Szörnyedmény

A pusztítás élteti. Mindent akar; a minden nem elég, neki annál is több kell. Gonoszság lakozik benne, vad, dühödt vágy a rombolásra – káoszt óhajt, förtelemre és bűnre éhezik, vért kíván. Romba dönt mindent, ami szép és jó, lelke borzadály, a sötétség bugyog benne, az éjszakától mégis retteg – csupán fényben lel békét, de akkor támad a legtöbb árny mégis. Őérte jönnek.
Élete zaklatott, kedélye ingatag, becseset tőle nem látsz. Veszélyes, veszélyt kerget, veszélyt hoz. Szorongást, rémületet. A halál jár utána, kezeiben hordozza a végzetet, a kimúlást. Hamis, csalfa, csalárd – elkápráztat, magához csalogat, aztán a legváratlanabb pillanatban csap le rád, azt marja, 'kit a legjobban ér el.
Létezése fájdalom, önmagának is, de a zűrzavar mégis örömet okoz. Ártalom ez, kinek java nincsen, ki irtásra teremtett; önmaga megszüntetésére. Akaratlanul osont a világra, nem kérte, nem várta senki – ezért is van annyira egyedül. Nem állja a tüneményt, neki a szomorúság, a kín a boldogság, csak baljós szándékkal keres fel. Ne fogadd szívesen, ne nyiss neki ajtót, fordulj el, meg se hallgasd, szívedet zárd el, mert bármit is mond, bármit is fest le meggyőző, manipulatív íriszével, kellemest tőle nem kaphatsz – csak kárhozatot, földrengést és végtelen jajveszékelést. Siralom jár nyomában és könnyek.
Ő, amit akar, megszerez, a trófeája leszel, ha akarod, ha nem. Menekülhetsz, ám értelme nincs. Mindig megtalál.