Szellemdenevér 7

Felfedezések és veszélyek

Ezek alatt az események alatt a város másik végén, egy telepen épp jelentést tettek a Daniella általi támadásról. Egy magas, szőke hajú, negyven év körüli férfi, aki a telep ablakából nézte eddig a várost, most ingerülten fordult szembe az eset túlélőivel.
– A tekercset sikerült megszerezni? – kérdezte, miközben zafírkék szeme ingerülten villant az emberek felé.
– Nem, nem tudtuk. Az a dög megakadályozta. – morogta egy ötven év körüli őszülő hajú férfi.
– Miféle dög?
– Hát a Szellemdenevér! A kölyökkel van, és ahogy mondtam, nem fél a gyilkolástól.
– El kell távolítani azt a denevért az útból!
– De hogyan?
– Fogják el, lőjék le, mit bánom én! Az a lényeg, hogy nem maradhat életben, világos? A tekercs kell nekünk, semmi más!
– És a kölyök? Vele mi legyen?
– Ha megszereztétek tőle, amit akarok, öljétek meg! Most pedig kotródjatok, és dolgozzatok meg a pénzetekért!
Azzal ismét az ablak felé fordulva jelezte, hogy a továbbiakban nem óhajt társaságot. Az öt ember csalódottan ment ki, majd kinn a leültek a fal tövében sorakozó ládákra.
– Ez nem lesz könnyű! Biztos, hogy elhagyták az óta a barlangot.- morogta az egyikük.
– Abban biztos lehet. És ki tudja hová mentek. Átkozott nagy ez a sziget.
A férfi, aki egyedül maradt, bosszúsan gondolt a jelentésre.
„A pokolba is! Honnan került elő ez a denevér? Hogyan tudta megidézni az a gyerek, és miért lett a Szellemdenevér a védelmezője? Mit akarhat vajon?”
Ekkor lépteket hallott a háta mögül.
– Meg mondtam, hogy…- fordult hátra ingerülten, de nem fejezte be a mondatot. Szemben vele egy sötétbarna hajú, harminc év körüli nő állt.
– Ó! Miss. Duncan. Minek köszönhetem a látogatását?
– Ne lepődjön meg, Jason. Hallottam az iménti jelentést, és gondolkoztam egy kicsit.
– A Szellemdenevérrel kapcsolatban?
– Igen. Azt hiszem, tudom a megoldást. A Szellemdenevért vonzza a bűn, és a gonoszság, így olyan helyen kell keresnünk, ahol biztos, hogy ilyen. Szereti ott levadászni az áldozatait, hiszen az Alvilágból jött, és ott mindig kellenek újabb bűnösök.
– Van ilyen hely?
– Igen, van. Elég rossz környék, de azért megfelel. Oda kéne áttennie a székhelyet, és biztos, hogy megtalál bennünket. Aztán elfogják az emberei, és aztán…
– Azután pedig?
– Kiszedik belőle a kölyök hollétét, majd pedig végeznek vele. A többit, pedig bízza rám nyugodtan.
– Jó, rendben van.
– Helyes. Ígérem, nem fog csalódni bennem – mosolyodott el a nő, s közelebb lépve a férfihoz, végigsimított a férfi sötét színű zakóján, majd az arcán.
A férfi mosolyogva fogadta a kedveskedést, s egy könnyed kézcsókkal köszönte meg, amit a másik gúnyos mosollyal jutalmazott, s ellépett a férfitól, majd távozott. Jason elégedetten nézett utána, majd ismét az ablak felé fordult.
Másnap reggel Tessa egyedül ébredt.
– Daniella?- nézett körbe, ám rájött, hogy a démon nincs vele.
Ekkor azonban egy Daniellával egyidős, hosszú, barna hajú, karcsú nő lépett be a szobába. Tessa ijedten nézett rá, ám az asszony csak elmosolyodott, s így szólt:
– Örülök, hogy felkeltél. Nem kell félned tőlem. Én Daniella egyik ismerőse vagyok, a nevem, Nadja.
– Hol van Daniella?- kérdezte gyanakodva a gyerek.
– Azt mondta, elmegy beszélni az egyik itteni kémjével, hogy megkerestesse vele az apádat. Neked nem mondta?
– De, igen csak elfelejtettem.
– Na, jól van, kisasszony, egy-kettő ki az ágyból, mert kihűl a reggelid. Épp kelteni akartalak, mikor meghallottam, hogy őt keresed.
Azzal Nadja kiment a szobából. Tessa, nyújtózott egyet, majd kimászott az ágyból, s átöltözött. Mikor lement a földszintre, ahol Nadja és még egy férfi várta. A lány azonnal megtorpant az idegen láttán, ám Nadja csak ennyit mondott neki.
– Nem kell tőle se tartanod. Ő a társam, Dragan.
– Szia, Tessa!- mosolygott rá a fekete hajú, kissé bűnöző kinézetű férfi.
A kislány óvatosan bólintott. Nadja finom reggelit tett elé az asztalra. Mikor végezett, neki láttak, hogy megbeszéljék, hogyan töltsék el a nap további részét. Végül megegyeztek, hogy délelőtt a két lány elmegy vásárolgatni, majd ebéd után lemennek a tengerpartra.
Daniella ez alatt Darwin másik végében egy félhomályos sikátor mélyén találkozott az emberével.
– Mit kívánsz tőlem, mit tegyek?- kérdezte a férfi.
– Keresd meg, ezt a férfit!- szólt a nő, s átadta a képet.
A másik megnézte a képet, majd bólintott.
– Rendben. Ha meg tudok valamit, majd értesítelek.
Ezek után elváltak. A nő elindult a város felé. Mikor elérte a belvárost valaki a háta mögül megszólította:
– Daniella! Hírem vannak a számodra!
A nő megfordult, s a mellette lévő fal felé nézett, ahol egy alig húsz éves, világosbarna hajú, eléggé szakadtnak tűnő fiú állt.
– Miféle hírek, Silas?
– A város kikötői negyedében érzékeltünk az embereimmel halványan egy démoni aurát. Meg kéne nézned, talán meg van a főellenség.
– Rendben van, oda megyek. Mikor és hol érzékeltétek?
– Ha jól emlékszem éjfél körül lehetett az idő, és a legerősebben a negyvenes számú raktár körül érzékeltük.
– Remek, folytassátok csak! Ügyesek voltatok.
Tovább akart menni, de a fiú elkapta a kezét.
– Mi takarsz még?
– Tudod ki kéne fizetned.
– Miért?
– Kissé le vagyok égve, meg hát ahol lakom…
– Rendben, van. Ez a tiéd!
Azzal egy nagy köteg pénzt nyomott a srác kezébe, és tovább indult, hátra sem nézve. Érdekelte, amit a fiú mondott, így a kikötő felé vette az irányt. A kikötő teljesen kihalt volt, így nem volt annyira óvatos. A negyvenes számú raktár ajtaja félig nyitva volt, és bentről hangok hallatszottak. De nem is a hangok, hanem a beszélgetés témája volt az, ami a nő figyelmét felkeltette. Benn egy férfi és egy nő beszélgetett. Daniella nem látta őket, de a hangjukat igyekezett megjegyezni.
– Hogy lehet valamit így elszúrni? Ott volt az a nyamvadt dög az orruk előtt, és még se kapták el. Most meg azzal jönnek, hogy nem találják a nyomát!
– Nyugodjon meg, Jason! Előbb-utóbb megtalálják a Szellemdenevért is, a tekercset is, meg a kölyköt is!
– Remélem is! Ha nem sikerül a nyomára bukkannunk hamarosan, vége van az egész tervünknek!
– Ne féljen, ha ezek kudarcot vallanak, majd a saját embereimet.
– A maga emberei legalább megbízhatóak!- sóhajtott a férfi.
– Nem is értem, miért pont a halandókat bízta meg ezzel az üggyel! A Szellemdenevér, könnyen végezni tud velük!
– Azt hiszem, igaza van! Jobb lesz más után nézni, akinek hasonló képességei vannak, mint a denevérnek.
– Ha sikerül megszerezni a tekercset, a miénk lesz a világ!- mondta a nő.
Ekkor léptek hallatszottak, így Daniella gyorsan ott hagyta az ajtót, és eltűnt a negyvenes, és a negyvenegyes számú raktár közti keskeny sikátorban. Figyelt és hallgatózott, de semmit sem hallott. Kész, ennyit sikerült meg tudnia! Ez is több mint a semmi. Óvatosan előjött a sikátorból, és nesztelenül elosont. Miközben kifelé tartott a kikötőből gondolkodni kezdett a hallottakon. Ki lehet ez a Jason nevű fickó, aki valójában egy démon? Ki lehet a női hang tulajdonosa. Lehet, hogy egy nagyfőnök az Alvilágból? Hiába ismerte az Alvilág legfelsőbb köreit, ezt a hangot még sose hallotta. De lehet, hogy nem a nagy főnökök közt kell keresni, hanem azok közt, akik alattvalók? Vagy talán azok közt, akik közé ő is tartozik? Végig futatta az agyán az összes védelmező vadászt, de nem emlékezett, hogy ki az közülük, aki gyakran használja a Jason nevet. Mindegy, majd megkéri az Alvilágban maradt informátorait, hogy szimatoljanak egy kicsit ezután a Jason után. Legalább tudja, hol rejtőznek az ellenségei. Ideje volt hazaindulnia. Mikor hazaért Dragan, Nadja és Tessa épp néhány szatyrot tettek le a konyha asztalra. Épp a jól sikerült vásárlást beszélték. Egyikük se vette észre, hogy a démonnő épp belép a bejáraton.
– Mi ez?- szólalt meg Daniella.
A társaság ijedten fordult meg. Dragan és Nadja harcra készen perdültek meg, de amit láttak az mindjárt elvette a kedvüket a harctól. Daniella szigorúan meredt az alkalmi testőrökre, majd megismételte:
– Mi ez?- s a szatyrok felé bökött
– Vásároltunk- felelte egyszerűen Nadja.
– Hol?
– Nem messze innen van egy bevásárlóközpont, ott. Úgy gondoltuk…
– Nem érdekel, mit gondoltatok. Belegondoltatok, minek tettek ki ezzel a védencemet?
– Igazad van- szólalt meg hirtelen Dragan, akinek semmi kedve nem volt a vitához- Valóban ostoba lépés volt odavinni Tessát, de egyedül sem hagyhattuk, és a hűtő tartalékai fogynak. Úgy gondoltuk, hogy a tömegben jobban el tudjuk rejteni, mintha magányos kis üzletekbe vinnénk, ahol bárki könnyen felismerheti.
– Ez is igaz, de most a tömeg sem biztonságos. Meg tudtam néhány dolgot, amit jobb, ha ti is tudok.
Azzal elmondta, amit sikerült megtudnia. Két társa és Tessa is elhűlve hallgatta.
– És most mi legyen?
– Egyenlőre, azt akarom tudni, ki lehet ez a Jason nevű csóka. Nektek hozzáférésetek van minden alvilági démon és egyéb lény aktájához. Keressétek meg nekem ezt a fickót, és derítsétek ki, ki rejtőzik a név mögött.
– Rendben, megnézzük. Láttad a fickót vagy arcát?
– Nem. De ti is tudjátok, hogy a Jason név lehet álnév is, vagy egy ügynök fedőneve.
– Igen. Megnézzünk mindent, amit tudunk, de egy arc nélkül semmire sem megyünk. Ha nincs személyleírás, nincs semmi. Nem tudjuk, hány Jason nevű alak lehet a nyilvántartásban. Ti jól meglesztek?
– Persze, eddig is jól el voltunk, nem igaz, kisasszony?- nézett a lányra Daniella.
– De, igaz.
– Akkor most menjetek.
Nadja és Dragan elmentek, s Daniella ekkor megkérdezte a lányt.
– Nem követett benneteket senki?
– Nem hinném.
– Nem láttál gyanúsan viselkedő alakokat?
– Nem. Semmit sem láttam. Jaj, Daniella, miért teszed ezt? Miért olyan nagy bűn, hogy elmentünk vásárolni? Vigyáztak rám!
– Ebben nem is kételkedem, de ha a sejtésem igaz, akkor ez a Jason nevű fickó veszedelmesebb, mint gondoltam. Azt hiszem, messzebbre ér el a keze, mint gondoltam.
– Miért kire gyanakszol?
– Egy renegát démonra, aki uralkodni akar az emberek és az Alvilág fölött. Neki érdekében állhatna, hogy megszerezze a tekercset, és vele együtt az irányítást felettem.
– Te jó ég! Miféle őrült lehet ez a valaki?
– Eléggé veszélyes őrült.