Sólyom 5.

Ötödik fejezet

Elizabeth kutya ugatásra lett figyelmes. A hang, ismerős volt számára, ezért füttyentett egyet, de pár perc várakozás után sem látta szeretett kutyáit. Továbbra is hallotta a csaholást, de még mindig semmi jele nem volt sem Hádésznak, sem Marsnak. Hallgatózott, majd újra füttyentett, de még ek-kor sem jelentek meg a kutyái. Az ugatás egyszer csak morgássá változott. Jobbnak látta, ha nem hívja többször kutyáit, hiszen bárki is van a sötétben, lehet ellenség és barát is. Úgy döntött, hogy amíg nem tudja biztosan, hogy ki jön, elbújik a tölgyfa mögé. Ha ellenség közeleg, nyugodtan bel-jebb léphet a fa árnyékába, és ha elmentek, berohanhat a háta mögött húzódó erdőbe és észrevétle-nül visszaosonhat a várba, a hátsó borostyán fedte régi cseléd kapun.
Elizabeth visszafojtotta lélegzetét, mikor meghallotta az első patkódobogást. Csöndben várt, hiszen tudta, ez csak a felderítő lehet. A kutyák csaholása is erősödött, akárcsak a patkók dobogása. A lány beljebb lépett a fa árnyékába.
A völgyből felérve egy fáklyát tartó lovagot pillantott meg és körülötte a két csaholó kutyáját. A férfi arcát bevilágította a fáklya fénye és bár Elizabeth ismerősnek vélte arcvonásait, nem tudta hova tenni. A sötét, napbarnított arcú férfi viszont jól ismerte kutyáit, hiszen a nevükön szólította mind a kettőt. A sötétség ellenére pontosan tudta, éppen melyik sétált a lova elé. A nagy tölgyfa elé érve a lovag megálljt parancsolt lovának. Még a nyeregben maradt, háta mögé a földútra irányította fák-lyáját, mintha csak azt vizsgálná nincsenek-e banditák a háta mögött.
Mikor már Elizabeth azt hitte a lovag egyedül van, egyre hangosodó nevetésre és lódobogásra lett figyelmes. A lovag leszállt a nyeregből, megragadta lova kantárját és letelepedett a tölgyfa gyöke-réhez, ahol azelőtt Elizabeth ült. Mikor a kutyák jól körbenyalták az idegen lovag arcát Elizabeth – et kezdték keresni. A lány csak csettintett egyet a nyelvével és a két kutya a lábaihoz heveredett.