Meglátok egy üres papírt az asztalon, megtorpanok. Ugyanaz az érzés uralkodik el rajtam, mint amikor a szakadék szélén állok és lepillantok. Félelmetes erővel vonz olyankor a mélység, felszökik az adrenalinszintem. Furcsa bizsergést érzek az ujjaimban majd a tenyeremben, végigfut a karomon. A belsőm feszültséggel telik meg, mintha kaloda szorítaná a mellkasomat. Már a lábamban, a lábujjaimban is érzem a bizsergést. A szakadék szélén állva a fejem mindig tiszta marad, most viszont belevetem magam a papír ürességébe.
Sebesen szalad a toll a kezemben, egymás után rajzolódnak ki a betűk, szavak. A gyerekek érezhetik ugyanezt amikor rajzolnak valamit. Pontokat, köröket, vonalakat a szivárvány minden színében. Én ugyanezt csinálom, pontokat, köröket, vonalakat húzok, miközben élvezem azt ami megjelenik. Betűk alakjai rajzolódnak ki, a betűk pedig szavakká állnak össze. Tudom milyen az "í" betű, tudom milyen az "r" betű, ismerem az "n" betűt és a rövid "i"-t is. Mély megelégedettséggel, büszkeséggel tölt el amikor leírom egymás után ezeket a betűket, mert tudom azt is, hogy ezek értelmes szót alkotnak: írni. Írni, írni, tudom mit jelent írni!
A régi papok, szerzetesek pislákoló gyertya mellett görnyedtek a papiros fölé, és írták, másolták a krónikákat, törvényeket, miközben hittek a betűk erejében. A papír tömegtermék lett, a lúdtollat is könnyen kezelhető golyóstoll váltotta fel. A betűk erejében azonban már nem csak néhányan hisznek, hanem mindenki ismeri a hatalmát – ki ezért, ki azért. Ahogy most serceg a papír a tollam alatt és sorban jelennek meg a szavak, érzem mintha én is kissé erősebbé válnék. Amit eddig írtam az vajon milyen hatalommal bírhat? Lehet, hogy semekkorával, de az is lehet, hogy valamekkorával – nem tudhatom. Mégis tovább vetem papírra a szavakat.
Az jut az eszembe, hogy minden irodalmi alkotás így születik. Leírunk egy betűt aztán még egyet, majd még egyet, szépen sorjában. A betűkből összeállnak a szavak. A szavak olyanok mint a téglák: ha jól vannak összerakva, szépen, formásan, és jó erős kötőanyag van közöttük, akkor masszív, szemnek, testnek, léleknek tetsző házat kapunk. A szavakat is jól kell egymás után illeszteni, hogy kerek, értelmes mondatokat kapjunk. Sok-sok mondatból pedig megszülethet a történet. Olyan történet ami hatalommal bírhat. Azonban ha a téglák rosszul vannak összerakva, vagy gyenge habarcsot használunk, akkor egy egyszerű, kicsi vagy nagy téglarakás az eredmény.
A papír kezd megtelni, és az ujjaim is zsibbadnak már. Lerakom a tollat, rápillantok a kezemre, majd érdeklődve, kíváncsian olvasom el, hogy vajon mit is írtam eddig.
Szavak, szavak, szavak egymásutánja.
Semmi több.
4 hozzászólás
FankaDeli:
"Üzenni egymásnak, szerelmet vallani, ezek csak szavak, de a tett ami megmarad."
Tankcsapda:
"A szavak úgy jönnek belőlem előre szólok hogy senki nem menekül előlem…"
30y:
"A szavaim, a metaforám
Minden giccses reményem"
Kispál és a Borz:
"Helló, hogy vagy? Jó, hogy vagy,
És ha azok a szavak elfogytak,
Amiket eddig használtál,
Hogy elmondjad, hogy hogy voltál,
Majd én fogom a szép szavakat
A nyelvedre ráhelyezni, hogy
Beszélj velük, hogyha tetszik,
Te meg kérded, hogy szeretni
Hogy a f…..' kell???"
A szavak olyanok, mint a tollad, vagy a papírod. Csak eszközök.
Ez persze csak az én véleményem, de nem tudom elképzelni, hogy valaki csak úgy szeressen írni, pusztán az írás kedvéért, de bármit. Mármint, a kukoricakonzerv összetevőit is akár papírra vesse, hogy írhasson.
A legnagyobb festmények is csak ecsetvonások, ha úgy vesszük. Bár ez a gondolatsor engem egy másik filozófiai vonalba visz el. Mert ha úgy vesszük, a világon minden, de minden, maga az egész világ is mindegy.
Szia!
Pedig vannak akik csak az írás kedvéért írnak. – Önreklám: olvasd el a "Miért írunk?" cikkem!
Én azt írtam ennek az írásomnak a végén, hogy: szavak, semmi több. Ennek ellenére benned elindított egy gondolatot…
Üdv: István
😀
Oké, most megfogtál.
Nem is azt mondtam, hogy nincs benne gondolat, és olvastam a "Miért írunk" cikkedet, szóval itt most kicsit arra is válaszoltam.
Csak azt, hogy -számomra- és itt nem tudom eléggé hangsúlyozni a szubjektivitást, az írás, a szó csak eszköz. Tényleg az. Ha úgy szeretnék írni, nem mondtam volna le róla olyan könnyen újra és újra.
Az utolsó két mondatot, hogy te hogy értetted, azt én nem tudhatom, nekem ez jutott róla eszembe. Bár nekem sok mindenről a semmi jut eszembe. Rengeteg gondolatot el tud indítani…