– Jaj, de jó, hogy látlak Terikém!
– Én is örülök neked Valikám, de mi újság, miért örülsz nekem ennyire?
– Hogyne örülnek, mikor nincs kinek elmondanom, hogy mennyire közömbösek az emberek.
– Az igazság az, hogy most sietek.
– Nehogy már te se hallgass meg!
– Meghallgatlak, csak azt szerettem volna jelezni, hogy rengeteg intézni valóm van, de azért csak mondjad!
– Utálom, amikor siettetnek, mindenki csak magával törődik, azt hittem, te különb vagy.
– Valikám, az isten áldjon meg, szó sincs arról, hogy közömbös lennék, de…
– Ne haragudj Teri, most nehogy elkezd nekem mesélni, hogy miért sietsz, mert én akarom elmondani, hogy mennyire közömbösek az emberek.
– Rendben, hallgatlak.
– Tegnap voltam a Deichmannban és vettem magamnak egy cuki cipőt. Azt hiszed, hogy valaki is megdicsérte volna? Hát, nem.
– Tegnapelőtt épp ez volt a helyzet a fodrásznál. Melíroztattam, hát az valami csuda jól sikerült, de még te se szóltál egy szót se, mikor megláttál, hogy milyen klassz az új frizurám, ami egyik oldalt hosszabb és fel is van nyírva. Na, erről beszélek, senkit sem érdekel a másik.
– Rengeteg sárgabarack termett az idén. Én nem tudok mit kezdeni vele, a nagy része a földre hullott és jönnek rá a darazsak. A szomszéd kölyköknek meg majd kiesik a szemük. Ott állnak a kerítésem előtt és bámulják a barackot. Tehetek én arról, hogy az anyjuk keveset vesz nekik? Kis éhenkórászok, minek kellett Julinak három gyerek, ha nem tudja őket rendesen ellátni?
– Valikám gondolom, hogy szóltál nekik, hogy jöjjenek át és szedjenek.
– Dehogy szóltam, még összetaposnák a virágokat.
– Viszont nem jönnének a darazsak, ha hagynád, hogy a gyerekek a lehullott gyümölcsöt felszedjék és figyelmeztetheted őket, hogy vigyázzanak a virágokra.
– Hogy te milyen ellenséges vagy! A végén még azt akarod kihozni a tanácsaidból, hogy irigy vagyok és inkább hagyom, hogy a darazsak egyék meg a lehullott barackot, mint hogy a szomszéd kölyköknek adnám.
– Nem, dehogyis, a tied, ebbe én igazán nem akarok beleszólni, csak gondoltam, hogy a kecske is jóllakna, meg a káposzta is megmaradna.
– Mégis beleszóltál. Épp ezt tetted, ráadásul rám akarod erőltetni a saját véleményed, mert erőszakos vagy.
– Nem szoktatom oda őket. A múltkor is bedobták a labdát, hát aztán várhatták, hogy visszaadjam nekik. Meg is mondtam az anyjuknak, hogy ha nem tudja megfegyelmezni a gyerekeit, akkor az a legkevesebb, hogy nem adom vissza a labdát, viszont feljelentem őt, mert nem figyel a kölykökre, hagyja, hogy kárt okozzanak másoknak. Még az is lehet, hogy elveszik tőle őket, mert nem alkalmas a szülői szerepre. Menjenek a játszótérre labdázni!
– Nagyon szépen kért, hogy ne tegyem, máskor nem labdáznak a gyerekek, de még nem készült el az ebéd, azért nem tudta őket elvinni a játszótérre. Ugye, itt a nyári szünet, a gyerekek mozgékonyak, úgy volt, hogy csak egy kicsit pattogtatják a labdát.
– Amilyen jólelkű vagyok, megbocsátottam, de azért figyelmeztettem arra, hogy ez volt az első és az utolsó. Tartsák tiszteletben a másik tulajdonát.
– Valikám, ne haragudj, de most már valóban sietnem kell.
– Jellemző. Most akkor hová a csudába sietsz annyira? Beteg az édesapám, az éjjel beszállították a kórházba és csak látogatási időben tudok hozzá menni. Biztosan nagyon vár és én is látni szeretném, azon kívül.…
– Most nehogy elkezd sorolni a rengeteg intézni valód, mert arra ne haragudj, de én se érek rá.
– Egyébként hány éves is az apád?
– Hetven.
– Akkor mire számítasz? Nem fog örökké élni. Na menj csak, ha minden fontosabb neked, mint a más gondja. Nem hiába mondom, hogy közömbösek az emberek, mindenkit csak a saját problémája érdekel.
6 hozzászólás
Kedves Rita!
Kiváló írás.
“Nem hiába mondom, hogy közömbösek az emberek, mindenkit csak a saját problémája érdekel.” Gyakorta szembesül vele az ember. Mindenki siet, rohan, nincs idő, nincs türelem a másikra.
Szerencsére kivételek, még mindig vannak. Bízom benne, hogy lesz is.
Szeretettel:
Zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastad és hozzá is szóltál.
Szeretettel: Rita 🙂
Kedves Rita!
Egyedi,jellegzetes,eltalált!
“? Egyébként hány éves is az apád?
? Hetven.
? Akkor mire számítasz? Nem fog örökké élni. ”
Gratulálok!
Szeretettel.sailor
Legyen szép napod!
Kedves Sailor!
Mindig örülök, ha olvasod az írásaim, de most különösképpen is, hiszen a múltkoriban azt írtad, hogy tetszenek a szatíráim. Azóta írtam néhányat, örülök, hogy erre rátaláltál, annak meg különösen is, ha tetszett.
Igen, valahogy megmaradnak bennem olyan dolgok, amelyeket nem értek. Például olvasok olyan alkotásokat, ahol az író arról panaszkodik, hogy az emberek mennyire önzőek, mennyire nem törődnek senkivel, csak a mobil, az internet, a kocsiban egyedül utaznak és az ilyenek nem olvasnak senkit. Felteszik a saját “műveik” elmondják a keserveik, aztán tesznek mindenkire. Ha netán felteszi az ember a kérdést, hogy akkor miért nem nyit legalább azokra, akik olvassák, akkor megsértődnek. Sőt, nem egy még a szerkesztőnek is bepanaszol, aki közli velem, hogy senki sem köteles olvasni másokat és arra se köteles, hogy hozzászólást írjon. Már olyan is volt, aki úgymond az én “zaklatásom” miatt hagyta el az irodalmi oldalt. HIába kértem bocsánatot, hiába írtam, hogy engem csak a miértek érdekelnek, nem számított. Már hozzászoktam, hogy előbb-utóbb mindenhonnan mennem kell, mert kérdezek, elvárásaim vannak, meg értetlenkedek. Ezek aztán leülnek bennem és előbb-utóbb szatíraként látnak napvilágot. Persze az érzékeny lelküek továbbra se olvassák, mert ők csak beszélni szeretnek az elidegenedésről, meghatóan írni róla, de magasról tesznek a másikra. Már itt is feltettem kérdéseket, volt, aki válaszra se méltatott, volt aki közölte velem, hogy ha nem fogadom el, hogy nem olvas mást, akkor inkább elmegy az oldalról, de hála Istennek olyan is volt, aki megígérte, hogy olvasni fog – az más kérdés, hogy megtette-e – de legalább privátban leveleztünk egymással. Hát, ilyenek vagyunk, elvárásaink vannak, de tőlünk ott pusztul a másik, ahol éppen van. Akinek nem inge, nem veszi magára. Én se vagyok köteles olvasni, írni se, nem is erről szól szerintem egy közösség, hanem a kölcsönös tiszteletről, de ez csak az én véleményem, amiért sokan koppintanak a fejemre.
Szeretettel: Rita 🙂
Kedves Rita,
pazarul megalkotott szatíra.Nem is tudom mi a rosszabb, a közöny vagy a megjátszott érdeklődés? Olyan érzés mintha nem is léteznél.
Tény.hogy a közömbösség mögött mindig önzés, lustaság, felelőtlenség van.
A teljes érdektelenség betonfalakat emel az emberek közé és ezek a falak áttörhetetlenek, fojtogató magányt keritenek körénk amibe csak belehalni lehet.
Az irásod a közöny megbocsáthatatlan bűne mellett nagy adag rosszindulatot is bemutat……lélekbe gázoló találkozás melléktermékeként.
Az elváráshegyek óriásiak lettek. Ha valaki csak akkor tart értékesnek, ha az ő elvárásai szerint gondolkodsz, élsz, akkor valójában nem téged tart értékesnek hanem saját magát. Az ő értékrendjét akarja benned viszontlátni mint egy tükörben. Amit ő értéknek gondol, azt szeretné benned látni, azt akarja tőled megkapni és ha nem kapja meg akkor vádol, leint, eltipor.
Ne akarjunk megfelelni de maradjunk könyörületesek.
Köszönöm,hogy olvashattam : érzékletes és igényes jellemábrázolásod naggyá tette az alkotást.
Elismeréssel és szeretettel gratulálok.
napfény
Drága Napfény!!
Hálás vagyok, hogy ezt is elolvastad, Te a másik véglet vagy, olyan, aki ritka, mint a fehér holló, ugyanis egy-két ember valóban alkalmazza a kölcsönösséget, Te viszont anélkül olvasol és szólsz kedvesen és értően hozzá az írásokhoz, hogy magad nem teszel fel semmit. Szerintem ezen a fórumon Te vagy az egyetlen, aki így viszonyul másokhoz. A kérdéseim nem azért tettem fel, hogy valakit megbántsak, hanem azért mert érdekelt, hogy ő miért nem érdeklődik. Erre sok normális választ lehetett volna adni: nincs időm, nem akarok konfontrálódni, azért jelenek meg különböző irodalmi oldalakon, hogy többen megismerjenek, valójában nem érdekelnek mások művei, azért nem viszonozom az olvasást. Viszont azt, hogy valaki megsértődik, megharagszik, azt végképp nem értem. Szoktam mondani magamnak, hogy nem kell nekem mindent érteni, mégis kiváncsi vagyok, hogy kit mi szél hozott ide. Közösséget szeretne, magát szeretné csak megmutatni, esetleg olvas, csak nem ír véleményt, stb. Valaki még a HM-en azt írta, hogy ő nem akarja, hogy olvassák és hozzászóljanak az írásához. Ezt többször is elolvastam, mert nem hittem a szememnek. Ha nem akarom, hogy olvassanak, akkor beteszem a fiókba, amit írtam és akkor garantáltan nem látja azt senki. Én nem csináluk úgy mintha, miközben dehogy. Kifejezetten arra vágyom, hogy valaki elolvassa, amit írok és nagyon örülök annak, ha ezt valamilyen formában jelzi is, ugyanis a számláló az nem jelző, ha csak rákattint valaki, de nem olvassa el, mondjuk, mert látja, hogy hosszú, vagy már az első mondat se tetszik neki, akkor is számol, sőt akkor is, ha én nézem meg, hogy hozzászólt-e valaki, vagyis minden megnyitást jelez. A fordítókat még csak értem, mert ők egymással kommunikálnak, sokszor ugyanazt a verset választják. Sohasem gondoltam volna, hogy az orosz versek ilyen közel állnának hozzám, de amiket Dávid hoz, azokon mindig elérzékenyülök. Ő az egyetlen, aki oroszról fordít és a Rilke versek után mindig szomorú vagyok, hogy mennyire nem értem azokat. Szeretem Tóni verseit, mert ő magyarról fordít, ami közel áll a szívemhez, ismerjenek csak meg bennünket! Feri meg annyira udvarias, hogy minden értetlenkedésemre válaszol, olyan információkat közöl, amelyek által érthetővé válnak a verssorok. Ugyanakkor megértem, hogy ők nem az én amatőr verseimre, novelláimra, szatíráimra kiváncsiak, mert teljesen más műfajban vannak jelen. Azért jó, hogy ilyen sokszínűek vagyunk, akkor is, ha nem mindent és nem mindenkit értek.
Szeretettel: Rita 🙂