Szerelem

Langyos fuvallat járta át a levegőt. Az érzékek mohón itták a májusi csodát, a tovasuhanó virágillatot, a boglárkával és enyves szegfűvel teli rétet, a szikrázó napsütést. Tücsök ciripelt valahol a mező közepe táján, édes-búsan zengett éneke. Az út menti akácost ellepték a méhek, mohó irigységgel figyelte a szorgos csapat szárnycsapásait az éppen virágba borult turbolya. Carmen elmélázva ballagott a kihalt országúton. Hosszú, aranyszőke haját kibontotta, hagyta, hadd sodorja magával a délutáni szél. Szarka repült át az út felett, a lány könnyen felismerte hosszú farkáról. Az egész táj olyan békésnek és meghitt tűnt, akár egy álom. Továbbképzésre érkezett a városba, az egész napot egy fülledt teremben töltötte, ahol az áporodott kipárolgásokat éppen csak felkavarta a ventilátor. Még a szünetekben felkínált üdítők sem csillapították kínzó szomját. Az előadók a maguk monoton stílusában vezették le a talán saját maguk számára is unalmas slideshow-jukat, látszott rajtuk, hogy valójában egyetlen cél vezérli őket, minél előbb túlesni az egészen. Egyedül Dr. Ellingham beszámolója kötötte le Carmen figyelmét, aki a balneoterápia legújabb kutatási eredményeiről beszélt. Igen, sóhajtott fel a lány, ő maga sem vágyik jobban másra, mint egy kellemes fürdőre. A vetítővászon helyére elképzelte a tengert, a projektor búgása pedig motorcsónakká változott. Ő maga a csónakban ült kedvesével, éppen készültek elmerülni a hűs habokban. Egy, az arcán végigszántó izzadságcsepp térítette magához ábrándozásából. Jó, gondolta, ez is sós, de mégsem a tenger. Mint ahogy minden megpróbáltatás, egyszer csak a tanfolyam is véget ért, legalábbis aznapra. Carmen alig várta, hogy végre felfedezhesse a várost. Gyorsan megkereste szálláshelyét, megszabadult szűk szoknyájától, lábfej nyomorító körömcipőjétől. Az átizzadt ruházatát kényelmes rövidnadrág, szellős póló, túraszandál váltotta fel. A városka azonban túl kicsinek bizonyult a kalandéhes lány számára. Hamar bejárta az aprócska főteret, megnézte a pestisjárvány emlékére állított szobrot, megcsodálta a katolikus templom freskóit, az evangélikusok harangtornyát, az Esterházy kastély romjait, és ezzel ki is merített minden nevezetességet. Nem maradt más hátra, mint a város környéke. A fiatal lány szívesen vállalkozott efféle felderítő utakra. Hamarosan kukoricatáblához érkezett. Az úttest két oldalán derékmagasságig ért a fénysugárban fürdő tengeri. Éjszaka zápor áztatta, nappal pedig a napfény kényeztette. Mi is lehetne ideálisabb a fejlődéséhez? Carmen egy pillanatra megállt, karját kitárta. Valami szavakkal kimondhatatlan érzés járta át, amit megfogalmazni nem lehetett, de benne rejlett az élet igenlése. Már eléggé eltávolodott a várostól, lassan közeledett az alkony, de Carmen tudta, tovább kell mennie, mert meglepetés várja. A kukoricás végtelennek tűnt. A lány csak ment, ment a zöldellő táblák mellett.

És akkor hirtelen megpillantotta az óceánt. Szürkéskék vize egybeolvadt a horizonttal, nem lehetett látni, hol ér véget a tenger, és hol kezdődik az ég. A szél még jobban feltámadt, erőteljes hullámok csaptak a szárazföldre. Sirályok rótták vijjogva utolsó köreiket. Carmen a gyönyörtől eltelve mászott fel egy homokdűnére, és csak állt mozdulatlanul a látványtól megrészegülve. Magas termetű férfi közeledett a lány felé a fenyőerdő felől. Szapora léptekkel tartott a dűne irányába, mint aki céltudatosan közlekedik. Félúton megállt, és a lányra emelte barna szemét. Carmen szíve nagyot dobbant. Rég elfelejtett érzés suhant át testén, egy suttogás, ami folyton azt ismételte, ez ő, ez ő. Tudatos énje mintha máris kikapcsolt volna, azon kapta magát, amint száguld a férfihez. A domb alján megbotlott egy fűcsomóban, riadt mozdulatokkal próbálta visszanyerni egyensúlyát, de a föld vonzereje erősebbnek bizonyult. Mielőtt azonban elterült volna, a férfi izmos karjával elkapta. A férfi érintése áramütésként hatott a lányra. Tetőtől talpig átjárta a forróság, de nem az a kellemetlen, tikkasztó hőség, mint a tanteremben, hanem a vágyakat ébresztő bizsergés. A mindent átfogó ölelés a lány zsigereibe hatolt. A beteljesülés kapujához érkezett. Aléltan érintette ajkát a férfi szájához. A távolból először halk, majd egyre erősödő zaj hallatszott. Beszélgetés, nevetgélés törte meg a tengerparti idillt. Nem akarom, hogy turistacsoport jöjjön ide, gondolta a lány.
– Nem jössz ebédelni? – szólalt meg bántóan erősen egy női hang. Carmen összerezzent. Az előadó a mappáit csomagolta, csoporttársai az ebédhez készülődtek.
– Van itt a sarkon egy jó étterem – szólalt meg újra a mellette ülő lány. – Ha akarsz, velünk jöhetsz.
– Mehetek – bólintott Carmen.
– Ugye milyen jó volt? – kérdezte a padszomszédja miközben kézitáskáját magához vette.
– Igen – válaszolta Carmen, és felidézte magában a férfit.