Sohasem tudhatod, ki figyel

A kutyus a kertben időzött. Néhány kör lefutása után megállt és figyelmét egy irányba összpontosította. Gazdája bent a házban frissen főtt kávéját fogyasztotta, a szintén frissen kapott hírek elolvasása után. Egészen aprót kortyolt az absztraktmintás bögréből, majd az ablakhoz lépve kutyája szokatlan viselkedésén révedt. Jobb kezében a reggeli italt őrizte, ballal pedig a függönyt tartotta el. Állt ott és nézett.

Nem is olyan messze az ablakban álló gazditól, alig néhány kilométernyire, egy eldugott irodában az ügyeletes is kávéját iszogatta. Feladatkörébe tartozott a műholdakról és egyéb megfigyelő egységekről érkező jelek pontos dokumentálása, értelmezése és a szokatlan események külön feltüntetése. Leírt pár szót szakadt füzetébe, majd a számítógép megfelelő adatbázisában folytatta a jegyzetelést. – Nekem is ugyanilyen bögrém van – gondolta, de ezt nem gépelte be. És azt sem, hogy a kutya ugatására elejtette bögréjét, mivel ő maga is így járt ennek következtében. A feketelevesnek túl sápatag folyadék a billentyűzetet vette célba, azt pedig az ügyeletes egy ronggyal, minek hatására jókora adatállományt semmisített meg akaratán kívül. Még élt benne a remény, hogy megússza, de szertefoszlottak ábrándjai, mikor is feljebbvalója lépett a szobába, és a vészjelző úgy szólt, mint a csörgőkígyó.

– Mit jelentsen ez? – Kérdezte egy meg nem nevezett szervezet többszörösen is titkosított alhelyettes főtitkárja, ritka kékszínű öltönyében.
– Pontosan nem tudjuk még, de jelentéktelen incidens, annyi bizonyos. A Közép-európai térség egy aprócska részlegéből jön. Csupán a teljesség igénye végett figyeljük. Biztosíthatom uram, a felső vezetés szempontjából ez semmi.
A kéköltönyös maradéktalanul megnyugodott. Néhány szívdobbanása kimaradt, míg azt hitte, elveszti egy porszem irányítását is.
– A mai eltereléssel végzett? – kérdezte.
– A mai kitűnően sikerült. Uram, biztosíthatom, az egész földgolyót az irányításunk alatt tudhatjuk. Társaságunk, mint mindig, a világ ura.
– A pénzügyi hírek?
– Kész.
– Remek. Nézzen utána az olajnak és kérem a legújabb politikai jelentést erről a térségről – rámutatott arra a térségre a térképen.

Távolabb (nem is kicsit) az űrben, a tízezer éves technikai fejlesztéseknek köszönhetően a fénysebességet meghaladó űrhajón az idegenek a jeleket fogva mélyebb elemzésre kapcsoltak. Vezetőjük, a felsőbb kasztból származó példány, agyát rácsatlakoztatta a megfelelően kompatibilis panelre és erősen koncentrált. Az alsóbbrendű megfigyelők, akik a telepatikus kommunikációhoz még segédeszközöket használtak, csodálattal néztek fel a méltóságos úrra, aki olyan magas körökben mozog, hogy a nagy császárral (aki 65 000 csillag fölött uralkodik) is többször találkozott. És egyszer meg is érintette. Ezek után kissé sértésnek vette jelenlegi megbízatását, de tudta, hogy a több évszázados munka meghozza gyümölcsét. És nem is olyan rossz pozíció a teljes felügyeletét és irányítását végezni egy egész bolygónak, még ha nem is közvetlenül.
A hatalom érzete megcsiklandozta gondolatait, apró kisülést okozva a rendszerben, de ez, mint annyi más dolog, jelentéktelen, ha az ember (vagy az idegen) egy egész létforma sorsát tartja csápjaiban.

Még messzebb, túl az ősrobbanás maradványain, vagyis azon, amit annak vélnek (de az illetékesek tudják, hogy az nem ős, hanem jövő, és nem létrehozó, hanem pusztító robbanás), tehát ezeken is túl, de még számára látóhatáron belül, lakozott egy különleges valaki, akit bizonyos dolgok (mint például az élet) feltalálójának tartanak egypáran. Nem ment közelebb teremtményeihez, hiszen tudta, egyetlen mozdulatával akkora légörvényt és kavarodást okozna az aprólékosan kidolgozott univerzumban, hogy élet közel se távol nem maradna. Várt hát egymagában ott, nyugodtan, és figyelő szeme a csáposra tévedt. Óvatosan elnevette magát. Majd odébb pillantott. – Vau, vau – gondolta.