Szankcionálás

Amikor megint át kellett volna mennem a szegfűs gyulához, sírva fakadtam és leültem a lépcsőre, nem mozdultam egy tapodtat sem. Anyám, apám összenéztek, nem mondhattam meg, hogy kalapáccsal szétverem azt a dagadt fejét a gusztustalan féregnek. Csak hátra kell mennem a kamrába, tudom is melyik polcon van. Minden alkalommal megfogta a mellem, valószínű a többi kislánynak is, azt hiszem, talán háromszor történt, átkarolta a vállam és felülről rátenyerelt lapátkezével, bimbódzó nőiességemre. Folyt a víz a homlokomról, de meg sem mertem mozdulni, akkor még nem. Elküldtek virágért, a szegfűs gyulához, megint, azért írom kisbetűvel, mert nem érdemli meg a nagybetűt, csak úgy, hogy ÖKÖR., jó nagyot kiáltva, hogy meghallja mindenki. Apró voltam a nagy verekedéshez akkor még, nem tehettem semmit a böhöm állat ellen, csak egyszer nem mentem el a felszólítás ellenére. Apám indult el helyettem, mikor hazaért, nem volt nála virág, de nagyon fájdította az öklét és megnyugtató mosoly ült az arcán.
Többet nem kellett mennem, semmilyen növényért.
Később középiskolás koromban sem hagytak magamra a mutogatós emberek, inkább perverz dögnek nevezném őket . Teremtettem magamnak egy világot, ahol a bűnösök meglakolnak. Mérlegeltem a tetteiket, bezacskóztam kipréseltem belőlük a levegőt, hogy ne foglaljanak sok helyet. Jusson placc, a fain, májer, cool, király és zsír dolgoknak is, ha lehet ilyen sorrendben és mennyiségben.
A néhány gondolati találmányom közül példának okáért, csak egyet említenék, karikára vágom a csúnyájukat, a műanyagtálcán sorba rakom, lefóliázom, mint a szárazkolbászt.
Szalagot is kötök a csomagra, mégiscsak nemes penészes.
A megtorlási lista több említésre méltó esetet tartalmaz.
A könyvelőt nagyon utáltam, aki a vendéglői bokrok mögött a kis szigeten mutogatta magát, diplomatatáskáját addig a földre téve. Szerintem munkája sem volt alibizett otthon a feleségének, hogy az irodába megy, közben meg maszturbált a babakocsis kismamákra. Őt a vízbe hajítottam. Ússzon a gondolataiban. A horgászok kicsit mérgesek is lettek rám, mert rövid időre, éppen csak addig, míg el nem süllyedt megzavarta a halakat a vasalózsinórral összekötözött tetem.
Aztán volt, aki a másik sínen lévő, a velem szemközt lévő vonatablakban végezte a dolgát, a sötétben, ütemes mozgással. Rajzszakkörről tartottam hazafele. Az utolsó pillanatban vettem észre, valahogy megéreztem ha figyelnek, ez így van ma is. Csak már nem figyelnek. Így kevesebbet kell gyilkolnom.
A vonatos fickó szemeit rajzszöggel szúrtam ki, felnégyeltem a gyurmázó késemmel és a vágányok közé szórtam, meghintve oltott mésszel, a biztonság kedvéért. Meszet mindig tartottam a hátizsákomban.
Egyszer a város kevésbé forgalmas utcáján gyalogoltam, sötétedett, a bátrabb gonoszok ilyenkor már kimerészkedtek. Mégis meglepődtem, mikor cipősarkak gyors kopogására lettem figyelmes. Nyakamba kaptam a lábaimat és iszkiri. Nem ritkult az ütem, hanem az is gyorsabbá vált. Beugrottam egy kapualjba. Elrohant mellettem, utána dobtam egy karmos nindzsacsillagot, a nyakszirtjében állt meg,
a rajztáblámmal vertem agyon egy sikátorban, közben zuhogott az eső, elmosta a vért.
Az öregembert azt nagyon bánom, csak két rúgást kapott, harapást és karmolást, hisz az életemért küzdöttem.
Az adrenalin állítólag megtöbbszörözi az erőt, biztosan így van, mert különben nem tudtam volna elmenekülni, akkor csak hat éves voltam.