Serlok 02: Hajnali döbbenet

A mostani földetérés már sokkal kellemesebbre sikerült. Hát igen, amikor az ember az ágyában landol…
A nap éppen most bújt elő, és néhány kósza sugár a szemközti falra tévedt. Az egész házban csend volt. Minden bútor a helyén, sehol rémek, sehol apró lények, csak Misi feküdt a vállánál. Már nyitott szemmel, éppen hajnali sétájára készült, csak lusta volt még felkelni.
– Hű, micsoda álom! Még jó, hogy az ilyet csak álmodjuk. Persze, a vége jó lett volna, ha igaz… — ábrándozott el egy pillanatra.
– Mér, mi volt a vége?
Jancsi rémülten nézett körül. De nem, semmi kétség, a macskától jött a hang.
– Mi van, mit bámulsz?
Tényleg a macska.
– Az ördög vigye, még mindig álmodok. Pedig tisztára azt hittem, hogy felébredtem már. Lehet, hogy ha azt álmodnám, hogy elalszok, akkor felébrednék? — motyogott szerencsétlenül.
– Bolond vagy. Mindig is az voltál. Sápítozás helyett mondd el, hogy mi volt a vége. Itt hánykolódtál nekem, tiszta kék az egész oldalam, most meg ahelyett, hogy mesélnél, sopánkodsz! Na, mesélj!
Jancsi szerencsétlenül nézett a macskára. Most akkor felébredt már, vagy még mindig álmodik?
– Te… beszélsz?…
– Mindig is beszéltem, csak ti, emberek, túl fejletlenek vagytok ahhoz, hogy értsetek. Mi történt, hogy megváltoztál?
– Én… én… álmodtam… Futottam… a sötétben, aztán találtam valami pici lányt… vagy lényt, mit tudom én, ki volt… Fölvettem, és futottam tovább… valami üldözött… és aztán valami barlang volt, és ott egy csomó olyan pici… és az egyik azt mondta, hogy kívánhatok, mert megmentettem a lányát.
– Aha. Szóval Alvin herceggel találkoztál. Szerencsés flótás. Ha Arvin herceg lányát mentetted volna meg, már nem élnél.
– Te… ismered őket?
– Persze, hogy ismerem. Mindenki ismeri — nézett fölényesen rá Misi.
Jancsi elképedését nem lehet leírni. Ő azt hitte, hogy ez a macska békésen él itt a lakótelepen, erre meg mindenféle Alvinokat meg Arvinokat ismer, és könnyedén tájékozódik az álmaiban. Még akkor is csak ült és nézett maga elé, amikor Misi visszatért. Pedig a macska alaposan körülnézett, minden zugban, és több fontos ügyet is elintézett a konyhában. Most meglepetten nézett Jancsira.
– Mi van?
– Én ezt nem értem… engem itt valami zavar. Valami nem stimmel. — Lázasan tűnődött, hogy mi az. — Megvan! Mégiscsak álmodok!
– Dehogy álmodsz, te müzliréme! Mér álmodnál?
– De igenis álmodok! — nézett diadalmasan Misire. — Álmomban találkoztam ezzel az Alvinnal vagy kivel, álmomban teljesítette a kívánságomat. És mint tudjuk, az álmok csak addig érvényesek, amíg alszunk. Például én hiába álmodom azt, hogy az Andi eljön velem moziba meg olvadóan néz rám, amikor felébredek, mégiscsak egy szerencsétlen flótás leszek a számára, aki mindig leejti a hamburgert, amikor elmegy mellette. És továbbra is a Marcellal megy moziba. Tehát én most még mindig álmodom. Vagyis álmomban akkor most elalszok újra, és megvárom, amíg igazán felébredek, és minden a régi lesz. Jóéccakát!
– Bolond vagy!
Könnyebb volt mondani az elalvást, mint teljesíteni, de Jancsi kitartott, és nem nyitotta ki a szemét. Misi egy darabig nézte, aztán másfelé vonult.