Szakik

Sötétedik, a pultnál két öreg szaki beszélget. A falra szerelt tévében közben egy íróval készült riportfilmet vetítenek. Odapillantanak, nagyot sóhajtanak:

– Az írók nem olyanok mint mi.

Visszafordulnak, nagyot kortyolnak a sörükből, majd folytatják ahol abbahagyták.

Ezeknek a beszélgetéseknek megvan a maguk rituáléja. A korábban érkező mindkettejüknek kikéri a sört, de sose iszik bele amíg a másik meg nem érkezik. Amikor mindegyikük ott van, akkor indításnak egy jó nagyot húznak belőle, majd kivesézik a napi politikai eseményeket. A képzeld, mit szólsz hozzá, de az sem különb kezdetű mondatok gyakran hangzanak el ilyenkor. Következnek az ismerősök, munkatársak tetteinek a megvitatása, a velük történtek felemlegetése. Ez szokott a legeseménydúsabb lenni: harsány nevetések, káromkodások, kézlegyintések vagy akár ökölrázások is sokszor színesítik a történéseket. Aztán a család következik. Itt már visszafogottabban zajlik a beszélgetés, kíváncsi kérdések is elhangzanak köztük. Az elfogyasztott sör mennyisége is egyre csökken. ekkor már csak ritkán isznak belőle egy keveset. A végére hagyják az őket leginkább érdeklő dolgot, a munkát. Ilyenkor már szinte semennyi sör sem fogy, aki látja őket azt is hiheti, hogy két tudós beszélget. Feszült érdeklődéssel figyelik a másikat, nehogy akárcsak a legkisebb információmorzsa is elkerülje a figyelmüket. Minden mondatukban érezni lehet, hogy milyen alázattal, megbecsüléssel végzik a munkájukat, szeretik, tisztelik a szakmájukat, értik minden csínját-binját. Megosztják egymással a szerzett tapasztalatokat, elraktározzák, megjegyzik azokat. Ez a leghosszabb, legértékesebb része a beszélgetéseiknek. Koromsötét szokott lenni mire befejezik, de reggelre mindig kipihenve érkeznek a munkahelyükre.

Az ő műhelyüket még soha egyetlen rossz vagy hibás darab sem hagyta el.

Az írók nem olyanok mint ők.