Séta a forró hóban

Hideg volt az este, mégsem fáztak. Talán csak a talpaik a havas utcákon.
Sétáltak egymás mellett, mint két kamasz. Nézték egymás szemét, arcát a hideg és az emberek elől elrejtve a kapucnik alatt. Érezték ajkaikon a másik ajkát, ízlelték nyelvükkel a másik édes csókját. Átölelték egymást, egymáshoz szorították testüket a sok rétegnyi ruhán keresztül. A másik arcába fúrták arcukat, mintha csak bele akarnának bújni a másikba. Minél közelebb, minél beljebb. Egyre szenvedélyesebb csókok követték egymást. Már nem számított más, csak ők ketten. Két ember volt a világon, és senki más. Aztán a fiú azt mondta a lánynak: Szeretlek! Elkísérte még egy darabon, de nem hazáig. Csak kint az ég alatt lehettek ők ketten egyek. Csak ez a ház lehet – tető nélkül – az övék. A lányt otthon más várja haza. Más mellett fekszik és ébred. Csak álmában van ott a fiú vele.
Legbelül, titokban, mélyen a szívében…