Segíteni fogok, ígérem. 2.

Magam elé készítettem egy noteszt, és összegyűjtögettem, mi lehet az, ami a legfontosabb, hogy valamiféle ésszerű sorrend is kialakuljon? Minden felsorolt szó mellé, egy nevet is írtam, volt, ahol többet, hiszen ez egy társasjáték lesz, a szó nemes értelmében.

Részt venni benne nem kötelező, csupán a segítőkészség lehet domináns. Ami fontos, nem egyszeri alkalom van itt szó. Semmiképpen nem elhalmozásról. Azok csalókák tudnak lenni. Tudni kell a mértéket, tudni kell azt, hogy egy-egy valaminek az öröme nagyobb, mint amikor több minden egyszerre az ölbe esik. Egyetlen oka van, az ember feldolgozni képtelen azt, amikor harmincféle féle ajándékot kap egyszerre. Viszont, ha ez a harminc ajándék meglepetésként érkezik kis szünetet tartva egymás között, akkor képes úgy elönteni a testet a boldogság érzete, hogy fenomenális lehet.

Nem akartam tudatosan a karácsonyra gondolni. Úgy érzem, a dátumok egybeesése csupán a találkozás miatt alakult így. Az, hogy a karácsony szerves része lesz ennek a folyamatnak, annak az angyalkák örülhetnek leginkább. Fogalmam sincs, merre élnek a városban Kláráék, milyen körülmények között. A látszat engedtette meg, hogy elképzeljem, mélyszegénységben virrad rájuk a nap.

Akkor pedig a nélkülözések sorát élhetik meg, ami nem emberhez méltó. Vannak alapvető dolgok, amelyek elkerülhetetlenül zavart okoznak, mint testi, mint pszichés tekintetben. A háttérbehúzódástól, a kisebbségi érzetig, és az életkedvtől való búcsú, mind-mind egyfajta leépüléshez vezethet mentálisan. Még súlyosabb a helyzet, ha mindez egy kisgyermek esetében történik.

Igyekszem úgy felépíteni ezt a várat, hogy minden bástyája védhesse őket. Hogy miért? Pontosan azért, hogy elhitethessem magammal azt, hogy idő, és egyéb ráfordítással sikerül megváltoztatnom valamit. Nem mindent, de az apró lépések viszik az embert előrébb, és előrébb. Vágyam lett az, hogy a hitemet beigazolódni lássam.

Kísérlet? Nem! Inkább kihívás magam felé, és Klári felé is. Ebben neki is aktívan részt kell vállalni, függetlenül attól, hogy semmi konkrétumot nem tudok róla, egyelőre. Annál viszont jobban ismerem, és tudom, ha ő ezt nem akarná, akkor csendben elsétált volna mellettem, és szaporábbra vette volna lépteit, mintsem megérintsen. Nem nevezem segélykiáltásnak, de, hogy tudatni szerette volna ott, akkor, velem, hogy valami nem stimmel, az biztos.
Mik azok az alapvető dolgok, amelyek így elsődlegesen szükségesek lehetnek?

-ruházat
-lábbeli
-ágynemű
-játékok

Stop! Továbbgondolni ebben a pillanatban badarság. A következő lépés kik lehetnek azok az emberek, akik ebben hajlandóak segíteni? Neveket írtam a felsorolás után, egyenként. Figyelembe véve mindent, értem ezalatt, az életkort, az alkatot, hogy az ismerőseim körében legyenek, semmiképpen nem akartam nagydobra verni, ezt az egészet. Éppen elég az, hogy látja mindenki a szegénységnek ezt a fokát. Sajnálkozó emberekre nincs szükség. Tettre, készekre annál inkább.

Az ágynemű, mint meleg paplan, takaró, és huzat, fontos számomra. Az éjszakák, azok a gyötrő éjszakák. Elég belegondolni abba, amikor az ember villanyoltás után már saját magával marad, mi minden játszódik le belül, míg alvás lesz belőle? Fázósan, dideregve, a remény képe is deres lesz, és nem jól érzékelhető.

Játékok, azok egy kisgyermek számára olyan, mint egy óriási vattacukor. Színes, puha, édes, és… és csillogó szemeket, pírtól boldog arcot képes varázsolni.
Nélkülük sivár, porba karcolt szürke a világ, amit egy heves eső, könnyedén elmos.

Estefelé, minden érintettől kérek egy találkozót, hogy előállhassak a tervemmel. Izgatott lettem, és elszánt. Bővíteni szeretném a repertoárt még, ezzel-azzal, de ezt a beszélgetésekkor fogom vázolni éppen ott, ahol vagyok. Természetesen Klárával való beszélgetésünk is segíteni fog abban nekem, hogy a lépéseket, amit meg tudok tenni, meg is tehessem.

Izgatottan várom a hat órát, hogy beszélhessek, Pirivel, Évával, Somával, Dömével, Kareszal, és Annuskával, kinek mikor lenne jó egy találkozó velem?

Folyt…