Soha nem késő

Ilonka néni hosszú ideje egyedül nevelte három leányát. Amikor férje örökre magára hagyva a másvilágra költözött, elvitte magával Ilonka néni mosolyát.

Hosszú és gyötrelmes évek következtek. Mivel a nehezen összekuporgatott kis pénzüket felemésztette a temetés, így nem sok idő maradt a gyászra, munkát keresett, hogy lányait tisztességgel fel tudja nevelni. Egymás után férjhezmentek a lányok és üres lett a ház. Ilonka néni zárkozott lett. A magány napról-napra elviselhetetlenebb lett számára. Már úgy érezte, hogy felesleges, nincs rá szükség, amikor egy szép napon megérkezett az első unokája. Nagy volt az öröme és szívesen vette ki részét a gyermek gondozásából. Lánya családostól visszaköltözött a szülői házba. Ilonka néni sütött, fözött és minden szabadidejét kis unokájával töltött. Újra volt értelme az életének. Csodálatos évek következtek. Egymás után még öt unoka született. A ház egyre jobban egy kis óvodára hasonlított. Került az udvarra hinta, homokozó is. Ilonka néni csak úgy ragyogott mindaddig, amig legkisebbik unokája úgy nem döntött, hogy ezentúl az égiek óvodájában koptatja a libikókát.

Ahogy cseperedtek az unokák egyre több gond volt velük. Ilonka nénire mindig számíthattak. Teltek az évek és már a második generáció repült ki a fészekből. Nagy bánat kerítette ismét hatalmába. Az elviselhetetlen magány olómsúlyként nehezedett vállaira. Naphosszat ült kisszékén a konyhaablak előtt. Az utat nézte, hogy mikor kanyarodik be a sarkon valamelyik gyermeke vagy unokája. Tudta jól, hogy csak a hét végén számíthat látogatóra, de mégis ott ült és bizakodott. Egy kis idő múltán Ilonka néninek feltünt, hogy egy szőke tündér minden nap ugyanabban az időben megy el az ablaka előtt és csillogó szemeivel bekukucskál az ablakon.

Másnap reggel bőkezűen szórta sugarait a nap. Ilonka néni kitárta ablakát és várta a kislányt. Hamarosan fel is tünt az utca végénél. Amikor az ablakhoz ért, illedelmesen köszönt, majd bemutatkozott. Ilonka nénit teljesen elkápráztatta. Egy szép piros, mosolygós almát adott Marikának. Megbeszélték, hogy az iskolából hazafelé benéz Ilonka nénihez.
Nagy készülődés következett. Mire a nap elhagyta a delet, Marika megérkezett. A konyhaasztalon kakaós palacsinta és finom málnaszörp várta. Olyan jól elbeszélgettek, hogy észre sem vették, hogy a nap hazafelé tartott és magával húzta a holdat. Marika gyorsan elköszönt és megígérte, hogy másnap is eljön. Ilonka néni boldogan tért nyugovóra.

Így teltek a napok, hetek, hónapok. Ilonka nénit mintha kicserélték volna. Ismét volt értelme az életének. Egyik délután amikor Marika megérkezett, nagy baj történt. Ilonka néni ráhajolva a kádra, csurom vízesen szorította a csapot. Nagyon megijedt, el sem tudta képzelni, hogy mitévő legyen. Amikor Ilonka néni elmesélte, hogy hogyan maradt a csap a kezébe, mindketten felnevettek. Szerencsére Marika nagypapája, egy idősebb úriember, aki vízvezeték szerelő volt. Gyorsan elszaladt és áthívta.
Jött is Józsi bácsi azon nyomban. Elzárva a fővezetéket, nekilátott a javításnak. A munka végeztével nem fogadott el pénzt, a finom rétesnek viszont nem tudott ellenállni.
A következő napoktól egyre sűrűbben nézett be Józsi bácsi és a ház körüli munkákban segítkezett. Délutánonként sétálni mentek és tündérkének minden nap vettek egy-két gombóc fagyit.
Ilona napon Józsi bácsi akkora hatalmas csokorral érkezett, hogy ki sem látszott mögüle. Marika egy gyönyörű tortát hozott. Ilonka néni örömkönnyei áztatták finoman barázdált hamvas arcát.. Rég volt ilyen boldog.
Egy szeptemberi délután Józsi bácsi azzal állt elő, hogy szeretné, ha összekötnék a még hátralévő életüket. Ilonka néni gondolatai kavarogtak. Nagyon örült, mert igazán megszerette ezt a jókedvű kis öreget, de mit szólnak a gyermekei és az unokái. Vén fejjel álljon elő ilyen bejelentéssel?
Elhatározták, hogy hétvégére összehívják a nagy család.
Józsi bácsi már pénteken rohant a piacra. Mindent megvásárolt az ünnepi ebédhez. Marika iskola után jött és segített az előkészületekben. Hamar végeztek és megbeszélték, hogy korán reggel folytatják a munkát. Izgatottan várták a nagy napot.

A felkelő nap a konyhába érte őket. A tüzhelyen lassan gyöngyözött a húsleves. Józsi bácsi elvállalta a húsok kisütését, Marika krumplit hámozott. Éppen végeztek a terítéssel amikor megérkeztek a rokonok. Marika fogadta őket.
Amikor mindenki helyet foglalt az asztal körül, Józsi bácsi állt fel és kissé bátortalanul kezdett bele mondandójába. Ilonka néni félve tekingetett gyermekeire. Nagy kő esett le a szívéről amikor a bejelentést nagy örömmel fogadták. Mindenki boldog volt és jóízüen lakmározni kezdtek.
Az esküvőt karácsonyra tervezték. A gyermekek vállalták magukra az étteremmel kapcsolatos intéznivalókat. Marika volt a koszorúslány.

Csodálatos négy év következett. Együtt ébredtek és a nap végén együtt tértek nyugovóra. Hangos szó el nem hagyta szájukat. Tisztelték és kimondhatatlanul szerették egymást.

Egy szeptemberi reggel amikor még az ég is sírt, Józsi bácsi nem kelt fel. Ilonka néni hiába szólongatta. Izgatottan tipegett az ágyához, hogy felrázza. Amint megrázta Józsi bácsi testét, az öreg mintha biccentett volna egy utolsót és a feje félrecsuklott.
A kiérkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállaptani.

Ilonka néni a konyhaablak előtti székre rogyott és csak sírt, sírt……..
Marika érkezett elsőnek. Egymást próbálták vígasztalni, de hiába. Dél is elmúlt már, mire a gyermekek is megérkeztek. Ilonka néni szemei a konyhaablakra tapadtak, mint aki vár valakit. Hiába kérlelték, hogy egyen legalább pár falatot, Ő bizony nem mozdult. Úgy ült ott, mint egy szobor, mozdulatlanul, magába roskadva. Napról-napra szürkébb lett valaha hamvas arca. Mélyen ülő szemei, mindent feladó tekintete aggodalomra adott okot. Gyermekei az orvos segítségét kérték. Már annyira legyengült a szervezete, hogy azonnali kórházi ellátásra szorult. Mivel sem ételt, sem vizet nem fogadott el, igy kénytelenek voltak infúzióra kötni. Csöppnyi javulás mutatkozott, de csak átmeneti jelleggel. Másnapra magasra szökött a láza és egész nap csak aludt. Az esti látogatáskor gyenge kezeivel még megcirógatta Marika arcát. Gyermekei felé is küldött egy búcsúpillantást, majd lecsukta a szemeit.

Szépen lassan elindult egy hosszú ösvényen. Ahogy az elágazáshoz ért egy vakító fénysugár mutatta az utat. A kapuhoz érve vette észre, hogy Józsi bácsi már várt rá.