Másnap este hét óra felé elindultunk a moziba. A hó szállingózott, és hirtelen elkaptam egy hópelyhet. Az utcán már a karácsonyra készülődtek: (Egy hét múlva lesz karácsony!) a lámpákat díszítették, a házak már ünnepi ruhákban voltak. A központban egy nagy fenyőfát ékesítették. Volt, aki integetett is nekünk. Egy öreg nénike volt az egy mikulássapkában. Mi kedvesen visszaintettünk neki. A mozi előtt nem voltak sokan. Bementünk. Míg a jegypénztárnál ugyanúgy kevesen, a büfé előtt sokan álltak. Amikor odaértünk a pénztárhoz, már elment onnan az utolsó vendég is. Odaléptünk.
– Szia apu! – köszöntem apucinak, aki papírokat olvasgatott.
– Jó estét, Mr. Wordham! – üdvözölte aput Ruby is.
Apa először nem ismerte meg. Ekkor a lány elmosolyodott. Most már ráismert apa.
– Ó, szerbusz, Ruby! – köszönt végre ő is. – Nem is ismertelek meg! Olyan nagyot nőttél… És nagyon hasonlítasz…
Apa elgondolkozott egy kicsit. Nem tudta, mit mondjon, hogy ne bántsa meg Rubyt. Barátnőm szülei elváltak, és ő az édesapjánál maradt, Alannél. Édesanyjával nem nagyon tartja a kapcsolatot. Csak ünnepekkor találkoznak, meg néha-néha szünetekben is. Anyáék viszont nagyon jóban vannak Alannel, és Morgannel is.
– Miről ismerted fel Rubyt? – kérdeztem kíváncsian. Apa felderült.
– Hát a mosolyáról. Morgan is így bazsalyog. – jelentette ki apa. – kezdesz végre édesanyádra hasonlítani.
– Köszönöm! Mennyibe kerülnek a jegyek? – kérdezte Ruby.
– Ne foglalkozzatok ti vele! Én már elintéztem, kifizettem. Le van tudva.
– Kösz, apa! Akkor mi megyünk is! Szia! – köszöntem el apától, és a büfé felé vettük az irányt.
Vettünk Rubyval két közepes popcornt, és bementünk a mozi nagytermébe. Már csak néhány lámpa égett. Mi a középső sorban, középtájon ültünk. Bevettem a számba egy marék kukoricát. Miközben rágtam, körbenéztem. Voltak ismerős, és idegen arcok egyaránt… Ekkor rögvest kiköptem a kukoricát. Ruby némán rám nézett.
– Bocsi! – mondtam bocsánatkérően.
Magamtól viszont nem tudtam bocsánatot kérni, mert olyat láttam, ami miatt nagyot dobbant a szívem: Warren ült 4-5 sorral följebb Harmonyval. Egyszeriben megráztam a fejemet. El akartam felejteni azt, amit láttam, de nem ment. A látvány olyan szörnyű volt a számomra. Megrángott a vállam. Erre Ruby megbökött.
– Jól vagy? Minden rendben? – kérdezte aggódva. Lesütöttem a szememet. Kénytelen voltam hazudni.
– Igen, jól vagyok! Minden… – hagytam abba, mert a lámpákat teljesen lekapcsolták. Minden elhomályosult. A fehér vászon most felvilágosodott, és elkezdték vetíteni a filmet.
♥♥♥
A filmnek vége lett. Rubyval kimentünk a teremből, de közben az elképesztő történetről beszélgettünk, és nevettünk. A film annyira tetszett, hogy még tízszer is megnéztük volna, mert nem untuk volna meg. És igen. Tényleg annyira jó volt, mint amilyennek Ruby írta le. Egyszerűen fantasztikus, hogy még ilyen nehéz körülmények mellett is kitart a szerelem.
– Na, ugye megmondtam, hogy szédületes lesz ez a film? – kérdezte. Ekkor megint bekövetkezett a halálom: Istenemre esküszöm, hogy őket láttam. Warrent és Harmonyt. A büfénél. Hirtelen zavarodott arcot vágtam, és elhúztam Rubyt gyorsan az ajtó felé. Az ő arca pedig újra értetlen volt. Engem ez egy cseppet sem érdekelt. Rohantam, mint az őrült, futottam ki a moziból olyan gyorsan, ahogy csak tudtam. Időnként hátranéztem, hogy Ruby tud-e követni. A nagy rohanás közben fulladozva vettem a levegőt. Amint észrevettem, hogy már a központot is elhagytuk, megálltam. Ekkorra már a barátnőm is ideért. Az arca ijedt volt a furcsa tébolyodottságom miatt. Felkaptam a fejem, és csupán most vettem észre, hogy az arcom csupa könnyes volt. (Nem csoda, hisz olyan kétségbeejtő volt számomra, amit láttam, hogy képes lettem volna összetörni valamit itt, és most.)
– Mi történt? – érdeklődött Ruby. Elharaptam a számat, és elfordultam. Azon merengtem, hogy elmondjam-e neki a történteket. Végül arra jutottam, hogy inkább megkímélem, és valaki másnak öntöm ki a lelkemet.
– Semmi különös… vagyis – mondtam fancsali módon. – Nem szeretnék erről beszélni!
Lehajtottam a fejem, és a csizmám sarkával belerúgtam a hóba. Ruby megfogta a vállamat, és most már nyugodtan mondta:
– Sajnálom! Én csak… kíváncsi voltam – a hangja megnyugtató volt. – Tényleg sajnálom, ha nincs kedved, akkor nem muszáj elmondanod!
Ruby mindig teljesen nyugodtan beszélt hozzám. Ugyanúgy, mint régen. Egészében meg voltam avval elégedve, hogy nekem milyen csodálatos és tapintatos barátaim vannak, akik mindig mellettem állnak. Egyszer sem fordítottak hátat nekem. Szóval nagyon rendes Rubytól is. (Nem töprengtem tovább) Elindultunk hazafelé nagyléptekkel. De az nem fért az eszembe, hogy ha Warren Harmonyt szereti, akkor miért kér tőlem segítséget földrajzból? Erre több lehetséges válaszom volt. Elképzelhető, hogy Warren tényleg lerontotta a föciátlagát, és akkor tényleg van oka, hogy támogassam a tantárgyból. A másik feltételezésem szerint (Nekem ez lenne a legrosszabb szituáció) a fiú valamiből gyanítja, hogy szeretem, és nem szeretne nyersen visszautasítani. Habár nekem semmi bizonyítékom sincs, hogy bármelyiket is tanúsítsam, ezek az elképzeléseim akadtak.
– Tényleg! Gondolkoztál már azon, hogy ki rakhatta ki a suliban azokat a képeket? – kérdeztem hirtelen érdeklődéssel.
– Nem, azt hiszem… – válaszolta Ruby, és a szemöldökét felvonta. – Azon még nem gondolkoztam. Te?
Ó, nem. Ezen még én sem gondolkoztam. Mégis hogy tehettem így fel Rubynak a kérdést, ha a válasz az én számomra is „nem”?! Egyszerűen csak kíváncsi voltam, hogy egyedül vagyok-e , de most már tudom, hogy Rubyval egy hullámhosszon vagyunk.
– Dettó! Én sem. – mondtam határozottan. Ezalatt váratlanul megremegtem. Fáztam. Hideg volt, a kabátom pedig vékonynak bizonyult. Azt is most vettem észre, hogy egyre nagyobb léptekkel közeledtünk az otthonom felé. A hideg mellett nagyon sötét volt. Ránéztem az órára, és leesett az állam: Hajnali egy órát mutatott. Nem, mintha késnénk valahonnan, csak meglepődtem, hogy milyen hosszú volt a film, és eddig még nem maradtam fenn soha, vagyis kivéve mindig egy évben egyszer, szilveszterkor, amit Hortenziánál szoktam tölteni, mivel anyáék újév napján folyton bálba mennek. David is ekkor velem jön, mert neki is egy „Car” a legjobb cimborája.
♥♥♥
A vasárnap reggeli zuhanyzást követően köntösben, törülközővel a hajamban mentem ki a konyhába. Halk voltam, hisz nálunk Wordhameknél ilyenkor rajtam kívül mindenki aludni szokott. Egészen mostanáig egyedül töltöttem el a reggeleket. Kivéve… ma. Amire kiértem a konyhába, a bátyám a falnak támasztotta a vállát. A szeme nedves volt, a szemüvegét zsebkendővel törölgette. Nem hittem a szememnek. Sosem láttam még őt sírni. De talán a sírás rossz kifejezés, mert ő nem igazán sírt, csak egy-két könny folyt le a szemgödréből. Nagyon boldogtalannak láttam, és az én számomra rendkívül furcsa volt David. A lírai pillanat kedvéért én is csendben maradtam. Nem volt szándékom nevetni, hisz ebben nem volt semmi vicces. Lehunytam a szemem, és vettem egy nagy levegőt, remélve, hogy a bátyám rögtön elmondja, mi történt. Semmi reakció nem volt. Még mindig hulla csend volt, és csak a szabályos lélegzetvételeket lehetett hallani. Más helyzetben ilyenkor már pipa lettem volna, hogy nem szólal meg senki sem, de ez is csupán egy olyan helyzet volt, ami nem minden nap adatik meg az életemben. Sőt, ilyen még nem is volt. Egyáltalán senki nem szokta megzavarni az én vasárnap reggelemet, ami azért volt az enyém, mert ez volt az egyetlen nap, amikor több órát egyedül tölthettem el. Szülők, és nagy eszű báty nélkül. Csak én, és a nyugalom. Ez volt az egyetlen kérésem a családomtól: Egyetlen egy nap a héten legalább 1 órát hadd maradjak egyedül. Igaz, azt nem kértem, hogy menjenek el itthonról, de csak azért, mert nekem így is nagyon megfelelő. De ez még nem minden. A bátyám volt az, aki az egyedüllétemet tönkretette, de nem haragudtam rá, mert szomorú volt. Ez nem lett volna mentség, ha nem tudtam volna senkihez hasonlítani. De tudtam. Méghozzá nem akárkihez, magamhoz. Valószínűleg én is így nézhettem ki, amikor Warrent a moziban Harmonyval láttam együtt. Amikor a bátyámat láttam, eszembe juttatta azt, hogy milyen keserű érzés volt azok után, ahogy Warren bánt velem, megtudni, hogy nem engem szeret, hanem a riválisomat. Vettem egy utolsó, nagy lélegzetvételt a párbeszéd előtt.
– Mi a baj, Dave? – kérdeztem megértően, mire végre ő is reagált.
– Nem szeret… – mondta, s még egy könnycsepp kicsordult a szeméből. – Nem hiszem el…
– David, ha elmondanád, hogy mi történt, talán tudnék segíteni! – mondtam.
– Nem érzem azt, hogy ebben tudnál segíteni!
Ezek után elment a türelmem, nem bírtam már, hogy őt ilyen elszontyolodottnak látom. Tudni szerettem volna, mi bántotta meg ennyire.
– Figyelj! Most már elmondhatnád végre igazán!
– Stella… szakított! – mondta. Erre még mérgesebb lettem. Már az első pillanattól kezdve nem bírta a gyomrom ezt a csajt. És jól éreztem, ő egy önző, pénzéhes liba.
– Ó, hát onnét fúj a szél? – kérdeztem, és a kezemet megtördeltem, mire a bátyám átölelt.
– Nem kell megverni! Nem az ő hibája!
– Tessék?! Hogyhogy nem az ő hibája? Nem azt mondtad, hogy ő szakított? Akkor mégis az övé…
– Nem! Stellának muszáj volt…
– Mi volt muszáj? Nem kötelezte erre senki sem!
– Kelly! Stellának hiszek. Azt mondta, hogy már az elején rosszul döntött, mert nagyon szeret engem. Ha velem van, nem lehet őszinte. Van egy titka a családjának, amit az egész világ elől meg kell őriznie, és így nem lehet tiszta a lelkiismerete. Én várok…várok, amíg nem lesz vége annak a valaminek, és Stella az enyém lehet!
– Ezt nem értem! Az előbb még sírtál, most meg… Á! Már mindenki megbolondul?
– Ki az a mindenki?
– Te, Stella, Warren…
– Warren?
– Harmonyval láttam a moziban… Rubyval voltunk ott tegnap.
– Ezért az apróságért vagy rá kiakadva?
– Hát… ez nem is apróság! Azt hittem, hogy engem szeret.
– Igen. De tudod, mi srácok szeretjük, ha a lányok kimutatják az érzéseiket, és nem igazán vettem eddig észre, hogy te ugyanígy tennél. Biztos, szegény Warren kétségek közé került. Lehet, hogy Harmony teljes szívéből szereti őt.
– Még hogy én kevertem őt kétségek közé? – kérdeztem, köptem egyet, és karba tettem a kezemet. – Inkább ő engem. Ő jött ide hozzám korrepetálást kérni olyan tárgyból, ami megy neki. Ugyanakkor ő ment moziba az ellenségemmel… nem én!
– Te tudod! Én csak tanácsot adtam, de nekem mindegy, hogy megfogadod-e, vagy nem! Te döntesz! És amúgy igen, szomorú vagyok, hogy nincsen Stella mellettem, de minek küzdjek, ha ez az ő döntése volt? – megvonta a vállát, és bement a szobájába.
Igazán elgondolkodtató tippeket adott, de én úgy érzem helyesnek ahogy én csinálom. Talán egyszer máskor majd megfogadom a tanácsait, de nem most. Jó, abban teljesen igaza van, hogy egy kicsit túlreagáltam a Stellás ügyet, de szerintem ő is ugyanígy tett volna az én esetemben. De azért nem hiába ő az én bátyám. A sors rendelte őt mellém, és szerintem ő egy remek testvér. Rosszabbat is kaphattam volna. Hiszen nagyon aranyos az új szemüvegével. Most már teljesen érthető, hogy Hortenzia miért zúgott bele. Sőt, jól is választott, mert David nagyon intelligens, és kedves srác. Bárki beleszerethetett volna az osztályomból. És ezúttal David is szerencsés, mert Hor is egy szeretnivaló leányzó, és hát… nagyon jó barátnő. Természetesen van nála szebb, ahogy bárkinél, de rendkívül bájos ő is. (Csak úgy megsúgom, hogy szerintem Ruby is nagyon jó barátnő, és a rubinvöröses barna szeme egyszerűen elkápráztató!) Nem is töprengtem tovább. Lesz, ahogy lennie kell. Van még emellett bőven gondom, amin gondolkozhatok. Ott van például az is, hogy nem én vagyok a diákelnök. Hiszen ez is egy nagy probléma. Már nem is tudom hová tenni magam. Tisztára összezavarodtam. Először is nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, hogy én vagyok az elnök, és akkor is, amikor Warren megkért, hogy korrepetáljam. Most pedig minden összeomlott. Elveszítettem a pozíciómat, Warren pedig Harmony mellé pártolt. De lesz még időm bőven, hogy megoldjak mindent. Amíg világ a világ. (Na jó, ez egy kicsit túlzás…) Hohó, majdnem elfelejtettem. Holnap lesz a suliban egy új osztálytársunk, habár róla még nem tudunk semmit sem. Még annyit sem, hogy lány-e, vagy fiú. A nevét sem tudjuk, tehát őt sem tudom hová tenni. De holnap mindent megtudunk. Remélem nem egy újabb Harmony és Heather „utánzat” lesz.