valóságos hajtóvadászatot indítottak a sárkányok ellen. Bevallott céljuk a szűz lányok megvédelmezése volt, de mint azt számos krónikában olvashatjuk, a sárkányok ledöfése után a szüzeket maguk döfték le, illetve nyársalták fel, ami az oltalmazási törekvéseket meglehetősen kétségbe vonja. A szüzek deflorálása következtében sajnálatosan elszaporodott emberiség még jobban visszaszorította az állat terjedését. Nehezíti a problémát, hogy a japán sárkány párzik a líbiaival, meg is termékenyíti, de az eltérő génkészlet miatt a nőstény néhány nap után elvetél, és a tárgyévben a hímek közeledését elutasítja. A japán sárkány terjesztette el a mazda- és nissanvírusokat, amelyek már eddig is súlyos pusztítást vittek véghez az állományban. Ha a vírusos megbetegedéseket öt éven belül nem sikerül gyógyítanunk, a kedves, barátságos sárkány utolsó maradékai is kipusztulnak, és akkor jaj a naprendszernek.

A berni, washingtoni és bonni egyezmények alapján hozott törvények nem nyújtanak kielégítő védelmet sárkányainknak. Különösen az emberek hiányos természetvédelmi nevelésére és a növekvő gazdasági nyomásra panaszkodnak. Sürgős forrásátcsoportosításra van szükség ahhoz, hogy kialakíthassuk a rezervátumokat, középkori városképet szimuláló építményekkel, festői sziklák között legelésző birkákkal és szüzekkel. A birkáknak természetesen fűre van szükségük, ennek telepítése és öntözése a sivatagban csak a legszélesebb körű, intergalaktikus összefogással lehetséges. A szűzlányok populációját fel kell fejleszteni, mivel nélkülük nem számíthatunk jelentős előrelépésre. Ugyanakkor irtani kell a páncélos vitézeket, akik gátlástalan tevékenységére az egész kihalási folyamat visszavezethető.

Minimális követelmény, hogy Líbiát fokozottan védett területnek nyilvánítsuk, és mentesítsük a káros génanyagtól, ideértve elsősorban a japán sárkányokat, japánbirset, gésákat és harakirit. A tengerparton és az ország belsejében egyaránt mentőállomásokat kell létesíteni, hogy a bajbajutott sárkányok minél előbb orvosi ellátásban részesüljenek. Mivel várható, hogy a rossz anyagi körülmények között élő, önző lakosság a projekt jelentőségét egyhamar nem érti meg, sőt a sárkányok orvvadászatára vetemedik, javaslom a legszigorúbb óvintézkedések megtételét. Első lépésben a lakosság megtizedelése, ivartalanítása, végül a teljes felszámolása jöhetne szóba.

További komoly problémát jelenthet az idegenforgalom várható fellendülése. Tekintettel arra, hogy a gyakorlatban már bebizonyosodott, a sárkányszafárik betiltása önmagában véve nem elég eredményes (egyes kíváncsi emberek a legszigorúbb ellenőrzésen is átcsúsznak), kiváló megoldás lehet a potenciális turisták agyonlövése, még a célállomásra való beérkezés, esetleg az indulás előtt.

Meggyőződésem, hogy a fentebb vázolt módon megállíthatnánk a sárkánypopuláció vészes apadását, és öt éven belül már számottevő szaporulatot könyvelhetnénk el. Beláthatatlan következményei lesznek annak, ha most nem cselekszünk!

Én idejében szóltam. – Dr. Sárkányfalvy Varánusz