Tegnap betoppant hozzám a Halál. Arra eszméltem, hogy valaki áll az ajtóban, árgus szemekkel figyel. Nem ismertem fel, komor, szikár, csontos öregembernek képzeltem. Akkor sem volt tőle félelmem, s most egy sármos férfi magasodott előttem. Laza testtartás, szegecses fekete farmer, színes pólóján feltűnő felirat: “life is also death”, hunyorogtam… hogy élet a halál is? Ki ez a fura figura? Lábán tornacsuka, haja bársonybarna, félhosszú, füle mögé tűrt, menő zenésznek tűnt, de ugyan mit akarna tőlem? Tőlem, akit már az élet is meglopott.
Betegen feküdtem, erőm elhagyott, arcomra rózsapírt festett a láz, verejtékben úszott a testem, homlokom is gyöngyözött. Két nehéz lélegzetvétel között beszűkült tudatom, égő szememmel homályosan láttam.
Elindult felém. Nem ijesztett meg az idegen, hidegen hagyott. Hanyagul ágyam szélére telepedett, nevetve közölte velem a rettegett nevet. Meg sem lepett, egykedvűen vettem tudomásul, hogy a kör bezárul, nem árul zsákbamacskát, értem is eljött hát, időm letelt.
Csodálkoztam, amikor hogylétem felől kérdezett. Talán a képzelet játszik velem? Nem erre számítottam. Azt hittem, hirtelen elragad, magával ráncigál, de a Halál nem mozdult, nem kellettem neki. Megtapintotta gyenge pulzusom. Még meghalni sem tudok rendesen, futott át kába fejemen. Nálam ez is fordítva működik. Csak bűvöl itt, s amikor jegeskék szemébe néztem, már estikék nyíltak pajkos tekintetében.
Nem vagyok jól, nyöszörögtem ernyedten a paplan alatt; utálom ezt a világot, utálom a sok hazugságot, utálom, hogy nem számít már az ember, annyi az átverés, mint tengerben a vízcseppek száma, hiába minden lárma, ez megy kicsiben és nagyban, ezer alakban nyomorít a rosszindulat, nem látok belőle kiutat, drámai képet mutat a valóság. Kihasználnak, majd eldobnak, mint egy száraz kórót, és kóróból sosem hajt virág. Irigység ütött mindenhol tanyát, az egész világ beteg. Hiába gyógyítanám, már rég elveszett. Mindenki gesztenyét sütöget, de nem jut belőle másnak, csak magának. Csömör a köbön, kőkemény falakba ütközöm, börtönöm rácsa lakatra zárva, és egy árva könnycsepp sem jön belőlem, pedig már alig bízom a jövőben, ezen sírni kellene.
Ah, nekem nem kell a lírád, inkább írd át a jelent, hogy a holnap szebb legyen. Van még időd, ajándékba kapod. Erre nagyot néztem, a szám is tátva maradt. Ilyen lenne az a rettegett alak?
Teát főzött nekem, mézet csorgatott bele, élveztem, ahogy gőzölög, éledezni kezdtem, kortyolgattam némán. Néhány órát eltöltött velem, majd felpattant, rám kacsintott, füle mögé tűrt egy rakoncátlan tincset, aztán fogta a kilincset, és magamra hagyott, hogy folytassam az életet.
A kép forrása: Pinterest.
15 hozzászólás
Kedves Kankalin!
Jó, hogy itt hagyott, nyilván még sok-sok feladat vár rád és az is nyilvánvaló, hogy továbbra is mindenki a maga gesztenyéjét sütögeti, mert az emberek már csak ilyenek. Vannak, akik tesznek önzetlenül másokért, mások meg kiélvezik ezt a lehetőséget és magasról tesznek mindenkire. Mégis, milyen jó érzés embernek lenni és tenni. Tenni önzetlenül az önzők között, odafigyelni azokra, akik sohasem figyelnek ránk, csak saját magukra. Mindenki a saját lelkiismeretével él. Kinek élénk és folyton szól és bíztat és nem hagy nyugtot, kinek pedig hallgat, mert neki így jó. Mégis, azok maradnak fent, akik tesznek, ha a jelen nem is értékeli őket, ők a felejthetetlenek.
Szeretettel: Rita 🙂
Kedves Rita,
eljátszottam a gondolattal, mert előbb-utóbb mindenkiért eljön.
Próbáltam egy barátságos “ábrázatot” adni neki, hogy ne legyen annyira félelmetes.
Persze jól látod, belevittem néhány bosszantó dolgot, olyanokat, amelyek megkeserítik az életemet, és nem tudok tenni ellenük, illetve nem eleget. Sajnos egyre többen vannak.
Bölcseket írtál, nevezhetem útravalónak is, köszönöm szépen! Azt is, hogy időt szántál erre a szeánszra. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Meglepetés, hogyan érkezik. Volt már tapasztalatom benne. Egy idős hölgy azt mondta, hogy ő nem fél a haláltól, ha a “jézuska” jön és nyújta a kezét – természetesen nem volt hívő – akkor ő boldogan megfogja. Hát nem éppen így alakult. Volt olyan ismerősöm – sajnos nem is egy – aki tele volt tervekkel a nyugdíjas évei vonatkozásában, számolta a napokat, hogy mikortól lesz úgymond szabad embr, aztán volt fél év adatott meg neki és egyik percről a másikra ment el. Nem tudjuk, talán jó is, hogy így van.
Szeretettel: Rita 🙂
Kedves Rita,
sajnos nekem is volt tapasztalatom – egészen közelről. Azt nem lehet elfelejteni, de – amennyire lehetséges – nem akarok gondolni rá, örülök, hogy nagy nehezen kikeveredtem belőle. Inkább néhány tollvonással könnyebbé teszem az utat magamnak és másoknak is. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankaiin!
“Seansz” od különleges!
Egyedülállóan és minden visszatartás nélkül megy bele olyan témába,
amit sokak kerülnek!
Remekül sikerült élét venned azoknak az érzéseknek,félelmeknek,melyek
ennek a szónak hallatára születnek bennünk!
Többször lehet egyesektöl hallani,hogy nem félnek a haláltól és lehetséges
hogy úgy is gondolják,mégis nem mindegy még bele is gondolni, különösen
abba a bizonytalanságba,hogy mi lesz azután!
Itt is a valásos személyek tudják a választ rá és lehetséges,hogy igazuk is
lesz.Mégis,egy óriási,szinte minden sejtünkbe beleivódó érzés belegondolni,hogy nem leszünk tovább,Minden kissé is komolyabb személy nem veszi könnyedén ezeket a dolgokat,hiszen egyénisége
megszünéséröl van szó!
Szépek azok az elképzelések,hogy marad majd az emlékünk,csak annai
akinek marad,mit fog érni;kérdezik sokan.Mégis mindenkiben ott a vágy,
hogy élni fog azoknak a gondolataiban,érzéseiben,szeretetében,akikhez
közel állt,és ez nagyon felemelö érzés!
Talán a bizonytalanság a legnehezebb ebbben a kérdésben és ahogy elöbb említettem,semmit biztosan nem tudunk:Legkönyebb azoknak, annak,aki tiszteségesen él t és hisz abban,hogy lesz örök élet!
Remekül sikerült,ismétlem újra elvenni az élét a félelmeknek!
Ezt a részt kellet,hogy idézzem,annyira egyetértek veled:
“Nem vagyok jól, nyöszörögtem ernyedten a paplan alatt; utálom ezt a világot, utálom a sok hazugságot, utálom, hogy nem számít már az ember, annyi az átverés, mint tengerben a vízcseppek száma, hiába minden lárma, ez megy kicsiben és nagyban, ezer alakban nyomorít a rosszindulat, nem látok belőle kiutat, drámai képet mutat a valóság. Kihasználnak, majd eldobnak, mint egy száraz kórót, és kóróból sosem hajt virág. Irigység ütött mindenhol tanyát, az egész világ beteg.”
Gyönyörü a befejezés,reményteljes:
“Ah, nekem nem kell a lírád, inkább írd át a jelent, hogy a holnap szebb legyen. Van még időd, ajándékba kapod.”
Nagy elismeréssel gratulálok!
Szeretettel:sailor
Legyen szép napod
Kedves sailor,
régóta foglalkoztat ez a téma, hiszen mindannyian eljutunk az utolsó pontig. Hogy mikor, azt nem tudhatjuk. Az utóbbi időben mélyebben is elgondolkodtam, ennek a lenyomata ez a gondolatsor.
Igyekeztem új formában megírni. Már máskor is próbálkoztam rímes prózával, most valamiért így jött, és könnyedebbé is teszi a szöveget.
Valaki megjegyezte egyik novellám alatt, hogy a Halált mindig csúf, rémisztő öregemberként mutatják be, az Élet pedig jóságos tündér. Ebből a meggondolásból indultam ki: legyen akkor kedves, daliás férfi az a “rettegett”.
Ahogy belemerültem, egyre jobban felszabadított az írás, a végén pozitívan jöttem ki belőle, és vannak hasonló visszajelzések.
A kiemelésed lényeges üzenet: használjam ki a hátralévő időt, tegyek hozzá a világ jobbá válásához, amíg lehetőségem van rá.
Köszönöm szépen, hogy megosztottad velem a gondolataidat. Jólesett olvasni a szemszögedből, amit megfogalmaztam. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Sokkolón szép, szuggesztív írás. Nem dicséretképp mondom, csak némi irigységgel. Nem tehetsz arról, hogy megkedvelt Ő, megtetszettél neki. Arról sem tehetsz, ha néhanapján meglátogat. Elvinni nem mer még, lehet beléd szerelmesedett. Gondolom. És ugyan már ki tudja, mi történne, ha elvinne? Odafenn úgyis nagy a forgalom, lehet nem találna rád. És tudja jól, lenne vetélytársa odafenn. Bocs, ez jutott eszembe, bocsánat, ha tapintatlan voltam.
szeretettel: Frigyes
Kedves Túlparti,
😀 😀 😀
ez a nevetés nem kinevetés, hanem azt jelzi, hogy nagyon tetszik, amit írtál.
Szerintem utánozhatatlan vagy a komoly vicces megfogalmazásában és a vicceset is egészen komolyan tudod közvetíteni.
Hogy idézzelek: “teccett”. 🙂
Köszönöm szépen, hogy feldobtad a hangulatomat.
Ja, amúgy nem ajánlom neki, hogy mostanában magával vigyen, mert akkor a tollammal csúffá változtatom. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia!
Írok még picit.
Hát, naná! I(+ mindenféle izé.) Igazság szerint megijedtem, de tök-teljesen ám! Lehet kinyírnád a “Nagy Őt”? Tőled minden kitelik! De! Ugyan már, mi lenne vélünk nélküle?
Csúffá változtatnád, oszt mehetne a susnyákba? Nélkülem? Öregember vagyok, engem is meglátogatott nemrég. Nem volt nagy élmény, leginkább kellemetlen mondható. De elzavartam; mondván, van még kicsi dolgom ebben a világban. Megijedt, összezavarodott, magyarázkodott, mondta ő is az én életem része. Ebben megegyeztünk, igaza lehetett. Köszönöm, hogy olvashattalak!
szeretettel: Túlparti
Kedves Kankalin!
Érdekes amit írtál a halálról. ? Akkor sem volt tőle félelmem, s most egy sármos férfi magasodott előttem. Laza testtartás, szegecses fekete farmer, színes pólóján feltűnő felirat: ?life is also death?, hunyorogtam? ? Írod. Nekem beugrott a film Ha eljön Joe Black. Ahol a halál szintén vonzó férfi volt aki szerelmes lett egy nőbe. Ami érdekes még bár nem igazán ide illik, de majdnem, hogy Lucifer sem volt csúnya, ahogy sokan emlegetik hanem vonzó volt és szexi. Férfiak esetében szerintem a halál inkább egy lengén öltözött nő lehet. Ha fiatalabb, ha pedig öregebb akkor egy vonzó nő. Nem tudom miért, de én is arra gondolok, hogy a halál nő. Vagy egyén függő milyen képben jelenik meg. Szerintem. Ha a halál valóban taszító és csúnya lenne ki menne vele? Az én elképzelésem szerint az ilyen halálközeli élményekben mindenki azt látja amit akar. Bár nekem nem volt ilyen élményem. Akiktől megkérdezhettem volna a nem ilyen szerencsés kategóriába tartoznak. ” Teát főzött nekem, mézet csorgatott bele, élveztem, ahogy gőzölög, éledezni kezdtem, kortyolgattam némán. Néhány órát eltöltött velem, majd felpattant, rám kacsintott, füle mögé tűrt egy rakoncátlan tincset, aztán fogta a kilincset, és magamra hagyott, hogy folytassam az életet.” Pazar befejezés. Engem lenyűgözött. Még hosszú szép életet kívánok neked! Szeretettel: Ági
Kedves Ági,
amikor elkezdtem írni, nem volt elképzelésem, csak hagytam, hogy vezessen a tollam. Erre vitt a fantáziám.
Tény, hogy kedden született ez az írás, csütörtökre belázasodtam. Kellett nekem ilyeneken morfondírozni! Azóta se jöttem helyre, de tán még nem ül le a fiatalember az ágyam szélére. Megmondom őszintén, nem szívesen látnám viszont ezt a daliás alakot.
Köszönöm szépen, hogy megosztottad velem a gondolataidat! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Gyönyörűszép és lélekföldrengéses az írásod, széppé szeretteted benne a Halált azok számára is akik félnek tőle. Kényeztető sármőrként ábrázolod aki:”Teát főzött nekem, mézet csorgatott bele, élveztem, ahogy gőzölög, éledezni kezdtem, kortyolgattam némán. Néhány órát eltöltött velem, majd felpattant, rám kacsintott, füle mögé tűrt egy rakoncátlan tincset, aztán fogta a kilincset, és magamra hagyott”
Melyik ember ne szeretne egy ilyen vendéget ? aki megjelenik néha, elbűvöli aztán vagy itthagyja vagy elragadja de az “érzés” maga- amit a megjelenése okoz az pozitív?
Szerintem őrültség félni valamitől amiről tudjuk,hogy adott és elkerülhetetlen. Az emberek többsége nem is a haláltól fél hanem az azt megelőző szenvedéstől vagy attól hogy mi lesz utána esetleg mi lesz a felépitett életműve sorsa. Sokan azzal érvelnek,hogy könnyű a vallásos embereknek ,hisznek és ez megkönnyiti számukra az elmúlást…hát ez téveszme katolikus vagyok de elrettentő számomra a gondolat hogy tétlenül üljek a mennyországba és élvezzem az angyalok énekét vagy égjek a pokolba és a többiek jajveszékelését hallgassam belehalva az unalomba.
A lélek örök ha meghalunk csak ruhát cserélünk és folytatjuk egy másik életben másként,nem szeretném tudni előre hogy hol és mit -nem hinném hogy a jelenlegi agyunk befogadó egy ilyen információra és ettől kaland,kihivás ha pedig nincs halál utáni élet akkor amúgyis mindegy.Az életfeladatunk ezen a bolygón és ezt kezdettől fogva tudjuk annyi,hogy a lehető legtöbbet ki kell hoznunk a rendelkezésünkre álló időből és az erkölcsi kódexünknek megfelelően élni, eljátszani a szerepünket amit a sorsunk ránkmért méghozzá merészen,magas hőfokon élve mint Te teszed Kankalin és ha jól csináljuk akkor nem belenyugvással távozunk.
Meghalni megbánások és kétségek nélkül csak úgy lehet, ha nem vágyakozunk vissza egy olyan életbe, amiről lemaradtunk.
Az irásod egy hiánypotló alkotás: félelmet szüntet, bátorít,biztat,hogy jól osszuk be az időt mert nem tudjuk mikor jön el a sármőr és tegyük meg azt amit eddig elmulasztottunk.
Élmény volt olvasni. Köszönöm a témát.:)
Körülölelő szeretettel:
napfény
Kedves Napfény,
sok visszajelzést kaptam, hogy terápiás írásnak tartják a Szeánszot. Nem terveztem előre, így alakult.
A halál megfoghatatlan, titokzatos, mindenfélét képzelnek róla, aztán lehet, hogy egy barátságos figura.
Én most ilyen ábrázatot adtam neki, és ilyen öltözékbe bújtattam, megnyerő stílussal ellátva, félelemmentesen.
Nagyon jól látod a fő üzenetet. Amikor ahhoz a részhez értem, azt mondtam magamnak, hogy ideje valamilyen tanulságot is beletenni, ne csak amolyan “ujjgyakorlat” legyen.
Köszönöm szépen a figyelmedet! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Igazán nem akarlak rémisztgetni,
de abban a pillanatban halálra vagyunk ítélve
ahogy megszülettünk. Vagy előbb.
🙂
Szeretettel!
Yoco
Kedves Yoco,
már a születésem pillanatában közölték velem, rögvest fel is sírtam.
Azóta leült néhányszor az ágyam szélére a fiatalember, de mindig elhagyott. A napokban is láttam befordulni a sarkon, de valószínűleg meggondolta magát, mert egyszer csak eltűnt. Biztos volt jobb dolga is, mint velem foglalkozni.
Köszönöm szépen, hogy nem akartál rémisztgetni, azt pedig külön, hogy írásba is adtad. 🙂
Szeretettel: Kankalin