– Jó reggelt Katus!
– Magának is Doktorúr! Ma nem próbál szerencsét?
– Ma nem. Sietek.
Sokan jönnek-mennek ilyenkor reggelente, mindenki siet, még az ismerősök sem állnak le a tolókocsimnál egy kis beszélgetésre, pedig jólesne. Na de hosszú ez a nap még. Sorsjegyet sem vett senki, pedig reggel hét óta itt ülök. Anyának van igaza, ráérnék kijönni kilencre, de korán ébredek, és olyan jó itt ülni a nyüzsgésben. Itt trónolok ebben a szuper, elektromos tolószék börtönömben, az eladatlan sorsjegyeimmel és nézem az embereket. Közben elgondolkodom, hol ezen, hol azon. Ma reggel azon, ami nekem biztosan nincs, a szabadságon. Én bizony rab vagyok, a betegségem rabja, és kiszolgáltatott. Nem szeretem sajnáltatni magam, de látom az emberek arcán a sajnálatot, és ez bosszant, mert jobb lenne sajnálni, mint sajnáltnak lenni.
– Jó reggelt!
– Önnek is. A horoszkópost ajánlom, most bontottam ki. Mi a jegye?
– Oroszlán.
– Az jó jegy! Legyen szerencséje. Ötszáz forint lesz.
Végre eladtam az elsőt, szeretek túl lenni az elsőn, az megnyugtat. Ma mindenről a szabadság jut az eszembe, még az ajtóról is. Ma éjjel repültem álmomban, nagyon jó volt, jobb, mint a futás, de az sem rossz. Az álmaim, igen, ott szabadnak érzem magamat. Fogalmam sincs, milyen lehet a járás, nem tettem én még az életemben egy lépést sem, de az álmaimban tudok járni. A repüléssel is így vagyok, igaz azt megtehetném, mint sárkányrepülő, vagy egy léghajóval, nem kell hozzájuk láb sem.
Kisfiú szalad az anyja után, neki az a szabadság, hogy futhat a mamája után, később más adja meg számára a szabadságot, mindig más. Nem úgy nekem, nekem a szabadság ténye nem változik, mert én sem változom., egy öregedő lány vagyok, aki béna.
–Jó napot Magdika!
– Neked is Katus! Jól vagy?
– Köszönöm igen, csak az üzlet nem megy.
– Na, jó adj egyet, hátha a mai napom szerencsés lesz.
Nem tudom, hogy mit sopánkodok. Itt van a Magdus, róla sem hiszem, hogy szabad, azért, mert ép a lába, és még futni is képes. Hajnalban kel, hétkor indítja a gyerekeit az iskolába, beesik félnyolcra dolgozni, négy órakor rohan, bevásárol, hazaér, veszekedik a gyerekekkel, tanul velük, vacsorát főz , takarít, vasal, este belezuhan az ágyba, és reggel kezdődik minden előröl. A hétvégén elvégzi a hét közben elmaradt munkákat, vasárnap délután ejtőzik egy kicsit, és hétfőn indul a verkli újra, olyan, mint egy taposómalom. Nincs semmiféle szabadsága.
Talán egy színésznek, aki mindig más bőrébe bújik, talán neki van szabadsága. Nem teljes az övé sem, azért, mert tehetséges, nem biztos, hogy szabad is. Akkor is játszania kell, ha nincs színpadon, ügyelni a külsejére, mert meg kell felelnie az emberek róla alkotott elképzeléseinek. a rendező igényeinek, mert tőle függ az anyagi jóléte, és a művészi karrierje.
Lehet, hogy a tudós emberek rendelkeznek a legnagyobb szabadsággal, mert ők azzal foglalkoznak, amit szívesen csinálnak. Biztosan ők sem mondhatják el, hogy övék a szabadság, mert a tevékenységük függ a pénztől, ezért meg kell alkudniuk sok mindennel, és sok mindenkivel.
Talán a gyerekeknek és a szellemi fogyatékosoknak adta a teremtő a legnagyobb szabadságot. Pontosabban, nekik még megvan. Ők nem foglalkoznak azzal, hogy mit gondolnak róluk az emberek, érzelmeiket szabadon kimutatják, még mindent befogadnak, nincsenek előítéleteik, tanult korlátaik. Szeretetben fürödnek, szeretetet osztanak. Fantáziájuk szabadon szárnyal, nem rombolja le még az objektív valóság. Ám ez a szabadság érzés mulandó a gyerekeknél, illékony, a korral együtt elröppen.
Talán a társadalom kirekesztettjei, talán nekik van szabadságuk, nem függnek senkitől, nem kell megfelelniük semmiféle elvárásnak. Akkor fekszik, és ott, ahol akar, vagy ahol engedik, de nekik sem teljes a szabadság érzése, a testük rabjai, az időjárás a parancsolójuk. A hideg, az éhség, nagy úr, fel kell áldozni a szabadságvágyat az oltárán.
Még keresgélnem kell, hátha találok egy olyan embert, aki igazán szabad, nem kell megfelelni senkinek és semminek, nem törődik azzal, hogy mit gondolnak róla. Gondolatai szabadon szárnyalnak, mint a gyermekeknek. Életet igenlő, de az elutasításai sem függnek semmitől. Szeretetben él, szeretetet oszt, de nem érdemtelenül. Félelem nélkül mond nemet, és hátsó gondolat nélkül igent. Nem épít korlátokat, és könnyedén átlépi azokat. Egészséges, nincs a saját teste börtönében, és tud szaladni is.
Tudom ilyen ember nincs, mert azt csak hisszük, hogy van szabadságunk.
6 hozzászólás
Kedves Jega
Szépen összeszedted, hogy miért nem vagyunk szabadok, ebből egy dolog hiányzik, az optimizmus. Például: Azért nevelek gyereket, mert szabadon dönthettem, hogy akarok, vagy nem. Én akartam. Azért járok dolgozni, mert ezt a munkát választottam, és szeretem csinálni. Szabadon dönthetek, hogy optimistán élek, vagy pesszimistán.
Üdv: FJ.
Kedves János, nem szántam pesszimistának az írást, csak egy olyan ember szájába adtam a gondolataimat, akinek nem éppen rózsás a helyzete. Ha az ember úgy éli meg a döntéseit, hogy ez a szabad akarata, akkor optimista a kicsengése, és ez nagyon jó, mert inspirálóan hat vissza a tetteire. Erről a kérdésről annyiféle nézőpontból írhatunk, ahány ember van a földön. Köszönöm a figyelmedet.
Nagyon tág a szabadság értelmezési palettája. Valójában kinek, mi jut eszébe erről? Saját magunk rabjai ha nem leszünk, akkor talán egy lépés a szabadság felé. A lélek szabadsága mindenre képes. A fizikai az más. Ott korlátozó tényezők alakulhatnak ki. Tőlünk teljesen függetlenül.
Véleményem szerint, és a valóságról is azt gondolom, lehet 2 láb, ami stabilan jár, szalad, és mégis a szabadsága korlátozott.
Szívesen olvastam, gondolataim most szárnyalnak szabadon.
Selanne
Kedves Selanne valóban nem lehet erről a témáról minden megközelítésben írni, mert ahány ember, ahány életforma, ahány élethelyzet, és még sorolhatnám, annyiféle megközelítése van. Egy biztos teljes szabadságunk nem lehet, mert közösségben élünk, de megélhetjük a szabadság érzését úgy , mint a boldogságét, néha, néha.
Kedves Ibolya!
Nagyon érdekes témákkal illusztráltad, kinek mit jelent vagy jelenthet a szabadság. Már a gyerekek sem szabadok, hisz már az óvódában is kötöttségük van. Talán, míg nem tudnak járni, addig szabadok, hiszen innentől kezdve már korlátozva vannak, megmutatjuk nekik, mit szabad és mit nem. Mindenkinek mást jelent a szabadság érzete. Véleményem szerint legnagyobb szabadsága a gondolatnak és a képzelőerőnek van. A gondolat is csak addig szabad, míg ki nem mondjuk. Nagyon tetszik írásod, gratulálok!
Sok szeretettel: Matild
Igen kedves Matild a szabadság illúzió, tudjuk is ezt mi emberek, és mégis vágyunk rá. Teljes szabadság nem létezik, talán csak egy, a gondolaté, de még azt is korlátozza a neveltetésünk, az élethelyzetünk, és még ki tudja mi. Köszönöm a figyelmedet. Szeretettel Ibolya